Nyáron sem volt megállás a darts országos versenyévadában, a vecsési csapatok sem pihenhettek, havi egy-két meccs a steel és a soft szakágban is kijutott a versenyzőknek.
A mérkőzéseket elnézve a csapatok az elvárásoknak megfelelően szerepelnek, olykor pedig még a rutinosabb ellenfeleket is sikerül meglepni – tudtuk meg Massza Sándor szakosztályvezetőtől.
A Vecsés SE darts szakosztálya több vasat tart egyszerre a tűzben, a steel és a soft szakágban is négy csapat verseng a megszerezhető pontokért, változatos sikerekkel. A Soft Nemzeti Csapatbajnokságban szereplő első számú vecsési csapat sorsa még nem dőlt el, az utolsó fordulóban derül ki, hogy a táblázat alsó- vagy felsőházában folytatódik számukra a bajnokság. A felsőháziak között dől el a bajnoki cím sorsa, míg az alsóházban a bennmaradásért folyik majd a küzdelem. Massza Sándor elmondta, a csapat nagyon akar, mindent megtesznek a sikerért, de az első osztályban magas a színvonal, így borítékolható, hogy nehéz mérkőzések várnak még rájuk.
Az együttesek közül mindenképpen ki kell emelni a férfi és női versenyzőkből álló Mix csapatot, amely az elmúlt fordulók alkalmával több olyan mérkőzésen is nyerni tudott, ahol a papírforma alapján az ellen győzelmére lehetett inkább számítani.
– Dömsöd, Ecser és Érd ellen is sikerült győznünk, pedig egyik mérkőzésen sem mi voltunk a favoritok. A Puskás Erzsébet, Sági Sándor, Karsai András, Lakner József, Nagy László (csk) alkotta Mix csapatunkban több a fiatal játékos, míg az ellenfeleink sokkal tapasztaltabb, rutinosabb erőkből álltak. A lelkesedésnek és a győzni akarásnak köszönhetően azonban sikerült áthidalni a csapatok közti különbséget. A várakozáson felüli eredmények azt is megmutatták, hogy fiatal játékosaink biztos alapot jelentenek a jövőre nézve – mondta Massza Sándor.

Továbbra is népszerűek a Magyar Darts Liga vecsési fordulói, melyeket havonta két alkalommal rendeznek meg a közép magyarországi régió versenyzőivel. Legutóbb az élmezőny 10 játékosa is részt vett az eseményen, ennek köszönhetően igazán színvonalas volt a forduló.
Háziversenyeket több mint 10 éve rendez a vecsési darts szakosztály, melyek népszerűségét jól mutatja, hogy idén nyáron már a 25. sorozatot zárták. A 12 fordulóból álló sorozaton idén 10 klub 45 versenyzője vett részt, első helyen végzett Juhász István, második helyezett: Juhász Béla, harmadik helyen Puskás Erzsébet végzett, negyedik lett Nagy László, az ötödik helyet pedig Karsai András szerezte meg.

A dartsot országszerte egyre nagyobb érdeklődés övezi, Vecsésen is fellendülőben van a sportág – árulta el Massza Sándor. A játékosok létszáma folyamatosan emelkedik, hónapról hónapra vannak új jelentkezők. A szakosztályvezető elmondta, szeretnének több versenyt rendezni a régi művelődési házban, késő ősszel például egy a darts népszerűsítését szolgáló új nagyszabású amatőrverseny indítását tervezik. A szervezést egy szponzor is segíti, körülbelül 100 versenyzőt várnak majd a táblák elé október-november környékén. A pontos dátumot későbbi lapszámunkban olvashatják.
AN













