Boldog új évet kívánok minden olvasónknak!
A lapot kézben tartva rögtön észrevehetik az alapvető változást, az újság ettől az évtől kezdve teljesen új formában jelenik meg. A miértre a válasz már tavaly megfogalmazódott, amikor az újság kiadásáért felelős Vecsés Tájékoztatásáért Közalapítvány kuratóriuma nyáron arról döntött, hogy visszaadja a kiadói jogokat az önkormányzatnak. Az alapítványban dolgozók szép munkát végeztek, hiszen évekkel ezelőtt a fekete-fehér kiadványból színeset hoztak létre, de a továbblépéshez már szervezettebb hátteret kellett volna kiépíteniük, amit társadalmi munkában már nem lehetett felvállalni. Ezért a képviselő-testület úgy döntött, hogy a kiadványt tartalmilag és formailag is megújítja. A fejlődés érdekében új arculattal és önálló szerkesztőséggel vágott neki az új évnek, és úgy döntöttek, hogy a kor követelményeihez igazodva az on-line felületet is jobban kihasználva kell az újságot szerkeszteni.
Ezt a sokoldalú kiadói munkát a jövőben a Vecsés Városközpont-fejlesztő Projekt Nonprofit Kft. (VVFT), mint 100 %-os önkormányzati tulajdonú cég végzi majd. A kibővült tevékenység ellátásához a szerkesztőségnek az önkormányzat átadta a Vecsés Károly utca 2. sz alatti földszinti, volt KLIK helyiségeket. Ügyfélfogadási időben bárki felkereshet bennünket. A reklámok színvonalát is szeretnénk a kor elvárásaihoz igazítani, ezért egy új stratégiát dolgoztunk ki a hirdetők jobb kiszolgálása érdekében. Megírtunk a hirdetésekre egy Általános Szerződési Feltételeket tartalmazó alapdokumentumot, egy a térségünkben
megjelenő lapok áraihoz hasonló, méltányos tarifatáblázatot és egy visszaigazoló megrendelő lapot. A Vecsési Tájékoztató januári számában – a mindenki számára egyértelmű viszonyok megteremtése érdekében – nem jelentetünk meg hirdetést. A hirdetési árainkról bővebben az újság 28. oldalán olvashatnak.
Természetesen azokat az értékeket, amit eddig kialakítottak, megtartjuk. Reméljük, hogy továbbra is támogatnak bennünket azok az intézményvezetők, civil szervezetek képviselői, önkéntes segítők, akik információikkal és írásaikkal eddig is emelték az újság színvonalát. Munkájukat megköszönve továbbra is arra kérjük őket, hogy legyenek velünk, segítsenek a megújulásban.
Láthatják, hogy új címlappal és új arculati elemekkel jelentkezik a város lapja. A cél egy modernebb, letisztultabb megjelenés a mindennapi kommunikációban. Több képi információt szeretnénk az újságba megjeleníteni. Az egyes rovatokat állandó helyre szerkesztjük, így könnyebben áttekinthetik az újságot.
A címlap nagy hangsúlyt kap, ugyanis terveink szerint a hónap legfontosabb eseményét szeretnénk egy tipikus fotóval visszaidézni.
A belső oldalaknál az önkormányzathoz kapcsolódó híreket helyezzük a fókuszba, de az intézmények mindennapjai, a város kulturális élete, a civil szervezetek, a környezetvédelem, a nemzetiségek, a hitéleti kérdések külön rovatban szerepelnek majd, akárcsak a város sportja. Szeretnénk helyi politikusokkal, kitüntetett vecsésiekkel riportokat készíteni, de természetesen olvasóink javaslatait is szívesen fogadjuk, akár riport, akár más írás elkészítéséhez.
A cél az, hogy hír- és riportérzékenységünk megtartása mellett új minőséget hozzunk létre a közérdekű ügyek feldolgozásában. Az arculatfrissítés része annak a hosszú távú koncepciónak, amely alapján teljesen megújulhat a település kommunikációs stratégiája. Az újság után a Vecsési Tájékoztató honlapját frissítjük fel. Az egyes események teljes képgalériájának feldolgozása itt nem jelenthet mennyiségi korlátot. Az írásokat itt teljes terjedelemben közölhetjük.
Minden változásról időben értesítjük önöket. Számunkra az a legfontosabb, hogy elégedett legyen minden olvasónk a hírek, információk gyors továbbításában és persze ezek megjelenítésében is. Várjuk szerkesztőségünkbe olyan önkéntesek, továbbá fiatal tehetséges vecsésiek jelentkezését, akik kedvet éreznek az újságíráshoz és írásaikkal segítenék azt az új kommunikációt, amit részben már ők valósítanának meg a Vecsési Tájékoztató hasábjain.
Írjanak, telefonáljanak!
Elérhetőségeink:
www.vecsesitajekoztato.hu
info@vecsesitajekozato.hu,
+36-30-955-7581
Polgár Gyula













