Két vecsési lány, akik tehetségesek a sportágukban, reálisan látják a helyzetüket, mindig a következő szintet szeretnék meglépni, és nagy álmuk, hogy olimpián szerepeljenek. De nem úgy, mint Kállai Tamara és Kállai Szonja díjugratók, hanem csapatban, mint a Kállai testvérek.
De vajon miért pont a díjugratás az, amiben ennyire kiemelkedőek?
– Már kicsi korom óta szeretem a lovakat, és nem is tudom, honnan jött ez, de mindig evidens volt. Amióta tudom, hogy van ilyen állat, mindig fel akartam rá ülni, simogatni szerettem volna egész nap – mondta Tamara.
– Én először úgy gondoltam, nem fogok lovagolni, mert ez a Tamara sportja, és nekem nem kell, nem gondoltam, hogy idővel ennyire megszeretem, de életem egyik legjobb döntése volt. Én mást is sportoltam, úgy gondoltam, ez a sportág a testvéremé lesz – mondta a fiatalabbik Kállai lány, Szonja.
Mindketten úgy vélik, egy gyermek számára kiskorában dől el, hogy mennyire szereti meg a lovakat, mennyire kötődik hozzájuk. „Ez egy hatalmas állat, vagy félsz tőle, vagy nem. Ha nem, akkor belé esel” – mondta Tamara, aki 12 éves kora óta lovagol, de már nagyon kicsi korában, ha lovat látott, azonnal szerette volna „kipróbálni”. Két évvel fiatalabb testvére 13 évesen kezdett el lovagolni, akkor egy olyan lovon ült, aminek annyira kényelmes volt a mozgása, hogy azonnal belészeretett.
De miért a díjugratás lett a befutó a lovas sportágak közül?
– Az edzőm ezt a részét preferálta a sportnak, és ez az, ami a leglátványosabb és nagyon izgalmas. Minden sportághoz másfajta ló tartozik, és nekünk ez a favorit – mondta Tamara.
Felmerülhet a kérdés, vajon az általuk izgalmasnak tartott sportág mennyire veszélyes? Egyöntetű véleményük szerint akkor veszélyes, ha nem értesz hozzá és nem tartod be a szabályokat.– A veszélyfaktor mindig játszik, hiszen egy 800 kilós állatról beszélünk, akit irányítani kell, és bármi történhet, nem tudod, mi következik, bármitől megijedhet. Nagyon benne van a szerencsefaktor is, de ha valaki ért hozzá, és tudja, hogy mit csinál, akkor ki lehet kerülni – mondta Tamara.
Szonja szerint nagyban függ az edzőtől is a veszélyesség, hiszen ha ő hozzáértő, és megmondja, mit csinálj, veszélyhelyzetben is átlátja a dolgokat, és ha hallgatsz rá, akkor tényleg működik.
Sokakban felmerülhet a kérdés, miért jó olyan sportot űzni, ami nem elsősorban az emberi teljesítménytől függ? A lányok szerint pont ez a szépsége a sportágukban, hogy nem csak rajtuk áll az egész, hanem egy nagyobb csapatmunka. De a kézilabdához vagy a futballhoz nem hasonlítható, hiszen ott érted a társadat, itt viszont teljes mértékben az érzékekre, az összhangra kell törekedni, a minél nagyobb harmónia megteremtésére a ló és a lovas között. Itt erről szól a sport, hogy hogyan találod meg egy ilyen hatalmas állattal az összhangot.
Üllőn, a Dóra Majorban edzenek, előtte Gödön voltak, de a lovarda mellet épült egy nagy gyár, ami egy idő után annyira ráépült a lovardára, hogy meg is vette. Üllőt nagyon szeretik, nagyon profi lovarda, hatalmas terület, több istálló is van. Tamara lova egy kanca, aki a Blue Lightning névre hallgat, míg Szonja egy Szilaj nevű herélt gazdája, és mindketten nagyon kötődnek a lovaikhoz.
Mi kell ahhoz, hogy valaki jó lovas legyen? Egybehangzóan állítják, kitartás, szorgalom, bátorság, elhivatottság, elszántság.
– De emellett szerencse és tehetség is kell, amikor centiken múlik, hogy levered az akadályt. Nálunk mindig minden esetben a lovat kell előtérbe helyezni, ha úgy van, addig nem is iszol, amíg nem szerelted le a lovat és nem láttad el. A ló mindenek előtt van, hogy jól érezze magát – mondta Tamara.
Tisztában vannak vele, ez egy nagyon drága sport, a ló is drága, az edzések is, de a kezdéshez nem kell semmi.
– Két hónap után látszik, hogy menyire félsz tőle, szereted, van hozzá érzéked. Vannak, akik felülnek és le se tudnak szállni, és két hónap után úgy döntenek, beruháznak rá, de a kezdéshez szinte nem kell semmi. Ráadásul a lovassport az, amit egy életen át lehet űzni, akár 70 évesen is lehet valaki válogatott – összegzett Szonja.
Nagy álom az olimpia, oda is együtt mennének, de az még sok idő és sok pénz, egyelőre csak a következő kis lépésre koncentrálnak. Ha eljön az ideje, csapatban szeretnének indulni, hogy úgy emlékezzenek rájuk, mint a Kállai testvérek. Az edzőjük, a legmagasabb szintű lovas elismeréssel, a Gróf Széchenyi István Emlékéremmel kitüntetett korábbi olimpikon, Balogh István is így indult testvérével számos világversenyen, ők a példaképek, rájuk szeretnének hasonlítani.
Vajon a két fiatal, törékeny hölgy, mennyire fél a sérülésektől?
– Sérülésünk még nem volt, de többször estünk már le a lóról. Edzőnk szokta mondani, ez olyan, mint ha egy úszótól azt kérnéd, ne legyen vizes. Én már többször estem le, de az összes az én hibám volt. Előfordult olyan edzés, hogy hatszor estem le a lóról. Sokan úgy vannak, ha leesnek, akkor nagyon félnek, de ez belőlem nagyon hiányzik – mondta Tamara.
Szonja ezzel szemben összesen négyszer esett le a lóról. „Nagyon kell koncentrálni minden egyes apró mozdulatra. Ha tartok is kicsit attól, hogy leeshetek, akkor is visszaülök, úgy soha nem fejezek be edzést, hogy leesek – mondta a fiatalabbik Kállai lány.
Sz. Gy.
