Szervusz Mikulás bácsi – köszönt oda egy férfi beszélgetőpartnerem­nek a városháza aulájában. Bár elsőre ez akár furcsának is tűnhet, valójában nincs ebben semmi meglepő, mert aki személyesen ismeri Sebestyén Lászlót, tudhatja, hogy megtévesztésig hasonlít a Mikulásra. Hófehér szakállát, bajuszát és tiszta, barátságos tekintetét még Joulupukki (az igazi finn Mikulás) is megirigyelné.

Sebestyén László több mint 15 évvel ezelőtt öltötte először magára a Mikulás ruháját. A polgármesteri hivatalban ügyintézőként dolgozó László fizimiskájára kollégái figyeltek fel, Béki Benő biztatására adta be végül a derekát, és lett a hivatal Mikulása. A produkció jól sikerült, ezért a felkérés rendszeressé vált, Sebestyén László pedig annyira belerázódott a télapóskodásba, hogy rövidesen a vecsési óvodáknak és bölcsődéknek is a visszajáró decemberi vendége lett. Az évek alatt egyre szélesebb körben ment híre a vecsési Mikulásnak, napjainkban már a Gondozási Központ klubtagjait is ő köszönti, de magánházakhoz is hívják, hogy örömöt – és persze némi ajándékot – csempésszen a gyerekek életébe. Sebestyén László ma már elmondhatja, hogy több száz, de akár ezer is lehet a száma azoknak a vecsési gyerekeknek, akiknek örömöt szerzett az elmúlt másfél évtized alatt.

– Nagyon szeretem a gyerekeket, ezért is vállaltam ezt a szerepet. Három unokám van, igaz, ők már nagyobbak, de 5-én este mindig ellátogatok hozzájuk. Verssel, mondókával várnak és csak akkor leszek nekik újra nagypapa, amikor a verset elmondták
– mondta a vecsési Mikulás. Hozzátette, a gyerekek mindenhol csillogó szemmel fogadják és általában nem is a nagy ajándékot várják. Egy pici szaloncukor is lehet csodás meglepetés, ha azt a saját kezükkel vehetik ki a télapó zsákjából. Sebestyén László, pontosabban mondva a vecsési Mikulás, idén is járt a gyerekeknél, a bölcsődéket, a Czövek Olivér református óvodát és a Tündérkert óvodát is felkereste december 6-án, de a Gondozási Központ szépkorú klubtagjainak is vitt egy kis ajándékot.

VN, fotó: Varga Norbert