Iskolánkért – projektnapok az Andrássy iskolában

A projektet, mint munkáltató módszert az állagmegóváshoz, az iskola külső-belső szépítéséhez, a környezetvédelemhez kapcsoltuk idén.

Azért is tettük a projektnapokat kora őszre, hogy a gyerekek minél előbb bekapcsolódjanak ebbe a „munkafolyamatba”, s mindezt új játékok készítésével és felavatásával kötöttük össze.

Számos pedagógus, diák, szülő tevékenykedett azért, hogy második otthonunk szebb, élhetőbb, hasznosabb, kulturáltabb legyen. Iskolánkért cím alatt igyekeztünk összefogni múltunkat, jelenünket, jövőnket. Múltunkhoz iskolatörténeti kirakójáték, iskolatörténeti képrejtvény és filmvetítés kapcsolódott. Az összes többi tevékenységet jelenünkért, s ezáltal jövőnkért is tettük.

Felújítottuk a földszinti ülőgarnitúrákat és foteleket kárpitozással, a tetőtérre új raklapos, modern ülőgarnitúra készül. (A bútorokhoz a szövetet és a textilbőrt Kovács Mártonnak köszönhetjük.) Tanári irányítással diákjaink kitakarították a kiskertet, kihordtak onnan többtíz négyzetméter térkövet, amely a nagyudvaron kerül beépítésre; sporteszközeinket rendbe tették, felújították a kapuk hálóit, koordinációs létrát és karikákat festettek a testnevelés terem linóleumára; madáretetőket készítettek. Te szedd akcióban kipucoltuk „házunk táját” kívül és belül. Megkezdődött az autógumi-játszótér kialakítása, a kis- és nagyudvar burkolatára játékokat festettünk. A smile- és mandalafestés, -készítés zajlott a tetőtérben. Egy külön munkacsoport dolgozik az ebédlő felújításán, szépítésén. Ennek felavatására egy kisebb zsúrral készülünk.

Köszönet illeti azokat a gyerekeket, pedagógusokat, szülőket, akik tevőlegesen részt vettek a projektben.