Dobrovitz József: Nagyon jó érzés volt itthon nyerni

Vecsésen rendezték szep­tember első hétvégéjén a fogathajtók országos baj­nokságát, melyen a négyes fogatok között Dobrovitz József diadalmaskodott.

A csapatban világbajnok sportember hatalmas fölénnyel diadalmaskodott a számára hazai pályának számító Vecsés Kupán, ugyanis mindhárom számban, a díj-, a maraton- és az akadályhajtásban is a legjobbnak bizonyult. A második helyen végzett fiát, ifj. Dobrovitz Józsefet több mint harminc hibaponttal előzte meg.

– Nagyon jó érzés volt itthon nyerni, de őszintén mondom, elég fárasztó is volt.
A győzelem mellett annak is örülök, hogy mindenki jól érezte magát, bár a rendezés oroszlánrészét a feleségem vállalta magára – mondta a boldog győztes a verseny után.

Dobrovitz József elárulta, a hazai pálya inkább teher, mint előny, de próbált megfelelni az elvárásoknak. Ráadásul a lovak egyből érzik, ha versenyközegbe kerülnek. Ez igaz akkor is, ha idegen helyre mennek, de itthon is szokatlanok voltak számukra a riasztó körülmények, hiszen nem ilyen pályán szoktak gyakorolni, de a tömeg, a hangosítás is furcsa lehetett számukra. A szakember szerint, ha a megszokott helyen változik valami, az sokkal furcsább a lovak számára.

– Szerintem fantasztikusan jó pálya volt építve, nem is emlékszem, mikor sikerült ennyire jól vecsési verseny. Öt évet kihagytunk, de ahogy korábban, úgy most is figyeltünk arra, hogy a versenyzők szempontjából nézzük a versenyeket. Ha nem őket részesítjük előnyben, akkor el van rontva az egész
– hangsúlyozta Dobrovitz.

Az azóta eltelt időben rossz visszajelzés nem jött, még a hátuk mögött is azt mondták szuper volt minden. Ugyanakkor várják a versenyzőktől is azokat a hibákat, amiket javítani kellene, melyekkel még jobbá tehetik a következő versenyt.

– A versenyrendezés is fontos volt, de megnyerni is legalább akkora dolog volt, ráadásul hazai közönség előtt. Csak azt sajnáltam, hogy a fiamnak a fiatal lovai picit szétestek. Kettest és négyest is ment, amivel kezdett négyes, abból lett kettes és így a négyesében két ló új volt, ami meg is látszott az eredményén – mondta az idősebb Dobrovitz.

Szakemberek biztos tisztában vannak vele, de a laikusoknak elárulta, egy versenyzőnek vannak lovai, melyek mindig versenyeznek és vannak tartalékok az alapfogat mellett. Ugyanakkor egy lónál nagyon fontos, mennyire van a ló a lovasa kezében. De ugyanilyen lényeges az állat életkora, és a felkészültsége is sokat befolyásol. Szintén fontos, hogy érezzék, egy lónak mennyi melegítésre van szüksége, hiszen a kevés és a sok se jó.

– A fiamnak olyan lovak voltak a fogatában, amelyek még nem versenyeztek. Mindössze két olyan volt, amelyik idén már indult versenyen, míg kettő idén először volt ilyen komoly megmérettetésen, ennél fogva a stabilitásuk még nem volt elég jó. Örülhetnénk is a második helyének, de csak akkor lehetünk elégedettek, ha minden lova olyan lesz, mint az enyémek – értékelt.

– Minden ló olyan, mint az emberek, mindegyik más, mindhez másképp kell nyúlni. Egy négyesfogatnál mind a négyhez másképp kell nyúlni. Az akadályhajtás előtt a két elsőt például külön kellett melegíteni és utána összefogni. Ha baj van, azt orvosolni kell. Ha az ember ismeri a lovait, tudja melyikre miként kell koncentrálni. Akkor jó, ha egy fogatot éveken keresztül tudok hajtani – mondta Dobrovitz József.

Jövőre Budapesten rendezik a négyes­fogatok világbajnokságát, bízik benne, addigra a fiának is „egybe forrnak” a lovai. Idén októberben, Hollandiában lesz a négyes-vb, oda csak az idősebb Dobrovitz megy két másik magyar versenyzővel.

– Számunkra is csonka év volt, nem tudtuk megtervezni, nem tudjuk a nemzetközi mezőny hogy áll, hiszen nem tudtunk versenyekre menni. A lovak alkalmasak lehetnek, hogy dobogóra álljunk, de nem fogom megerőszakolni őket a minél jobb eredményért, a jövő évi hazai vb az igazán fontos – mondta arról, mi élvez jelenleg prioritást számukra.

Sz.Gy.