Önkormányzati és pályázati forrásból újul meg az Erzsébet téri templom

Vecsés önkormányzata 5 millióval segíti a felújítást

Akik az Erzsébet tér környékén járnak, s ha idejük engedi, és benéznek a templomba, szinte naponta tapasztalhatják a változásokat, a felújítás haladását. A mellékelt fotók február 6-án készültek, és Frics Zoltán plébániavezető úgy tájékoztatott, hogy ma, 8-án már nem azt tapasztalnám, amit három nappal ezelőtt.

Szükség is van a folyamatos, gyors munkára, mert a pályázat határideje május 31-ével lejár, és a templom „tervezett” újramegáldását május 19-én szeretnék elvégezni. A legfontosabb a padlóburkolás lenne, s a villanyszerelés befejezése. A Keresztút stációit is jó lenne felhelyezni, hiszen hamarosan kezdődik már a Nagyböjt.

A plébániavezető elmondta, hogy a helyi önkormányzat vezetése 5 (öt) millió Ft-tal járult a felújításhoz. Pályázaton 15 (tizenöt) millió Ft-ot kapott az Irgalmas Jézus Plébánia.

Érthető, ha minden fillért/forintot hálásan fogad és köszön előre is a Plébánia vezetője, Frics Zoltán, állandó diakónus. A következő bankszámlára lehet befizetni adományt, mely a templom felújítására fordítódik:

65100091 – 11344964 – 00000000. Erre a számra lehet adományokat küldeni. (Sajnos, a plébánia technikai okok miatt pillanatnyilag nem rendelkezik azzal a számmal, amelyre a vállalkozók adójuk 1 %-át felajánlhatják e nemes célra. Intézése folyamatban, hamarosan a plébániahivatal közzéteszi a szükséges számot. Érdeklődni is lehet a plébánián, és a szertartások előtt vagy után.

A fotók készítésekor láthattam, hogy milyen alapos munka eredményezi majd a teljes felújítást. Erre valóban szükség van, halaszthatatlanul. Az is megkérdőjelezhetetlen, hogy nem érdemes, sőt! nem is szabad „félmunkát” végeztetni. Ezért van szükség a komoly összefogásra: az adományokra, (amint lehet), az adó 1 (egy) %-ára, és mindenekelőtt sok – sok imára. Ne feledjük a Biblia szavát: „Hogyha az Úr nem építi a házat, hasztalan fárad az építő.” (126. zsoltár).

Mindannyian tudjuk, akiknek lakásukat, családi házukat kellett felújítani, átépíteni, hogy a tervezett költségek az újabb és újabb, nem tervezett kiadások miatt milyen nagymértékben növekednek. S a váratlan kiadásokat is rendezni, fizetni kell. Nagyon is szükséges az összefogás. Hiszen a 60 éve épült templom nemcsak az Andrássy-telep híveié, hanem egész Vecsésé, függetlenül attól, hogy jár-e valaki templomba, hogy hívő-e, vagy nem. Isten nem személyválogató, mindnyájunkért meghalt, és mindannyiunkat üdvözíteni akar.

A templomban – az Erzsébet tériben is – mindenkiért imádkoznak, és mindenkiért bemutatják az engesztelő áldozatot! Keressük a segítés lehetőségét mi is! Adjon ehhez Teremtő Jó Atyánk bölcsességet és erőt … Ámen.

Kép és szöveg: Nagy István Elek