Október 4-én a Jézus Szíve templomban (Petőfi tér) tartották az Óvárosi Plébániához tartozó gyermekek elsőáldozását.
Huszonhét gyermek vette magához ünnepélyes keretek között az Úr Jézus testét a Szentostyában. Ez az ünnepélyes alkalom nem csak a gyermekeknek ünnep, hanem a családjuknak, rokonoknak, sőt az egész egyházközségnek is.
Amikor a felkészítést elkezdték, akkor még a terv a következő volt: mivel Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus rendezési jogát Budapest kapta meg Rómától, az egy hétre tervezett ünnepség egyik központi eseménye szeptemberben a gyermekek közös elsőáldozása lett volna. Biztos páratlan élményt jelentett volna a több ezer csillogó szemű gyermek közös elsőáldozása a gyermekeknek is és a híveknek is. Ettől fosztott meg bennünket a koronavírus, áthúzva a szép terveket.
Szép volt így is az elsőáldozás, mely során 27 gyermek először vehette magához Jézus testét. A plébános atya nevében is köszönetet kell mondanunk a hitoktatóknak a gyermekek felkészítéséért. A felkészítő tanárok: Koncsik Sándorné Szilvay Anna, Vrankó Gézáné Tófalvi Katalin és Teresáné Kállay Georgina áldozatos, lelkiismeretes munkával adta át azt a tudásanyagot, mely szükséges ahhoz, hogy ez a nap felejthetetlen élményt adjon a gyermekeknek. Külön köszönet illeti meg Vrankó Gézánét az elsőáldozók ének-tanításáért, valamint Osikoviczné Csendesi Mária igazgatóhelyettes külön köszönetet érdemel kántori szolgálataiért.
A járványügyi helyzet szabályai miatt a templom nem lehetett zsúfolásig tele, mint a korábbi években volt és elmaradt az elsőáldozók közös reggelije is. Hogy a nehézségek ellenére is ne csak pár alkalomig tartson a gyermekek lelkesedése, elsősorban a szülőknek, nagyszülőknek, (de a híveknek is) óriási a felelőssége. Példaadással és az értük való imáinkkal tehetjük értük a legtöbbet. Ha fontosak a gyermekek számunkra, akkor nem tétlenkedhetünk!
Fotó és szöveg: Nagy István Elek













