City-logisztikai szakmai találkozó a Bálint Ágnes Kulturális Központban

Tábori Ferenc, Vecsés alpolgármestere köszöntőtte a konferencia résztvevőit

Vecsés Város Önkormányzata több, mint két éve vesz részt az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával az Interreg Central Europe program keretében szervezett SULPiTER projektben, mely az urbanizációs térség logisztikai fejlesztésével foglalkozik.

A projekt keretében a Bálint Ágnes Kulturális Központban 2018. október 9-én City-logisztikai szakmai találkozóra került sor, melyen több, mint húsz szakértő és a városfejlesztés iránt érdeklődő meghívott vett részt.

Tábori Ferenc, Vecsés város alpolgármestere köszöntőjét követően Mocsári Tibor, Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzatának szakértője mutatta be a SULPiTER projektet.

Az Európai Bizottság 2030-ra a CO2-mentes városi logisztika ambiciózus célját tűzte ki. Mocsári Tibor ismertette, hogy a városi közlekedéssel kapcsolatos kérdéseket a funkcionális városi területek (FUA) szempontjából kell kezelni, figyelembe véve a belső városi központok és a környező városi területek közötti funkcionális szállítási és gazdasági kapcsolatokat.

A bevezető-előadást követően, Ekés András a Mo­bilissimus Kft. ügyvezető-igazgatója tartott összefoglalót a Budapest és környékére vonatkozó Fenntartható Városi Logisztikai Tervről.

A szakértő utalt többek között Budapest és környékének főbb áruszállítási és a logisztikai problémáira, melyek új szabályozás, illetve tervezet bevezetését és a meglévők felülvizsgálatát indokolják.

Ekés András előadását követően Práczki Péter, a projekt vecsési projektmenedzsere tartott rövid összefoglalót a nemzetközi elektromos mobilitásról, majd beszámolt arról is, hogy legutóbb Vecsésen átadásra került az első elektromos autótöltő-állomás.

Az elektromos mobilitás és infrastruktúra hazai aspektusairól számolt be Szabó Emese, a Ferihegy Autó Kft. kommunikációs menedzsere és Kövi Róbert, a Porsche Hungária Kft. értékesítési vezetője.

Szabó Emese felhívta a hallgatóság figyelemét az elektromos hajtású autók előnyeire – a normál motorokhoz képest 70 %-os üzemanyag­megtakarítás, 60 %-al kedvezőbb karbantartási költségek, adók – és parkolási kedvezmények.

Kövi Róbert utalt arra, hogy az akkumulátorfejlődés függvényében hatalmas változások várhatók többek között az elektromos hajtású autók hatótávolságának és a töltési idejének vonatkozásában is.

A szakmai találkozó végén felvetődő kérdéseket és hozzászólásokat Soóki-Tóth Gábor, a projekt szakmai menedzsere moderálta.

P.Gy.