Elkészültek az óvodásoknak kifejlesztett sportpályák

: Több sportág is űzhető az Ovi-Sport Program keretében kialakított pályán. Fotó: Varga Norbert

Az önkormányzat egy tavalyi döntésnek megfelelően óvodások számára kifejlesztett speciális sportpályák létesítésére nyújtott be pályázatot.

A Nemzeti Ovi-Sport Program keretében meghirdetett kiíráson olyan komplex létesítmények kialakítására lehetett támogatást nyerni, melyek egyaránt alkalmasak kézilabda, labdarúgás, kosárlabda, röplabda, tenisz és lábtenisz sportágak művelésére, továbbá ügyességi játékok és mozgáskoordinációs feladatok gyakorlására.

A képviselő-testület a Bálint Ágnes Óvodára és a Vecsési Falusi Nemzetiségi Óvodára vonatkozóan nyújtotta be pályázatát, az elbírálás során mindkét esetben pozitív döntés született, amely eredményekén júniusban elkészült a két sportpálya.

– Óvodánkban nem volt tornaterem, ezért nagy örömmel fogadtuk, hogy intézményünkben is kialakítanak egy sportpályát, amelyet még a nevelési év vége előtt birtokba vehettek a gyerekek. Kollégáim egy speciális képzésen is részt vettek, melyen többek között a gyerekek mozgáskoordinációs képességeinek fejlesztését és a pályán űzhető sportágak oktatásához szükséges követelményeket sajátították el – mondta lapunknak Lakner Brigitta, a Bálint Ágnes Óvoda vezetője.

A két létesítmény kialakítása 18 millió forintba került, melyre 9 millió forint támogatást nyert az önkormányzat az Ovi-Sport Program pályázatán. A fennmaradó 9 millió forintot a városi költségvetésből biztosította a képviselő-testület.

VN

 

Kép: ovisport, alá: Több sportág is űzhető az Ovi-Sport Program keretében kialakított pályán

Fotó: Varga Norbert