Nyitott szemlélettel és empatikus hozzáállással kezelik a szociális ügyeket

Skribekné Komár Ágnes, a szociális bizottság elnöke

Az önkormányzat szociális bizottsága az elmúlt évben több mint ezer esetben állapított meg támogatást szociálisan rászoruló személyek számára, és több mint 48 millió forintot biztosított a vecsési hátrányos helyzetű személyek, családok támogatására. A bizott­ság elmúlt évi munkájáról Skribekné Komár Ágnes bizottsági elnökkel beszélgettünk.

A 2020-as év sok család számára okozott nem várt anyagi nehézséget. A koronavírus-járvány megfékezésére hozott szigorító intézkedések következtében sokan veszítették el az állásukat, fokozódott az elszegényedés, sok esetben pedig olyan családok is nehéz helyzetbe kerültek, akik rendelkeztek némi megtakarítással. Természetesen nem csak a járvány vagy a munkahely elvesztésének számlájára írhatók a nehéz élethelyzetek, sokszor súlyos betegség, a hitelek törlesztése, egy váratlan baleset, káresemény – például tűzeset, amiből tavaly több is előfordult Vecsésen – okoz olyan nem várt kiadásokat, amelyek krízishelyzetet idézhetnek elő. Ilyen esetekben az önkormányzat rendeletben meghatározott feltételek alapján települési támogatással segíti a bajbajutott személyeket, családokat.

– Az önkormányzat települési támogatást nyújt a lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások viseléséhez, másrészt a gyógyszerkiadások viseléséhez. Ez a támogatás egyéves időtartamra szól, és a megállapított összeget havonta folyósítja az önkormányzat. Emellett rendkívüli települési támogatásban részesülhetnek, akik önmaguk, illetve családjuk létfenntartásáról másképpen nem tudnak gondoskodni, vagy váratlan többletkiadások, esetleg a gyermekük hátrányos helyzete miatt anyagi segítségre szorulnak. Főleg az utóbbi támogatás természeti juttatásként is megállapítható, azaz pénz helyett például élelmiszercsomag is adható a támogatást igénylőknek. Egy halálesetnél a temetés költségei nagyon magasak lehetnek, ezért rendkívüli települési támogatás temetési célra is igényelhető – foglalta össze a bizottság elnöke, hogy milyen lehetőségei vannak azoknak, akik az önkormányzathoz fordulnak anyagi támogatásért.

Skribekné Komár Ágnes elmondta, 2020-ban 1014 kérelem esetében nyújtott segítséget a bizottság, és több mint 48 millió forint támogatást biztosított az önkormányzat a hátrányos helyzetű, rászoruló családok támogatására karácsonyi csomag, települési támogatás, illetve rendkívüli települési támogatás formájában.

A szociális bizottság minden évben saját keretéből támogatja azokat a szociálisan hátrányos helyzetű tanulókat, akiket létszámkeret hiánya miatt nem részesültek Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjban.

– Tavaly négy hallgató kivételével megkapták az ösztöndíjat a jelentkezők, bizottságunk részükre fejenként 50 ezer forint támogatást nyújtott. Emellett a rászorult gyermekek nyári étkezését is támogattuk, a tavalyi nyári szünetben 22 hátrányos helyzetű gyermek szülője igényelte a szünidei étkeztetést, rajtuk kívül további 48 gyermek részére biztosítottuk az étkezést. Ezek a gyermekek jellemzően olyan családokból jönnek, ahol rendkívül alacsony a jövedelem. Természetesen idén nyáron is biztosítja az önkormányzat a szünidei étkezést a szociálisan rászoruló vecsési gyermekeknek. Az állami normatíván felül további hárommillió forintot különítettünk el erre a célra a város költségvetéséből, hogy azoknak a gyerekeknek is biztosított legyen az ingyenes nyári étkezés, akik a központi szabályozás feltételrendszere miatt erre nem lennének jogosultak, de az önkormányzat úgy ítélte meg, hogy a szociális körülményeik ezt indokolttá teszik – mondta Skribekné a rászoruló gyermekek szünidei étkeztetésével kapcsolatban.

A leginkább rászoruló személyeknek, családoknak karácsonykor tartósélelmiszer-csomagok osztásával teszi szebbé az ünnepet az önkormányzat. Tavaly 350 csomagot osztottak ki a rászorulóknak, összesen kétmillió forint értékben.

Skirbekné Komár Ágnes a szociális intézmények működésével kapcsolatban elmondta, az elmúlt másfél évben a Vecsés és Környéke Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ, valamint a Gondozási Központ munkatársaira is nagyobb teher hárult a járványügyi intézkedések miatt.

– Mindkét intézmény munkatársai alkalmazkodtak az új kihívásokhoz és minden tekintetben helytálltak ebben a nehéz helyzetben. Köszönettel tartozunk nekik az elvégzett munkáért. De nemcsak nekik, hanem a többi városi intézmény munkatársának is, hiszen a bölcsődékben, az óvodákban, az iskolákban ugyanúgy megtették a magukét a dolgozók. Külön köszönet illeti a Vecsési Egészségügyi Szolgálat munkatársait, az orvosokat, illetve a többi dolgozót, akik az oltások szervezésében részt vettek. A Dózsa György úti Alapellátási Központot március közepén minősítették oltóponttá, ahol a vecsési lakosokon kívül a környékbeli településekről érkezőket is oltották, ezért az egészségügyi dolgozóinknak is jóval több feladatot kellett ellátniuk – hangsúlyozta a bizottság elnöke, aki szerint bárhogyan is alakul az elkövetkező időszak, a szociális bizottság továbbra is nyitott szemlélettel és empatikus hozzáállással kezeli a hatáskörébe utalt ügyeket.

VN