Vecsési barátom (B.G.) szólított meg a napokban: mi lesz a témája következő cikkemnek, várja nagyon! Nem tudtam választ adni. Szóba került az egyre súlyosbodó covid-helyzet, s a remény is, hogy nyáron talán szabadon utazhatunk, hogy jobban megismerhetjük szép hazánkat. Szóba került Visegrád a Salamon-toronnyal, a Dunakanyar, a Duna menti takaros községek, melyek a török pusztítás után szinte a nulláról kezdték új életüket a betelepített svábok szorgalmával, ugyanúgy, mint Vecsés is.
Akkor, ott ragadott meg a gondolat – melyet barátomnak idáig nem árultam el – Salamon királyról, I. András király fiáról szeretnék írni. A 11. század magyar uralkodói közül neki jutott a legrejtélyesebb és legellentmondásosabb sors. Egyáltalán nem sorolhatjuk a nagy királyaink közé, sőt a leggyengébb, legjelentéktelenebbek közé tartozott. Hibáit – mondhatnánk bűneit – melyeket 10 éves országlása alatt elkövetett, hosszan sorolhatnánk. Országot építő tettekről nem szólnak a krónikák.
I. Béla halála után Salamon – még gyermekként – veje, IV. Henrik német-római császár kíséretével vonult az országba, Béla fiai –
Géza, László és Lampert pedig Lengyelországba menekültek, ahol születtek is. Így Salamont már 1057-ben ifjabb királlyá koronázták. A kiskorú király özvegy édesanyja, Anasztázia befolyása alatt állt. Közben folytak a harcok a korona megszerzéséért.
1064 tavaszán Pécsett ismét megkoronázták Salamont, némi kibékülés után, ahol maga Géza helyezte a koronát Salamon fejére. A koronázás másnapján azonban tűz ütött ki, mely elpusztította a székesegyházat és a palotát. Salamon és Géza hívei egymást vádolták a gyújtogatással. Salamon is, Géza is elmenekült, és csak akkor békültek ki, amikor kiderült, hogy mindketten ártatlanok.
A király (Salamon) és a hercegek (Géza, László és Lampert) viszonya csak a nándorfehérvári ostrom után (1071.) lett ismét ellenséges, a zsákmány elosztása miatt.
A fiatal Salamon királyra nagyon rossz hatással volt Vid bácsi ispán, aki a hercegek likvidálására bíztatta a királyt. (A Képes Krónikában találjuk ezt a jellemzést: „az ispánok némelyike úgy uralkodott a királyon, mint iskolamester a növendékén.”
Salamon színvallásra akarta késztetni a hercegeket: egy újabb görög hadjáratra szólította fel őket Niš városa ellen. László szembeszállt a királlyal: távol maradt az oktalan hadjárattól, Lampert Lengyelországba ment, Géza pedig Esztergom alá vonult. Salamon 1074 tavaszán a szekszárdi monostorban haditanácsot tartott a hercegek elleni támadással kapcsolatban. Géza ellen indul először hadba, le is győzte, de Gézának sikerül elmenekülnie. Pár hét múlva Mogyoródnál a hercegek egyesült serege diadalt arat Salamon felett, aki nyugatra, Mosonba menekült anyjához. Elszigetelődött az ország kis sávjában, bár törvényes királya volt az országnak, hatalmát nem tudta gyakorolni. 1081-ben, Pozsonyban lemondott a trónról, László mégis fogságba vetette Visegrádon. (A köztudattal szemben nem a Salamon-toronyban, mert az akkor még nem létezett.)
László herceg lépése felháborodást váltott ki országszerte, ezért a hármas szentté avatás (István király, Imre herceg és Gellért püspök) alkalmával kénytelen volt Salamont szabadon engedni. A király külföldre menekült, majd a besenyőkkel szövetkezve 1087-ben megpróbálja hatalmát visszaszerezni, sikertelenül. Aztán a besenyőkkel Bizáncra támadt, de vereséget szenvedett. A csata után Salamonnak nyoma veszett, halottnak vélték kortársai. Felesége, Judit ezért egy év múlva feleségül ment I. Ulászló lengyel fejedelemhez.
Salamon nem halt meg a Bizánc elleni csatában. Maroknyi kíséretével Pula felé menekült. Útközben pihenést tartottak. A király azt mondta társainak, hogy „félre kell mennie”, s beljebb ment az erdőbe, majd letette díszes ruháját, ékszereit. A Szentlélektől szózatot hallott: hagyja el eddigi békétlen, érdemtelen életét, tartson bűnbánatot! Hiába kereste kísérete, nem lelték sehol, Salamon Pulában, a ferencesek kolostorában húzta meg magát, és az imádságnak, vezeklésnek élt. Gyógyította a betegeket, ápolta, segítette a rászorulókat, imádkozott a bűnösökért. Tisztelték és szerették. Jámbor életéért szentnek tartották. Híre Magyarországra is eljutott, László királyságát már nem veszélyeztette.
III. Béla hamarosan boldoggá avattatta. A pulai Mária Menybemenetele székesegyház oltárában található egy díszes ereklyetartó, melyben hat másik szent ereklyéje mellett megtalálható boldog Salamon Pannónia királyának ereklyéje is (koponyaereklyéje és csontjai).
A sors különös igazságtétele, hogy míg Árpád-házi királyaink sírjai kevés kivétellel feldúlva, kirabolva, pusztulásnak voltak kitéve, a száműzött Salamon csontjai, koponyaereklyéje évszázadok óta békében és tisztelettel övezve pihennek az őt befogadó Pula katedrálisának főoltárában. Sírkövének darabjai pedig a templom kerengőjében találhatók, rajtuk latinul a felirat: „Boldog Salamon Pannónia királyának sírja.”
Salamon élete végén – az Úr kegyelméből – tudta, hogy az élet gyakran „váltásokat” követel az embertől. Ez nem képmutatás, nem gyengeség, ezt az élet hozza és Isten kegyelmének köszönhető. Boldog Salamon életében láthatjuk, hogy a Teremtő Isten nem csak életünk ura, hanem a történelemnek is. S van hatalma életeket megváltoztatni.
Kovács Olivér és Buzás Gergely gondolait felhasználva összeállította:
Nagy István Elek
