25 évvel ezelőtt vettünk búcsút Szlahó Józseftől, Vecsés Nagyközség alpolgármesterétől.
Szlahó József neve sokakban idézi a rendszerváltás korát. Mások tanítványként, egy fiatal, energikus földrajz-történelem szakos tanárra emlékeznek, akihez a sport is közel állt, hiszen testnevelés órái is voltak bőven.
Megint mások a vecsési helytörténet egyik lelkes kutatóját látják benne, a Honismereti Kör vezetőjét. Nekem a gyermekkoromat is idézi. Ő is a Tamás utcában született, ott nőttünk fel sokadmagunkkal. Tavasztól őszig gyerekzsivajtól volt hangos az utca. Az estébe nyúló játéknak csak egy-egy szülő hazahívó szava vetett véget. Együtt csatangoltunk a határban. Eső után gombát szedtünk a legelőn.
Az idén lenne 75 éves, ezt a vidám gyermekkort már nem idézhetjük fel együtt.
A Falusi iskolába jártunk, majd a kőbányai Szent László Gimnáziumba, amelyet akkor átmenetileg I. László Gimnáziumnak hívtak. Az érettségi után őt felvették a Kossuth Lajos Tudományegyetemre. Debrecenben került, egy időre elvesztettük egymást szem elől. A nyolcvanas évektől a Honismereti Körben találkoztunk rendszeresen. Az újkori Vecsés 200 éves évfordulójára már ekkor készült. Jól ismerte az előző két monográfiát, azon dolgozott, hogy megszülessen a harmadik. Sikerült megnyerni hozzá Csányi János tanácselnök támogatását, a szerkesztésre pedig Lakatos Ernőt, a Pest Megyei Levéltár igazgatóját. Fontosnak tartotta a temető régi köveinek megőrzését, a háború halottainak számbavételét.
A rendszerváltás idején az MDF-ben vállalt szerepe, a párt színeiben lett képviselője a 3. számú választókerületben. Tudtuk, hogy súlyos beteg, ő ennek ellenére sokat dolgozott. Kezdeményezte a községi címer megalkotását, és elkészítette a kitüntetési rendelet tervezetét. Ez elfogadásra is került. (Sajnálom, hogy az újra fogalmazásnál már nem szerepel, mint kezdeményező.) A Vecsési Kvíz írását minden erejét összeszedve fejezte be.
1992. március 28-án érte a halál. Mindnyájunk nagy vesztesége volt. Befejezésül idézni szeretnék néhány részletet a gyászbeszédekből.
Molnár Imre: „Politikai tevékenységében mutatkozott meg fáradhatatlan munkabírása mellett bátorsága, jellemének szilárdsága. A nemzetiségi kérdésben kialakult meggyőződését képviselte a Magyarországi Németek Szövetségének küldötteként. Kezdeményezte a község újratelepítése 200. évfordulójának megünneplését, az I. világháborús emlékmű megkoszorúzását. Bátor és értékes beszédet mondott több jelentős ünnepségen. Aktívan benne élt a község sportéletében szervezőként, sportköri elnökként.”
Tóth János: „1968 óta tanítottál iskolánkban részeseként eredményeinknek, sikereinknek. Önzetlen, elveidért, másokért mindig harcoló közösségi ember voltál. Tudásoddal, pedagógiai felkészültségeddel gyerekek százait indítottad útnak beléjük oltva a haza, a szülőföld szeretetét, történelmi múltunk, hagyományaink ismeretét és tiszteletben tartását.”
Tóth Elemértől a temetést követő önkormányzati ülésen hangzott el: „…Még betegágyán is álmodozott, olvasott, írt, a mérhetetlen fájdalom sem tudta eltéríteni attól, hogy gondolatait egymás mellé rakva ne hozza létre a művet, amely a község múltját örökíti meg. Azt gondolta, erre szükség van egy reményteli élet elkövetkezendő időszakában. Úgy érezte, a múlt gondos ápolása nélkül a jövő nem képzelhető el….”
Dr. Zöldi Sándor plébános úr gyászbeszédéből nem tudok idézni, nem maradt fenn, pedig megrendítő volt.
Frühwirth Mihály
