Magyarország legapróbb madarai is megfigyelhetők télen a vecsési kertekben.
A téli etetési időszakban a legfeltűnőbb madarak az élelmes széncinegék, a hangos kékcinkék, a csapatokban érkező verebek és zöldikék, illetve a nagyobbak: a balkáni gerlék, fekete rigók. Öröm nézni őket, ahogy különböző stílusban táplálkoznak az etetőn, vagy épp a talajra kiszórt magokból. Mások a fákon maradt bogyókat, vagy az ágakra szúrt almaszeleteket részesítik előnyben. Vannak azonban olyan apró, rovarevő madarak is, melyek télen szintén behúzódnak a településekre, jelen vannak a kertekben, ám sokkal nehezebb észrevenni őket.
Talán a legismertebb a parányi ökörszem. Ez a pingponglabdányi madár olyan fürgén mozog az aljnövényzetben, farakások között, bokrok alsó ágain, hogy első pillanatban akár egy barna kisegérnek nézhetnénk. Rövid szárnyai nem túl ideálisak arra, hogy nagy magasságban repüljön, így leginkább a talaj közelében láthatjuk. Alapvetően rovarokat eszik, kéreg repedéseiben, levelek között, és a legkülönfélébb helyeken megbúvó pici élőlényeket keresgél, és talál akár tél derekán is. Leleményesen átkutat minden zegzugot, akár a kerti grillezőt, vagy a teraszt is. Nálunk még az is előfordult, hogy a vízakna fedelén lévő kis lyukon rendszeresen leereszkedett a mélybe ászkarákokat fogni. Az ökörszem az etetőn ritka vendég, környékén mégis gyakran feltűnhet. Vékony, rovarevőkre jellemző csőre alkalmatlan nagyobb magvak feltörésére, viszont szívesen csipeget abból a törmelékből, amit más madarak potyogtatnak el.
Sokan úgy tudják, az ökörszem a legkisebb hazai madárfaj, de létezik nála is apróbb, mely télen szívesen ellátogat olyan kertekbe, ahol sok az örökzöld, fenyők és tuják. A sárgafejű királyka csőrétől a farka végéig csak 9 centiméter, súlya 5 gramm, tehát könnyebb, mint egy tíz forintos pénzérme. Fészkelőhelye általában a lucfenyvesek, és télen is leginkább tűlevelek között megbújó pókokat és kis rovarokat fogyaszt. Picurka csőrével képtelen lenne megenni a magokat, így az etetőn sem tűnik fel, de szívesen leszáll az itatóra. Ugyan bizalmas madár, és elég közel engedi magához az embert, megfigyelése azonban mégsem egyszerű, mert akárcsak az ökörszem, szinte állandóan mozgásban van. Érdemes figyelni vékonyka „szri-szri-szri” hangját, így könnyebben megtaláljuk a tűlevelek vagy a tuja sűrűjében.
Már nevéről is kiderül, hogy a fenyvescinege szintén a fenyőket kedveli, Magyarországon jellemzően a középhegységekben költ, de ilyenkor télen, kóborlás közben a vecsési kertekben is előfordulhat. Akárcsak az ökörszem, rovardiétáját szívesen kiegészíti ő is olajos magvak törmelékével, vagy épp bogyókkal. Meglepően pici, a jól ismert széncinegénél 4-5 centivel kisebb. Megismerni legegyszerűbben fehér tarkójáról és felmereszthető kis búbjáról lehet. Az etetőn nem időz sokat, mint a többi cinegetársa, ő is gyorsan kiszemeli a megfelelő eleséget, és már el is illan vele a növényzet védelmébe. Az itató nyújtotta fürdési lehetőségnek azonban a fenyvescinege sem tud ellenállni: kis szerencsével megfigyelhetjük, ahogy elmerülten pancsol a vízben és tollászkodik az itató mellett.
Érdekes módon tavasz közeledtével a rovarevő madarak előbb tűnnek el az etető környékéről: könnyebben találnak táplálékot, mivel az enyhülő időben a rovarok is felélénkülnek. Ilyenkor tapasztaljuk, hogy megváltozik az etető közönsége: a korábban csak rövidebb időre érkező magevők még nagyobb számban jönnek, és hosszabban maradnak. Az itató viszont továbbra is minden kerti madár kedvenc helye marad! Fontos, hogy egész évben biztosítsuk számukra a friss vizet.
Írta és a fotókat készítette: Kiricsi Ágnes, Vecsési Madárles
(A Vecsési Madárles csoport megtalálható a Facebookon.)