Teherautónyi szemetet gyűjtöttek össze az önkéntesek

Fotó: KTE Hulladékkommandó Facebook

Február első hétvégéjén huszonkét önkéntes – akikhez csat­lakozott Szlahó Csaba polgármester, Frühwirthné Halász Melinda alpolgármester és Várszegi Csaba, az önkormányzat környezetvédelmi bizottságának elnöke – tisztította meg a szeméttől a Vecsés-Kertekalja vasúti megállóhely környékét. A nap végére több mint egy teherautónyi szemét gyűlt össze.

A szemétszedést meghirdető Kispatak Természetvédő Egyesület és Hulla­dék­­kommandó eddigi tevékenységének és a közterület­-felügyelettel való szoros együttműködésének a gyümölcse, hogy a külterületeken egyre kevesebb az illegális hulladék – mondta Frühwirthné Halász Melinda alpolgármester, aki annak idején maga is segítette a Hulladékkommandó beindítását, most pedig családjával együtt vett részt a szemétszedésen.

Az egyesület tagjai és az alkalmanként csatlakozó önkéntesek sokat tettek Vecsés tisztább környezetéért. A szemétszedő akciókon túl folyamatosan figyelik a határt, és ha kell, esti időpontokban is tartanak megfigyeléseket azokon a helyszíneken, ahol gyakori az illegális hulladéklerakás, de szemléletformáló programokat is szerveznek gyerekek és felnőttek számára.

– Az egyesület aktív tevékenységét a közösségi oldalakon is figyelemmel kísérhetjük, a lakossági bejelentésekre is reagálnak, ezért mindenkit arra buzdítunk, hogy jelentsék be, ha illegálisan lerakott hulladékot találnak – hangsúlyozta Frühwirthné Halász Melinda, aki alpolgármesterként is szeretne kiemelt figyelmet fordítani a környezetvédelemre, a város zöldterületeinek rendezett állapotára.

Zöldterületek karbantartására tavaly több mint százmillió forintot költött a város, melyből mintegy 23 millió forintot a közterületen lerakott hulladékok elszállítására kellett fordítani. Ezekre a célokra – a nehéz gazdasági helyzet ellenére – idén is hasonló összeg áll rendelkezésre, ugyanis a városvezetés eltökélt szándéka, hogy igényes kisvároshoz méltó, tiszta környezetet teremt a városban.

– Önkormányzatunk idén 2 millió forinttal támogatja a Hulladékkommandó szemléletformáló, felderítő és kármentesítő munkáját. Többek között 400 ezer forintért szereztünk be olyan eszközöket, melyek megkönnyítik és biztonságossá teszik a civilek számára a közterületen elszórt hulladék begyűjtését – emelte ki az alpolgármester.

– Februárban huszonketten gyűjtöttük a szemetet, és minket is meglepett, hogy két óra alatt milyen nagy területet tudtunk megtisztítani. Biztos vagyok benne, hogy a vecsésiek jelentős többsége szereti a tisztaságot és igényes a környezetére, de sajnos a szemetes közterületekhez már az is elég, ha a lakosság egy kis része másképp gondolkodik. Fontos, hogy minél fiatalabb korban kialakuljon a környezettudatos szemlélet, ezért szeretnénk, ha minél több iskola csatlakozna ezekhez az eseményekhez, amikor a körülmények lehetővé teszik. Minden hónapban hirdetünk majd akciót, de a járvány miatt egyelőre ezek csak kisebb létszámú megmozdulások lehetnek, de később szeretnénk mozgósítani a helyi intézményeket, az egyesületeket, a diákokat és a felnőtteket is. Természetesen a szemléletformálás más formáit is tervezzük városunkban meghonosítani, illetve az egyesület az elmúlt években is sok ilyen jellegű eseményt szervezett – mondta Frühwirthné.

A pozitív gondolkodás, a tenni akarás jellemzi azokat, akik eljönnek a szemétszedésekre, és általában azt nézik, hogy mit tehetnek a városért, nem azt, mit kaphatnak a várostól. Volt olyan család, aki nem tudott eljönni a szemétszedésre, de másnap önállóan kimentek és több zsák hulladékot gyűjtöttek össze a Mátyás utcában. Egy másik csapat pedig a lakópark mentén takarította ki a patak medrét.

– Nagyon bízunk abban, hogy hamarosan kialakul egy nagylétszámú, összetartó közösség, melynek mozgatórugója a város és a környezetünk szeretete, és amelyhez nemcsak a szemétszedés miatt szeretnének egyre többen csatlakozni, hanem mert jól érzik magukat egymás társaságában – mondta az alpolgármester.

– Természetesen nem az a hosszútávú cél, hogy jó érzésű civilek szedjék a szemetet a városban mások után, hanem a szemetes részek kialakulásának megelőzése, a szemléletformálás, a szabályok betartatása.

– Ennek érdekében átfogó ellenőrzést indítottunk minden egyes vecsési ingatlanra vonatkozóan, hogy a törvényi előírásoknak megfelelően igénybe veszik-e a hulladékelszállítási szolgáltatást, melyet a Városgondnok Kft. végez. Kiszűrjük a nem fizető lakókat és azokat a cégeket, amelyek nagyobb mennyiségű hulladékot próbálnak meg leadni a hivatalosan előfizetett literszám felett. Több közterületi hulladékgyűjtő tartályt fogunk kihelyezni a forgalmas helyeken. További intézkedéseket és akciókat is tervezünk, melyekről a lakosságot folyamatosan tájékoztatni fogjuk – fűzte hozzá Frühwirthné.

Az önkormányzat arra kéri a lakosságot, hogy mindenki tartsa rendben a saját háza előtt az úttestig tartó közterületet. A rendezkedésre, takarításra tökéletes alkalmat kínál a közelgő tavasz, amely minden évben a megújulás kezdete is egyben.

– Ez általában nem pénz vagy idő kérdése, hiszen már azzal sokat tehetünk, ha egy héten fél órát rászánunk a közterületeink rendben tartására. Ha ezt mindenki megtenné, akkor már idén sokkal szebb és tisztább városképet tudnánk kialakítani – mondta bizakodva Frühwirthné Halász Melinda.

Kérjük jelezze, ha illegális szemétlerakatot talál!

A Kispatak Természetvédő Egyesület és Hulladékkommandó elérhetősége: kispatak.vecses@gmail.com. Tel.: 06-30/386-7470. Facebook: hulladekkommandovecses.

Az elérhetőségeken csatlakozási szándékát is jelezheti, ha szívesen részt venne az egyesület tevékenységében.

VN