Írott és íratlan szabályok az erdőn-mezőn járással kapcsolatban

Az elmúlt tíz-tizenöt évben egyre több honfitársunk költözött ki a nagyvárosokból vidékre, Budapest környékén ez fokozottan igaz. Ezzel párhuzamosan mind többen kapcsolódnak ki a lakhelyük övezte erdőn-mezőn, akár önállóan, akár kutyájukkal. Ez természetesen üdvözlendő, amennyiben a természetjáró betartja az ehhez kapcsolódó szabályokat.

Saját tapasztalatunk az, hogy a nem megfelelően viselkedők többsége jóindulatú, törvénytisztelő állampolgár,- és pusztán kellő ismeret hiányában válnak szabályszegőkké. Ezen írott és íratlan szabályok megismertetésével próbálunk segítséget nyújtani azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a jövőben ezen írás olvasói igyekeznek majd betartani azokat.

Magyarországon a vad védelméről, a vadgazdálkodásról és a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény alapján a település közigazgatási belterülete, a lakóingatlanul szolgáló bekerített kültéri ingatlan, tanya, major, temető, nem mező-, erdő – vagy vadgazdálkodási célból bekerített hely, repülőtér, közút, vasút nem a vadászterület része. Ezeken kívül viszont minden külterület egyben vadászterület is, ahol az év során folyamatos vadgazdálkodási és vadászati tevékenység folyik. Vadászat általában a társas vadászatok kivételével a reggeli és az esti időszakokban zajlik. Pontos időintervallumot nehéz megadni a napfényes órák évszakonkénti változása miatt, ezért a napnyugtát megelőző és a napfelkeltét követő egy óra közti időszakban kell számítani jellemzően vadászatra. Ne felejtsük, hogy az erdő-mező az erdész, mezőgazda és a hivatásos vadász munkahelye is egyben. A hivatásos vadász kiemelt fe­ladata a vad védelme és a vadállomány nyugalmának megóvása. Természetesen a leírt időszakon kívül bárki nyugodtan töltheti szabadidejét a természetben.

A kutyasétáltatásról

A kutyasétáltatással kapcsolatban a Pilisi Parkerdő Zrt. egy nagyon jó kiadványt jelentetett meg Erdőben a kutyával, felelősséggel címmel, mely az interneten is elérhető, és érdemes elolvasni! Az alábbiakban ebből a kiadványból idézünk néhány gondolatot.

„Az erdőben kutyát sétáltatva feltétlenül tartsuk szem előtt, hogy a kutya ragadozó állat. Szabadon engedve az erdőben, hosszabb-rövidebb ideig felügyelet nélkül hagyva számos konfliktushelyzet adódhat az erdő élővilága és a kutya között, amelyek elsősorban az erdő állatait veszélyeztetik. A legszelídebbnek tartott házi kedvenc is megkergetheti az erdei állatokat. Ilyenkor akár hosszabb időre is szem elől téveszthetjük. Például egy legyengült őzgida a kutya kitartó kergetésének hatására el is pusztulhat. Kutyánk távoli vidám csaholását hallva gondoljunk arra, hogy ez egyben valamilyen erdei állat riadt menekülését is jelentheti, amit mi észre sem veszünk. A kutya felzavarhat költő madarakat, kiáshatja az ürgét, vakondot.”

Napi probléma az úthálózattal beszőtt agglomerációban, hogy őzek, nyulak pusztulnak el azért, mert a szabadon engedett kutyák autók elé űzik őket. Az ezekből az ütközésekből keletkezett anyagi károkat persze a vadászatra jogosultaknak kell megtéríteni, és nem a felelőtlen gazdiknak, a személyi sérülésekről nem is beszélve. A kutyák által akár csak megszaglászott őzgidák, kisnyulak halálra vannak ítélve, miután az anyaállatok idegen szagot érezve rajtuk felhagynak gondozásukkal. Ismét idézünk a már említett kiadványból: „Mindezek ismerete mellett ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a szabálysértési törvény 193.§(1) bekezdése értelmében: aki a felügyelete alatt álló kutyát természeti és védett természeti területen, vagy vadászterületen – a vadászkutya és triflakereső kutya kivételével – póráz nélkül elengedi vagy kóborolni hagyja, szabálysértést követ el.” Hasonló jogszabály nemcsak hazánkban, hanem más fejlett országokban is hasonlóan érvényben van.

Végezetül a csapdázásról

A vadgazdálkodás kiemelt feladata a ragadozó apróvadfajok gyérítése, melyet a vadászati hatóság számon is kér a vadgazdálkodókon. Kiemelten a szarka, a dolmányos varjú, a szajkó, a róka, az aranysakál, a nyest és a borz vonatkozásában. Ezen fajok állományszabályozása nem csak a vadászható vadfajaink, hanem a védett fajok (pl: énekesmadarak), és a települések peremén, vagy tanyán élők háziállatainak védelmét is szolgálja. Ezen fajok rendkívül jól urbanizálódnak, gyakran már a településeken élnek, állománynagyságuk az elmúlt években jelentősen emelkedett. A jó megfigyelő Olvasó már bizonyára tapasztalta, hogy egyre fogynak hasznos kismadaraink, viszont egyre több szarkát, dolmányos varjút látni (híresen nagy fészekrablók).

A vadgazdálkodók tollas kártevőkre jellemzően élve fogó csapdákat alkalmaznak, melyeket sajnos, rendszeresen megrongálnak, abból a madarakat kiengedik az önjelölt „állatvédők”, akik nem gondolnak bele, hogy ezzel több fészekalja énekes madár, vadmadár és kisnyúl sorsát pecsételik meg. A szőrmés ragadozókra leginkább ún. „hattyúnyak csapdát” alkalmaznak. Ezeket a csapdákat szakszerű kihelyezéskor beássák a talajszint alá és földdel takarják be. Rálépéssel nem, kizárólag csak a csalifalat meghúzásával lépnek működésbe. Ezek a csapdák viszont veszélyt jelenthetnek a szabadon sétáltatott kutyákra is. Bár az utaktól távol kerülnek elhelyezésre, a szabadon bóklászó eb megtalálhatja, működésbe hozhatja őket, és ekkor a kutya komoly sérüléseket szenvedhet. Természetesen szabályosan sétáltatott kutyával ez eleve nem fordulhat elő.

Felelős állattartóként tegyünk meg minden tőlünk telhetőt hűséges társunk védelme érdekében!

Kolozsi Géza László tájegységi fővadász,
301-es számú Pesti-síksági tájegység
Horváth Zoltán hivatásos vadász,
Soroksár-Gyál Egyesült Vadásztársaság