Testületi ülésről jelentjük
A Városháza energetikai felújítása miatt Vecsés Önkormányzata továbbra is a Bálint Ágnes Kulturális Központban tartja üléseit. Január 24-én az emeleti kisteremben ültek össze, ahol 22 napirendi pontot tárgyaltak. Ezen többek között elfogadták Vecsés Város Önkormányzata és a Német Nemzetiségi Önkormányzat, valamint a Roma Nemzetiségi Önkormányzat között kötendő együttműködési megállapodást, javaslatot tettek az önkormányzat fejlesztési célú hitelfelvételére, a Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezetével feladatellátási szerződés megkötésére és a Káposztafeszt Szervezőbizottságának megválasztására. Elvi döntés született arról, hogy Vecsés csatlakozzon az Érd és Térsége Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társuláshoz. Elfogadták a Központi Konyha és a Kolping Támogató Szolgálat beszámolóját.
Polgármesteri beszámoló
Szlahó Csaba polgármester először a pályázatokról tájékoztatta a képviselőket. Vecsés január 23- án benyújtott egy pályázatot, melynek címe: az „Önkormányzati tulajdonú belterületi utak szilárd burkolattal történő kiépítésének, felújításának és korszerűsítésének támogatása gazdaságfejlesztési céllal Pest megye területén”. Nyertes pályázat esetén 90 millió forintból a Róder Imre utca és a Kereszt utca újulhatna meg. A beruházásokkal kapcsolatban elmondta, hogy január 5-én a Lőrinci út forgalomba helyezési eljárásával kapcsolatban helyszíni bejárást tartottak a hatóság emberei, akik mindent rendben találtak.
Szintén helyszíni bejárás volt január 10-én a közbeszerzési pályázat kiírása szerint a Halmi téri Általános Iskola négy tantermes bővítésével kapcsolatban is. Ha minden rendben zajlik, akkor tavasszal megkezdődhet az építkezés. A polgármester elmondta, hogy január 18-án Mohainé Jakab Anikó jegyző és Tuba Zoltán a Városgondnok Nonprofit Kft. ügyvezetője részt vett egy egyeztetésen a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-nél, melynek témája a hulladékgazdálkodási társulások megalapítása volt. Január 20-án a Liszt Ferenc repülőtérről bevezető gyorsforgalmi út és környezetének rendbetételével kapcsolatos egyeztető tárgyaláson vett részt Vecsés a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja kezdeményezésére. A polgármester külön kiemelte a kulturális rendezvényeket. December 18-án a Mindenki karácsonya nagyon jól sikerült. Itt új elemként nagyon népszerű volt a gyerekek körében az első ízben felépített műjégpálya. Január 22-én a Bálint Ágnes Kulturális Központban a magyar kultúra napján az Állami Népi Együttes aratott nagy sikert. Szlahó Csaba a szervezőknek utólag is gratulált a színvonalas lebonyolításért.
Vecsés támogatja az új hulladékgazdálkodási önkormányzati társulás létrehozását
Elvi döntés született arról, hogy Vecsés is csatlakozzon az Érd és Térsége Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társuláshoz. A napirendi pont indoklásaként Szlahó Csaba polgármester elmondta, hogy az NHKV Zrt. Magyarország területét 21 különböző méretű hulladékszolgáltatási régióra osztotta fel. Vecsés a Pest megyei régióhoz tarztozna. A törvény szerint az önkormányzati társulásnak március 31- ig kell megalakulnia.
A Központi Konyha pozitív eredménnyel zárta az elmúlt évet Nagy László a Központi Konyha vezetője beszámolójában leírta, hogy napi 3500 adag ebéd főzésére szóló, kibővített működési engedéllyel rendelkeznek. Az átlagos napi főzési létszám 3200 fő. Az ételek kiszállítása jelenleg 21 helyszínre történik. A napi feladatokat 24 dolgozó látja el. Az egyenletes minőséggel magyarázható, hogy Vecsésen kívül folyamatos megrendeléseket kapnak a XVIII. kerületi intézményektől és a városvezetéstől. Több magánóvoda is a vecsési Központi Konyhából rendel.
Megválasztották a Káposztafeszt Szervezőbizottságát
Elnöke Alattyáni István. Tagjai: Kis Tóth János, Frühwirthné Halász Melinda, Vadászi Istvánné, Fenyvesi Ádám, Laszip Dávid, Zehetmayer József. A tavalyi Káposztafeszt uniformizált megrendezése gyengítette a rendezvény helyi jellegét, ezért a képviselő-testület a következő elvárásokat fogalmazta meg a bizottság felé. A fesztivál elsődleges célja Vecsés hagyományainak megjelenítése és a vecsési savanyúságok hírnevének öregbítése. Vonjanak be minél több csapatot a főzőversenybe. A programkínálatból a magas költségek miatt töröljék a nagy zenei színpadot.
Döntöttek az óvodák és bölcsődék nyári zárvatartási rendjéről
2017-ben a Vecsési Mosolyország Óvoda és a Bálint Ágnes Óvoda nyári bezárása 2017. június 26-tól július 21-ig, a Vecsési Falusi Nemzetiségi Óvoda és a Vecsési Tündérkert Óvoda nyári bezárása 2017. július 24-től augusztus 18-ig tart. A Semmelweis Bölcsőde 2017. július 24-től augusztus 18-ig tart szünetet.
Polgár Gyula













