A mindennapos iskolai testnevelés és a kézilabdasport igényeit is kielégítő, több mint ezer négyzetméteres létesítmény jövő év végére készülhet el.
November 10-én délelőtt a Halmi téren gyűltek össze az érdeklődők, akik a helyszínen szerették volna megtekinteni a kézilabda munkacsarnok alapkőletételét. Az ünnepélyes eseményen beszédet mondott Szlahó Csaba polgármester, Szűcs Lajos országgyűlési képviselő és Sárfalvi Péter, sportigazgatásért és sportágfejlesztésért felelős helyettes államtitkár (korábbi világ- és Európa-bajnok magyar öttusázó).
Szlahó Csaba polgármester Vecsés egyik legdinamikusabban fejlődő városrészének nevezte a Halmi-telepet, ahol a lakosok lélekszáma is jelentősen gyarapodott az elmúlt évek alatt. Beszédében kitért a fontosabb fejlesztésekre, elmondta, hogy itt épült meg a város első műfüves pályája, az általános iskolát egy új épületszárnnyal bővítették, és az épület energetikai korszerűsítése is megtörtént. Felújította az önkormányzat a Tündérkert Óvodát, fejlesztette a közparkokat, és idén egy gumiburkolatú sportpályát is kialakítottak az általános iskola udvarán.
– Nagyon bízom benne, hogy ez a kézilabda munkacsarnok jó szolgálatot fog tenni az iskolának, a gyerekeknek, a pedagógus kollégák jól ki tudják használni, és természetesen a kézilabdázók, akiknek nagyon sokat köszönhetünk a kivitelezést megelőző előkészületekben, hiszen közbenjárásukkal a kézilabda szövetség támogatását is elnyertük – zárta gondolatait a polgármester.
Szűcs Lajos országgyűlési képviselő – aki maga is több éven át kézilabdázott – beszédében felidézte diákéveit, amikor az Andrássy és a Halmi általános iskola diákjai hatalmas kézilabdacsaták vívtak Ötvös tanár úr és Szlahó tanár úr vezetésével. Kifejezte abbéli reményét, hogy az új létesítmény egyaránt hasznára válik majd a testnevelésóráknak és a vecsési sportéletnek.
Sárfalvi Péter helyettes államtitkár beszédében hangsúlyozta, a kormánynak ezzel a beruházással is az a célja, hogy minél modernebb, és minél jobb körülmények között sportolhassanak a fiatalok és a sportolni vágyók, továbbá, hogy segítse a mindennapos testmozgást.
A beszédeket követően letették a kézilabda munkacsarnok alapkövét, mely alatt egy időkapszulát is elhelyeztek.
Varga Norbert













