Szőke András színész, filmrendező visszajáró vendég Vecsésen. Pár hete a sváb gasztronómiát és kultúrát bemutató vecsési filmsorozatban láthattuk viszont, ezért a filmről, a forgatáson szerzett élményeiről és a Vecséssel kötött – úgy tűnik egyre szorosabb – kapcsolatáról kérdeztük.
– Legutóbb a Vecsés, ahol az étel mesés című filmsorozatban láthattuk, korábban pedig a Káposztafeszten is megfordult a főzőverseny zsűrielnökeként. Honnan ered a kapcsolata a várossal?
– A találkozás, az együttmunkálkodás a gasztronómia felől érkezett. Sok éve dolgozom olyan produkciókban és rendezvényeken, ahol a gasztronómiának és ahhoz kapcsolódóan a történelemnek szerepe van. Nagyon sokat dolgozunk együtt Bede Róbert mesterszakács kollégámmal, több olyan programunk van, ahol közösen készítünk ételeket, és ez műsor formájában is megjelenik, amiben a főzés mellett a szórakoztatásnak és az oktatásnak is fontos szerepe van. Úgy tudom, hogy a Káposztafesztiválon mindig voltak úgymond ismert személyek, akiket meghívtak a zsűribe, lehetséges, hogy a közös munkánk alatt láthatóvá vált az a fajta hozzáállás, amit próbáltam adni a rendezvényen, és ez indíthatta a el a Bálint Ágnes Kulturális Központ csapatát, hogy hozzunk létre egy teljesen önálló produkciót.
– A Vecsés, ahol az étel mesés című filmsorozatban sváb ételeket készítettek és sváb hagyományokról beszélgettek. Úgy tűnt, hogy otthonosan mozog a témában. Közel áll önhöz a sváb kultúra?
– Ahol én élek, Veszprém megyében Taliándörögdön, a Művészetek völgye egyik falujában, ott található az Ősök Háza, ami valójában egy római katolikus plébánia, ami már 1762-ben is működött. Ennek vagyok, mondjuk úgy, hogy a gondnoka. Illés atyának, akivel együtt dolgozunk, a kezdetektől fogva az volt a célja, hogy egy befogadó színteret hozzunk létre, ahol nem csak a történelmi egyházak és vallási párbeszédek jelennek meg, hanem mindazok a kultúrák, történelmi anyagok is, amelyek a Bakonynak erre a részére érvényesek voltak. Sváb kultúrával kapcsolatos programokat is létrehoztunk. Volt olyan nagyszabású, társadalmi munkában végrehajtott programunk az Ősök Házában, ahol Pilisszentiván és Pilisvörösvár népzenéje, öltözködési kultúrája és autentikus sváb ételek is megjelentek. Azt hiszem, hogy a mostani forgatásokat, párbeszédeket, találkozásokat, talán segítették ezek az előzmények.
– A forgatás alatt olyan érdekes múltbéli vecsési történeteket is megemlített, melyekről talán még sok helyi lakos sem hallott. Ez azt mutatja, hogy nem vette félvállról a felkészülést, sőt, talán még komolyabban is vette, mint azt egy kívülálló elsőre gondolná.
– Elég sok helyen éltem már az országban, olyan környezetben is, ahol a svábság is jelen volt. Ha megnézzük azt az alaposságot, legyen szó konyhakertről, mezőgazdasági munkáról, állattartásról, kézművességről, ami rájuk jellemző, akkor pontosan látszik, hogy ebben a tradícióban megvan a munkához kapcsolódó alázat. Persze e nélkül nem is tudott volna talpon maradni a sváb kultúra Magyarországon. Ha az ő hagyományaikban benne van az alaposság, akkor úgy gondolom, ha az ember ebben részt vehet, akkor kutya kötelessége, hogy a dolgok hátterét is megismerje, amennyire csak lehet. Több érdekesség is van, ami a sorozatban nem jelenik meg, és csak imádkozni tudok, hogy valaki egyszer ezekkel is foglalkozzon. Például érdemes megemlíteni Podmaniczky Frigyest, a hatalmas történelmi személyiségünket, aki az agárversenyekkel, a lovakkal kapcsolatos hihetetlen nagy közösségi programokra éppen Vecsésre jár ki, ahol nagy társadalmi élet van jelen az 1830-as években, hiszen a pesti polgárság több mint 20 kilométerről konflisokkal, lovakkal jár ki a településre. Megkockáztatom, hogy még Petőfi is járhatott akkoriban Vecsésen. Nagyon sok fantasztikus történet van a település múltjában, amelyek levéltárilag is bizonyíthatók. Fontosnak tartottam, ha már eljövök, akkor tudjak reagálni, ha valamelyik történet felvetődik, ezért igyekeztem minél nagyobb szellemi munícióval megérkezni.
– Milyen volt együttdolgozni a stábbal, és mennyire elégedett az epizódokkal?
– Teljesen professzionális körülmények között dolgoztunk. Ha visszanézzük a forgatott anyagot, akkor nem nagyon különül el az, hogy amatőr szereplők és profi stáb dolgozott együtt. Egy filmes alkotásnál vagy egy rádiós műsornál mindig a végeredmény a fontos, hogy sikerül-e átadni az üzenetet a befogadónak. Ha ebben az esetben sikerült, akkor ennek az a titka, hogy egy közösség együtt dolgozott rajta. A feladatom részben az volt a sorozatban, hogy a szokatlan kérdésekkel, a szokatlan megnyilvánulásokkal, ami talán mosolyt is fakaszt az arcokra, segítsem a közös munkát. Határozott véleményem, hogy ezek a sorozatok valójában nem csak a gasztronómiáról szólnak. Azt tartom elsődlegesnek, hogy egy hihetetlenül érdekes és összetett világból, ami a sváb kultúrát jelenti, valamit át tudjunk adni a jövőnek a gasztronómián keresztül. Meglátásom szerint a korosztályomnak ez kötelessége, mert az őseink itt, a földi világban ezt már nem tudják megtenni.
– Úgy tűnik, jól érezte magát Vecsésen. Feltételezzük, ha legközelebb hívják, akár a sorozat folytatására, a Káposztafesztre vagy más kulturális rendezvényre, akkor nem fog nemet mondani.
– A fesztivál szervezői már egy évvel a rendezvény előtt elkezdik az előkészítő munkát. Nyilván azt tudomásul kell venni, hogy mi zajlik körülöttünk a világban, de lélekben és fejben is azon dolgozunk, hogy az őszi program megvalósuljon és örömteli legyen. A filmmel kapcsolatban pedig a Bálint Ágnes Kulturális Központnak kell eldöntenie, hogy ez a fajta üzenetrendszer tovább gondolható-e. Az biztos, ha érkezik hívó szó, akkor örömmel megyek Vecsésre, és a magam módján megpróbálok helytállni.
Varga Norbert
