Köszönjük Etelka!

Sokan ismerjük Dr. Fodor Etelka vecsési orvosnő lelkiismeretes munkáját, városunk iránti hűségét.

A szüleihez hasonlóan ő is érzékeny az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került emberek ügye iránt. Emlékszem, nagy összefogással több autónyi könyvet gyűjtött, amivel az erdélyi és csángóföldi gyermek- és közintézményeket segítette, és a fiatalabbakat is erre biztatta. Jelképes keresztszülőséget vállalt csángó gyermekeknél, és havonta konkrét összeggel segítette és segíti azok magyar nyelvtanulását. Most a saját költségén tette lehetővé, hogy a pusztinai csángó óvónő: Nyisztor Ilona és három csángó leányka a saját népdal és vallási énekkultúrájukból, versekből, mesékből a zsúfolásig megtelt Róder Imre Városi Könyvtárban az érdeklődő közönségnek igényes műsort adjanak, majd másnap, szeptember 3-án az Erzsébet téri és a felsőtelepi római katolikus templomok miséit vallásos énekeikkel gazdagítsák. A könyvtári műsorukat a Labdarózsa Népdalkör énekesei és citerásai nagyszerű csokorral színesítették. Mindez együtt nagyon szép ajándék volt a vecsésieknek.

Dr. Fodor Etelkának megköszönik a szervezőmunkáját

Az önzés, az indulatok és érdekek által vezérelt, anyagias világunkban nagyon fontos az a lélek- és csángó értékmentés, amit a doktornő csinál. Sokunk számára a vecsési csángó délután többet ért sokszáz tv- és egyéb műsornál. Remélhetőleg folytatása is lesz majd! Csodálatos volt Nyisztor Ilona és a három csángó lány éneklése. Tudod, kedves Etelka, csak köszönet illeti őket és téged is, aki idevarázsoltad őket elénk az ezer kilométernyire levő Pusztinából.

Az értékes műsor hallgatása közben sokunk szemében önkéntelenül is az öröm könnyei csillantak, s István király imájának sorai jutottak eszünkbe: „A mélységből kiáltok hozzád, hallgass meg Uram! Taníts meg, hogy kell könnyezni a meg nem érdemelt örömben…Taníts meg, hogyan kell a gyengékhez lehajolni…!”

Kedves Etelka! Te lehajoltál az elcsángált magyar testvéreink ma élő tagjaihoz, hogy fogyó értékeiket mentsed. Mindez nagyon értékes adomány a részedről csángó testvéreinknek, a magyar ügynek és Vecsésnek is. Isten áldjon meg érte!

Szeretettel és köszönettel. Orosz Károly, ny. mérnök-újságíró