Vecsésen, már 10. éve minden Nagypénteken az Epresben este fél 8-kor indul kis menetünk fáklyák és gyertyák világánál, hogy a 14 stáción, állomáson megemlékezzünk a mi Urunk, Jézus Krisztus szenvedéséről.
(A koronavírus-járvány miatt idén elmarad a menet, de tekintettel a közelgő húsvétra, nem akartuk kihagyni ezt az írást. Ezekben a nehéz időkben is áldott húsvétot kívánunk olvasóinknak. Szerk.)
Az Egyházi év nem csak legszebb, hanem legfontosabb ideje a szent három nap: nagypéntek, nagyszombat és húsvétvasárnap. Vagyis az úr szenvedése, halála és feltámadása. Tudjuk, hogy a fontos, a nagy ünnepek megülése már az előző este kezdődik. Kezdjük mi is Nagycsütörtök estéjével.
Lukács evangéliumában olvassuk: Az Úr mondta: „Vágyva vártam rá, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek.” (Lk.22,14) Vagyis nagyon-nagyon vágyott erre az Úr, hiszen itt akarta bejelenteni Földre születésének célját, vagyis szenvedését, ekkor mondta el búcsúbeszédét és főpapi imáját. Biztosította apostolait, hogy halála után is velük (és velünk is) marad a kenyér és a bor színében. Ezért „vacsora közben Jézus kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta tanítványainak e szavakkal: „Vegyétek és egyétek, mert ez az én testem.” Aztán fogta a borral telt kelyhet, hálát adva azt is odanyújtotta: „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetségé, amelyet sokakért kiontok a bűnök bocsánatára.” (Mt,26,26) Miután elmondta főpapi imáját, imádkozott apostolaiért, értünk hívőkért, aztán apostolaival kiment az Olajfák hegyére, hogy felkészüljön szenvedésére. Az Úr nem csak a Teremtő Isten Fia, hanem ember is volt, ezért félt is a rá váró szenvedéstől. Szent Lukács szerint: „Halálfélelem kerítette hatalmába, és még buzgóbban imádkozott, verejtéke, mint megannyi vércsepp hullott a földre”. (Lk.22,39-44) Vérrel verejtékezett! Elfogták s a megostorozás és kihallgatások után Pilátus kereszthalálra ítéli, sőt neki kell cipelnie a kereszt gerendáját a kivégzés helyére. Ezt az utat szeretnénk az Úrral járni, pár gondolat, ima segítségével. Uram, mi nem azokon a köveken járunk, amelyeket 2000 éve te tapostál és bennük megbotolva végigzuhantál a földön, de gondolatban valóban követni akarunk!
A keresztút
Bevezetés: „Eljöttünk Uram, hogy elkísérjünk keresztutadon, amikor a világ bűneiért szenvedsz, amikor szereted és áldozatod a legizzóbb lánggal ég. Mi ma este (délután) félretettük az otthoni dolgokat. Tudjuk, amikor Te a véredet ontod, nem illik ezt áldozatnak nevezni. Az Olajfák hegyének éjszakáján Te egy órás virrasztást kértél apostolaidtól, ezt az órát adjuk most Neked. Nem is keresztút, amit járunk, csak emlékezés. Keresztutat Te jártál egyedül. De amikor ráesett tekinteted a téged kísérő tömegre, s mögöttük ott láttad minden jövendő hívedet, talán megláttál minket is és egy szemernyi enyhülést ez is jelentett. Vedd Urunk ezt a keresztutat köszönetnek, engesztelésnek és Veled együtt szenvedő áldozatos szeretetnek.” Elítéltek Uram, s magadra vetted a keresztet. Ez volt életed legnagyobb pillanata, erre készültél egy örökkévalóságon át.
„Megroncsolt testben – homloka tövisben – indul az útnak az elítélt Isten – vállán a kereszttel”. Útközben találkoztál édesanyáddal: a gyermek végleg búcsúzott az anyjától, de végeredményben mégis új erőt jelentett, a Megváltó, társmegváltóra (coredemptrix) talált, aki millió-millió bűnös gyermekéért szenved, és amennyire teheti, szeretné visszajuttatni Isten szeretetébe. Tűz Tamás írja így: „Elsárgult tettel vergődik az Isten: Simon, vagy én, de valaki segítsen! Meghallom e felkiáltást, illetve felszólítást? S az Úr elesett másodszor is. Az előző találkozások nem enyhíthették a megváltói feladat súlyát. Együtt szenvedtek veled, Uram, mint a Fájdalmas Anya, egy pillanatra megtisztították arcodat, mint Veronika, megemelték a kereszt gerendáját, mint Cirenei Simon, de a világ bűneinek súlyán ők nem enyhíthettek semmit. Azon csak egy megtérő bűnös enyhíthet, többet, mint kilencvenkilenc „igaz”. De megtérő bűnösök itt nem voltak, ezért kerültél újra a földre! Végre felért a Koponyák hegyére, a kivégzőhelyre. Letépték róla a ruhát, de újra felöltöztették a sebek, a meginduló vér, az áldozat vörös ruhájába. Nem voltál ruhátlan egy pillanatig sem. Ó, vérbe öltözött Krisztusom, add rám az áldozatok ruháját, de adj egy szemernyit a Te erődből is! Az út végére értél Uram. Neked a kereszt cél, nekünk csak teher. Te ezért jöttél.
Rászegezték a keresztre, ezt a képet tartod magadról hitelesnek, ezt adtad át a világnak! És szenvedésben megfeszítve vagy igazán az enyém, édes, égő szeretettel szeretett, megcsúfolt Krisztusom!
Felemelkedett a kereszt! Aki messziről nézte, csak árnyéknak látta, amint két fekete vonalként rajzolódott az égre. Én nem messziről nézlek, Uram, és mást látok benne: kereszted és rajta függő tested álmatlan éjszakáim egyetlen vigasztalása, bűneimben a legnagyobb lekiismeretfurdalás, megtérésemben a legnagyobb remény. Köszönöm, Uram, hogy keresztre szegeztetted magad értem!
Nagypénteken délután 3 órakor Jézus nagy szóval kiáltva lehajtotta fejét és kiadta lelkét! „Alázva, törten állok/a szent Kereszt alatt,/E könny legyen a zálog,/mily hőn sirattalak!/E könny szívem tanúja/hogy már híven szeret/Ó vedd szívedbe újra,/itt adj örök helyet!” (Hozsanna 61/3)
Áldott húsvétot kívánva.
Kép és szöveg (Hegyi L. gondolatainak felhasználásával): Nagy István Elek
