A pandémia keresztülhúzta a csoport elképzeléseit, de hosszú, több mint másfél év kihagyás után most új művészeti vezetővel készülnek a folytatásra.
A 2000-ben alakult tánccsoportunk 2020-ban hatalmas lelkesedéssel és kitartó munkával, rengeteg energiát befektetve készült 20 éves születésnapjának megünneplésére. Április 25-ére tűztük ki a jeles napot. Ahhoz, hogy ez a rendezvény nívósan megvalósulhasson, pályázatot adtunk be a Miniszterelnökség Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-hez és az Emberi Erőforrások Minisztériumának Támogatáskezelőjéhez. Az elnyert támogatások egy részét a rendezvény előkészítése és szervezése során már fel is használtuk, amikor március közepén a további felkészülést és a próbákat az intézmények bezárása és a pandémiás helyzettel kapcsolatos rendelkezések miatt be kellett szüntetnünk. Még egészen április elejéig próbálkoztunk, reménykedtünk benne, hogy mégis lehetőségünk lesz bemutatkozni az erre az alkalomra elkészült programmal.
A tánccsoport egy olyan műsorsorozattal készült erre a napra, melyen keresztül megismerhető a sváb, pontosabban a vecsési svábok mindennapjai, ünnepei, megemlékezései. Vendégeinknek egy teljes év sváb hagyományainak tánckoreográfiájával készültünk, melyet a táncosok kronologikus sorrendben mutattak volna be a tánc nyelvén.
Az eseményre felkért vendég művészeti csoportok – mint a Ceglédberceli Német Nemzetiségi Tánccsoport, a Lumpen Klumpen Tánccsoport, a Jugendliche Rosmarein, a Wetschescher Nachtigallen és nem utolsó sorban a Brunner Zenekar – közreműködését szinte az utolsó pillanatban le kellett mondanunk.
Az évforduló megünneplésével egyidőben többek között a tánccsoport tagjainak életében bekövetkezett fontos állomásokról kívántunk megemlékezni, valamint ez az alkalom kínálkozott arra, hogy a törzstagokról, az alapítókról, akik a kezdetektől velünk voltak, és az eltelt 20 év alatt aktívan részt vettek az egyesületünk munkájában, róluk megemlékezzünk.
A rendezvénynek egyik fontos mondanivalója is semmissé vált. Ez az ünnep adott volna alkalmat arra, hogy a tánccsoport vezetője bemutassa az eltelt 20 év alatt a tánccsoport életében elért eredményeket, melyet búcsúelőadásának szánt a nagyközönség és a táncosai felé. A „hattyúdal” elmaradt, de ez nem jelenti a teljes elszakadást, kimaradást a tánccsoport további életéből. A sok-sok együtt töltött idő, közös élmény nem törölhető ki egyik napról a másikra.
A továbbiakban is szeretnék együtt lenni velük fellépéseik alkalmával, mindennapjaikban, nemcsak mint az egyesület elnöke, hanem mint barát, segítőtárs, és ha szükséges, egy rendszeres támasz.
A tánccsoport természetesen a továbbiakban is él. Igaz, hogy a pandémiás időszak nem adott alkalmat a bemutatkozásokra, fellépésekre, közös együttlétekre. Hosszú, több mint másfél év kihagyás után a tánccsoport új művészeti vezetővel, Hunya-Zehetmayer Adrienn irányításával készül az elkövetkező időszakra.
Doróné Zemmel Katalin
A jövő

Nagyon megtisztelő volt számomra, hogy Kati (Doróné Zemmel Katalin) rám gondolt, mint a tánccsoport új vezetője. Sok tervvel indulok neki ennek a feladatnak. Elsősorban a Jugendliche Rosmarein tánccsoportot szeretném egybeolvasztani a nagy táncegyesülettel, mert úgy gondolom, hogy a fiataloké a jövő, és ha ők táncolnak, ezáltal több nemzetiségi programon vesznek részt, így maradnak fent, viszik tovább hagyományainkat.
Intenzíven fogjuk használni a Facebook és Instagram oldalunkat is, valamint a honlapunkat (www.rosmarein.hu). Minél több fellépést szeretnék vállalni, hogy ezzel a tánccsoportot és Vecsést is népszerűsítsük.
Be fogjuk pótolni az elmaradt jubileumot is, ha már a vírushelyzet engedi. Azt hiszem, az egész táncegyesület nevében mondhatom, hogy nagyon sokat köszönhetünk Katinak, és ez az évforduló egyben egy köszönetnyilvánítás is lesz, mert nem csak a tánccsoport vezetője és koreográfusa, hanem mindenkinek egy kicsit a „pótanyukája” is.
Hunya-Zehetmayer Adrienn, fotó: Hunya Zehetmayer Adrienn













