Gondolatok… Mindenszentek és halottak napja ünnepére

Dies irae, dies illa. Ama végső harag napja. A világot tűznek adja. Reszket akkor holt meg élő, Ha megjön a nagy ítélő, mindeneket lattal mérő. Kegyes Jézus, kérlek téged, Értem álltál emberséget, Ne adj érnem gonosz véget.

Több helyen olvastam és tapasztaltam is, hogy különösen mindenszentek napján és halottak napján is, valamint az ünnepet követő héten, egy szép őszi napon, temetőben sétálni, különleges élményt jelent. Nem is beszélve a Házsongáti, vagy a Kerepes úti sírkertekről. Irodalmi, történelmi ősök, hősök „szólnak” hozzánk patinás szavakkal, s figyelmeztetnek bennünket az elmúlásra és jelenünk felelősségteljes megélésére. Fényárban úszik a temető, minden sír tele gyertyával, mécsesekkel. Hófehér és sárga dáliák bólogatva köszöntik az arra járó látogatót. Felejthetetlenül csodás látványt, ritkán átélhető élményt kaphatunk. A szemmel érzékelhető élményt fokozza, hogy tudjuk: a rendbe tett, gyertyáktól, mécsesektől fényes sírhantok alatt elhunyt rokonaink, barátaink, ismerőseink nyugszanak, várva a feltámadást. És „beszélgetünk velük. S ha a kegyetlen fagy és eső nem teszi tönkre munkánkat, akkor még napokon keresztül töltekezhetünk e leírhatatlan fényességgel.

November 1. mindenszentek ünnepe. De mi is az ünnep igazi tartalma? Az egyház nem akar az Isten látására jutott lelkek közül egyet sem figyelmen kívül hagyni. Ezért szentel egy ünnepet mindenszentek tiszteletére, tehát azoknak is, akiknek nevét biztosan egyedül csak Isten ismeri. Ünnepeljük azokat az őseinket, rokonainkat, barátainkat is, akik olyan életet éltek, hogy remélhetően – az Úr irgalmát is beleszámítva – Isten örök országába kerültek. A mindenszentek ünnepe a küzdő és a győzedelmes egyházat egy nagy családi ünnep keretében egyesíti: minden idők megkoronázottai győzelmi pálmáikkal integetnek felénk és bíztatnak, hogy törekedjünk e dicsőséges diadaljel után, Isten örök, boldog látására.

Az ünnepinél teljesebb megünneplésére az adott alkalmat, hogy Rómában a Kr.e. 27-ben épült pantheont Phokas császár IV. Bonifác pápának ajándékozta. A pápa a pantheont templommá alakítatta át és Isten anyjának és a szent vértanúknak a tiszteletére szentelte fel Kr.u. 609 vagy 610. május 13-án. IV. Gergely pápa a 820-as években ezt az ünnepet november 1-jére helyezte át.

November 2. halottak napja. Tegnap a diadalmas egyházról emlékezett meg a liturgia, ma a szenvedő egyházra hívja fel a hívek figyelmét. A franciaországi clunyi bencés kolostorból terjedt el ez a szép és hasznos szokás évszázadokkal ezelőtt, s ezt az egész egyház számára engedélyezték, hogy minden pap ezen a napon, három szentmisét mondhasson a tisztítótűzben szenvedő lelkekért. Ezen kívül annyiszor engedélyez teljes búcsút, ahányszor mindenszentek déltől – és ezen a napon templomba, kápolnába vagy temetőbe látogatunk, s ott imádkozunk (a megfelelő feltételekkel) a tisztítótűzben szenvedő lelkekért.

Halottak napjának gyászünnepe különös alkalom és ösztönzés legyen számunkra, hogy könyörgéssel és jótettekkel (alamizsna, búcsúk, szentmisék bemutatása) kimutassuk kedves halottaink iránti részvétünket, szeretetünket. Felejthetetlenül szépek a sírokon a pompás virágcsokrok, koszorúk, a gyertyák és mécsesek fénylő sokasága, de ezek csak külsőségek! Ami valóban használ is, vagyis megrövidíti tisztuló szenvedésüket, az az értük bemutatott szentmisék, imák, búcsúk felajánlása. Ezért, ha csak lehet, járuljunk méltóan a bűnbánat szentségéhez és szentáldozáshoz, hogy e napon „toties-quoties” – teljes búcsút nyerhessünk akár több hozzátartozónk részére.

Kép és szöveg: Nagy István Elek

MEGOSZTÁS
Előző cikkPozsonyban jártunk
Következő cikkQuimby koncert