Madari Gyula 77 éves, és még mindig aktív. Élete változatos. Dolgozott a vecsési lakótelep építésénél építésvezetőként, Monoron az államigazgatásban, de hivatását a 33 éve maga alapította Makrovilág Zarándok Utazási Irodában, Isten és az emberek szolgálatában találta meg.
Születési helye: Pusztaszer – információ és egyben címe is a most születő könyvemnek, a családi legendáriumnak. Az oroszok a II. világháborúban éppen 1944-ben Budapestet bombázták, amikor Tanya 357. szám alatt rácsodálkoztam a világra. Szüleim már az évek óta tartó háború borzalmai ellenére is hittek az életben. Ekkor még kisnemesi családként jegyeztek bennünket, amely azonban pár év múlva büdös kulákká magasztosult.
Ám nemcsak ekkor hittek Istenben és az életben, hanem az ötvenes évek, a Rákosi rendszer borzalmai közepette is. A végrehajtók mindennapos vendégek voltak, a „padlássöprés” a kulákoknál fontos tanácsi munka. A család élete kemény küzdelem. Jó szüleim a problémák ellenére is derűsek maradtak. Mondd meg, kinek ígér Isten küzdelemmentes életet – mondta édesapám a vasárnapi sövényházi (ma Ópusztaszer) templomba menetkor a kutyanyaki Vendel bácsinak. Édesanyám nagyon bölcs és okos kaszáló-kapáló parasztasszony volt. Az 50-es évek elején 200 kötetes könyvtárral büszkélkedhetett. A sok üldöztetés felőrölte egészségét, rákos lett. Tudta, hogy korán meg fog halni (11 éves voltam), és engem, a bátyáimnál 7-8 évvel fiatalabbat sem akart muníció nélkül hagyni. Megtanított dolgozni, szenvedni, szeretni, küzdeni, a másik embert tisztelni, örülni, sírni, boldognak lenni; és nehogy féljek a haláltól, mert az az élet része, hiszen ezután jön az örök élet, az örök boldogság. Édesapám politikai okok miatt a Szegedi Csillag vendégszeretetét élvezte, „Ne csak őrizd, gyűlöld is” bátorító felirat alatt. ’56-os szabadulása után megtanított a mindig van újrakezdés fortélyaira. A sövényházi plébános Radnai atya a szabad akarat élharcosaként állt előttem, míg a pusztaszeri Mag atya a hit igazságait táplálta belém. Így egy küzdelmes és tartalmas élet 77 éve után büszkén elmondhatom, hogy én egy boldog ember vagyok.
Szabad egyedül boldognak lenni? Ma, amikor teljességgel káoszos a világunk? Amikor ellenségeskedés és gyűlölködés van minden sarkon? Amikor minden 5. magyar gyermek idegenben, külföldön születik? Munkanélküliség, vállalkozások tönkremenése sújtja az embereket? Nyakunkon van a Covid-járvány? A házasságok 60-70 %-a felbomlik? E sok baj láttán a Jeruzsálemben 38 éve a Bethesda fürdőnél fekvő beteg szavai jutnak eszembe. „Uram, felelte a beteg, nincs emberem, aki levinne a fürdőbe, amikor fölkavarodik a víz” (János 5 1-8). Mivel én ennyi jót kaptam, nem maradhatok tétlen. „Írd újra az életed” – modern életvezetési könyvemmel sietek a küszködők megsegítésére. Az emberek jók, a fiatalok romlatlanok, csak nincs vagy nagyon kevés az az ember, aki eligazítást tud adni a mai reklámoktól harsogó, emberi kapcsolatokat szétverő, az internet tutit hirdető, a valódi értékeket tagadó világban.
Egyetemen tanítván a hallgatók jól ismernek. Az egyik fiatal huszonéves srác megkérdezi: Tanár úrnak mi a véleménye, ha egy leány és egy fiú találkozik, egymásba szeretnek és két hét múlva összeköltöznek.” Tudják, hogy én tisztelem a szabad akaratot, de egy szerelem, ha lábon viszik ki a házasságig, tartósabb lesz, mintha ágyon.
S végül: hivatásom, munkám, hobbim, szerelmem az UTAZÁS. Sok kedves vecsési lakossal is róttuk már együtt a kilométereket, csodálkoztunk rá a világ szépségeire. 50 éve vagyok idegenvezető is, ez azt jelenti több mint 100 ezer ember ült már mögöttem a buszon. Micsoda öröm látni a vendégek ragyogó arcát, amikor szavaim felfedik előttük a látnivaló titkait, szólók a történelemről, vagy éppen jó étvággyal megeszünk Ausztráliában egy kenguru sültet. Nincsenek szavak arra, hogy elzarándokolunk Lourdesbe. Egy nagyon beteg atya hátul az ötös ülésen fekszik, testvére és egy ápoló nővér teszi tisztába a 2400 km-es út folyamán. A szenthelyen tolószékben közlekedik. És mindannyiunk ámulatára Körmenden feláll és misézik, hálaadó misét mond a Szent Erzsébet templomban csodás gyógyulásáért…
A járvány ideje alatt sem vagyok egyedül. A több ezer levél, élménybeszámoló, filmek és fényképek arra ösztökélnek, hogy emléket (könyv és múzeum) állítsak a több mint 500 ezer Makrovilágos utasnak, zarándoknak. Történelmi eseményt írtak a magyar emberek 2000-ben, a szentévben, amikor 8 ezren Rómába, 1000 fő Szentföldre látogatott el szervezésünkben a Nemzeti Zarándoklat keretében. A magyar zarándokok magyar nyelvű emléket is hagytak a Biblia földjén, Ain Karemben, a Benedictus táblát. (1 x 2 m kerámia). Egyedülálló élmények öt kontinensen a világjáró utakon.
Betűim elfogytak, mesélni valóm viszont tenger, ezért olvassa most készülő könyvemet: 33 év kegyelem, avagy a Makrovilág igaz története az alapító tollából.
A vallomást lejegyezte: Szalontai János
