2018. április
Benke Mária:
Édesanyám
Éppen száz éve, hogy születtél,
tizenöt éve már, hogy elmentél.
Hiányzol, pedig mindig velem vagy
hiányod, mégis igen nagy…
Kereslek a felhőben, a szélben
nyári napsütésben,
téli hóesésben, egy képben…
Kereslek, mert szeretlek…
Múlik az idő nagyon, rohan
elszállnak az évek felettem
nézem a kék eget, s faggatom
hová lett az ifjúság, – feledtem?
Emlékszem mennyit beszélgettünk,
csoda volt, mily’ jókat nevettünk…
hallom hangod, érzem illatod,
fogom ráncos kezed, s
Te kezemet simogatod…
Jó volna örökké élni,
akit szeretünk hozzájuk visszatérni.
Jó volna, ha most is beszélgetnénk
gondot, bút, rosszat, mindent felednénk…
Imádkozom a lelki üdvödért.
Együtt pihentek, imám szól Apámért.
Árnyas fák alatt, az öröklétben
most is hallak fényben, sötétségben…
Mintha csak kicsit elutaznál
várlak, hazajössz – talán
Örökké szeretlek Édesanyám!
Vecsés, 2014. január 22.
Szénási Sándor István:
Szerelmes álom
Zöld mezők ölén ringatják
kicsinyeiket a kukoricák,
hajnali ködök pólyázzák
őket, lágy szellővel takargatják.
Mosolyogva kel föl a Nap
végtelent ásító horizonton,
kacéran sóhajt az álmom,
és elszökik tőlem, nem találom.
Fönn akadt angyali fátyla
a rád gondolás sűrű ágain,
fülembe cseng kacagása
még, ahogy elnyeli fénylabirint.
Mosolya lelkemre égett,
mindenütt őt keresem,
dobogó kövek kísérnek
utamon, és újszülött szerelem.
Kelemen Bata Mária:
Kudarc-siker
Ha omló falként dől rám a kudarc,
felveszem a kesztyűt: jöhet a harc.
Kegyetlen csatában mosoly a sarc.
Minden fájdalmat elmesél az arc.
Eltaszít a sors, sikert, örömet,
boldogság nem járja át szívemet.
Lőporos levegőtől fuldoklom.
Így ez az élet nem vonz, bevallom.
Mint gyorsvonat zakatol pulzusom.
Ágyamon fekszem, mégis utazom.
Egyre gyorsabban előre rohan.
Szívem rabul ejti a gyors roham.
A kudarcot elviselni nehéz.
De mikor színre lép a józan ész,
csatazajából elég úgy érzem,
csitul a dobszó, újra lélegzem.
Taszítom magamtól a kudarcom.
A sikert ismét magamhoz vonzom.
Eljön a reményteli állomás.
Akkor véget ér a vad rohanás.
Bús lelkemben ragyog a napfénye.
Újra éljek: ez szívem reménye!
Az alagút vége, lelkem előtt,
épül az új fal, mi nem rég bedőlt!
Varjasi Béla:
Sorscsapás
Az embert, ha baleset éri,
nem tehet mást, csak Istent kéri.
Éppen ez esett meg velem,
életem így lett gyötrelem.
Nem érezném lesújtva magam,
ha nem fiam lenne a szenvedő alany.
A gépesítés sok kényelmet hoz,
de felelőtlenül fájdalmat okoz.
Így járt fiam egy pillanat alatt,
elütötte hajnalban egy fura alak.
Jött a kórház, ápolás, kezelés.
Itthon aggodalom, idegeskedés.
Sokáig nem tudtuk, mi történhet vele.
Bármi lehetett volna a kimenetele.
Teremtőnk végre meghallgatta imám.
Gyógyulni kezdett kettő hónap után.
Sallay Gyula:
1945
Sebhelyes arcát
a jövő még takarta,
mikor anyám vajúdva
kiáltott a Napba.
Voltak görcsök,
éles hasítások,
midőn gyermeke
az élet kapujában állott.
Ő volt, ki a teremtés
fájdalmát ölelve
megszülte gyermekét
jóra, gyötrelemre.
E féltésre fűzött fájdalom
egy jövendő szóra várt,
amely majd egyszer
azt mondja: Anyám.
Igen, várt erre a szóra,
és egy csöpp kézre,
mely nyakát ölelve
nevet a szemébe.
Remélve, hogy az élet
teret enged a jobb nemzedéknek,
azt megteremtve,
hogy gyermeke gyermekét ölelje.
Az oldalt összeállította: Szénási Sándor István
Meghívó
A G. Ferenczy Hanna Irodalmi Kör szeretettel vár minden érdeklődőt 2018. május 18-án, pénteken 18 órára a Róder Imre Városi Könyvtárba, az írónő születésnapi emlékműsorára
