Nyolcvan önkéntes vett részt az önkormányzat tavaszi környezetvédő programján, amely idén először nemcsak szemétszedésről, hanem fásításról és virágosításról is szólt.
Mintegy nyolcvan fő gyűlt össze a közösségi összefogás jegyében április 12-én reggel az önkormányzat által meghirdetett Vecsési Zöld Nap környezetvédő akción. A környezettudatosság jegyében idén fa- és virágültetéssel bővült a program, így a résztvevők választhattak is a tevékenységek közül.
– Az önkéntesek 22 facsemetét ültettek el a lakótelep területén. Az önkormányzat zöldfelület-kezelő csoportja egy nappal korábban kiásta az ültetőgödröket, ezzel megkönnyítették az önkéntesek dolgát, akik szakértői irányítás mellett végezték el a faültetést. Virágültetést is hirdettünk erre a napra, így a kisebb gyerekek is bekapcsolódhattak a munkába. Az önkormányzat eszközöket, ültetőlapátokat, gereblyéket, locsolókannákat is biztosított számukra. Árvácskákból és évelő növényekből három ágyást alakítottunk ki a lakótelepen – mondta Frühwirthné Halász Melinda alpolgármester.
A szemétszedés két fő helyszínen zajlott: a lakótelep mögötti kis erdőben és az Ördögsziget környékén. A gyűjtés eredményeként meglepően nagy mennyiségű hulladék jött össze, a két helyszínről összesen 20-25 köbméter szemetet szállítottak el.
– Az Ördögszigetnél Várszegi Csabával közösen vezettük a gyűjtést, 12 önkéntessel két és fél óra alatt egy teherautónyi szemetet szedtünk össze. Itt inkább régebben lerakott, a növényzet által már részben benőtt hulladék volt, többek között autóalkatrészeket, gumiabroncsokat, szélvédőt, lökhárítót találtunk, de még egy komplett hagyaték is előkerült cipőkkel, ruhákkal, serpenyőkkel. A lakótelepnél inkább az elszórt hulladék dominált, de voltak festékmaradványok, és ott is találtunk autógumikat – összegezte Frühwirthné, hogy miket hagytak maguk után a szemetelők.
Az elmúlt években az önkormányzat jelentős erőfeszítéseket tett az illegális szemétlerakatok felszámolására. A külterületekre vezető utakat sorompókkal zárták le, több helyszínen kamerákat helyeztek ki és számos szemétszedő akciót szerveztek, több ízben a Kispatak Természetvédő Egyesülettel közösen. A helyzet sokat javult, de az utóbbi időben ismét többször lehet találkozni illegális lerakatokkal. A legtöbb esetben építési törmeléket visznek a határba, ezt a tapasztalatok szerint többször a fővárosból hozzák ki a vállalkozók. A probléma visszaszorítása érdekében újabb kamerák kihelyezését tervezi az önkormányzat, Frühwirthné szerint ennek van a legnagyobb visszatartó ereje.
– A szemétszedés eredményes volt, de elszomorító, hogy újra növekszik az illegális szemétlerakatok száma a város körül. Ennek azért sem kellene így lennie, mert az önkormányzat több lehetőséget is biztosít a hulladékok elszállítására. A házhoz menő lomtalanítás egész évben működik, és van veszélyeshulladék-gyűjtés is, ahol szinte mindent átveszünk – mondta az alpolgármester asszony, hozzátéve, hogy az önkormányzat folyamatosan dolgozik a probléma kezelésén. A bejelentések alapján a közterület-felügyelők kivizsgálják az eseteket, ha van a tetteshez elvezető bizonyíték, akkor bírságot szabnak ki, és kötelezik az elkövetőt a szemét elszállítására. Ha az elkövető nem azonosítható, akkor az önkormányzat szállítja el a hulladékot. A magánterületen történő hulladéklerakást a Hulladékradar rendszerén keresztül lehet bejelenteni, ebben az esetben a tulajdonosnak kell gondoskodnia az elszállításról.
Minden rosszban van valami jó, ahogy mondani szokták, így a szemétszedésben is. Azon túl, hogy az önkéntesek nemes cselekedetet hajtanak végre, közösségépítő ereje is van az ilyen eseményeknek. Sokan már előre érdeklődnek, hogy mikorra szervezik az akciót, a gyerekek pedig kimondottan várják ezeket az alkalmakat. A közös cél, egy tisztább és élhetőbb környezet összeköti az embereket. Többen vannak, akik évről évre részt vesznek a szemétszedéseken – rendszeresen találkozunk önkormányzati képviselőkkel is a csapatban –, amelyek általában mindig jó hangulatban telnek. A mostani alkalmon Szlahó Csaba polgármester séfnek állt, és gulyáslevest főzött, az étel finom volt és mindenkinek jutott belőle. Felajánlások is érkeztek, így kenyér és rétes is került az asztalokra, a gyerekeknek pedig rántott húsos szendvicseket vásárolt az önkormányzat – tudtuk meg. A vendéglátó „állomás” a lakótelepi játszótérnél volt, az önkormányzat sörpadokkal és asztalokkal is készült a rendezvényre, továbbá mobil vécét és kézmosási lehetőséget is biztosítottak a nagyobb komfort érdekében.
– A részvételt és a segítséget ezúton is köszönjük minden önkéntesnek és az önkormányzat zöldfelület-kezelő csoportjának. A lakosságot pedig arra kérjük, hogy illegális hulladék észlelésekor tegyenek bejelentést a közterület-felügyelőknél – mondta Frühwirthné Halász Melinda alpolgármester.
Varga Norbert, fotó: Csomor Ádám













