Január 31-én a Petőfi téri Jézus Szíve templomban katolikus szertartás szerint vettek végső búcsút Vecsés első szabadon választott polgármesterétől, Molnár Imrétől.
Molnár Imre Miszlán született 1936. március 20-án, alapfokú tanulmányait már Vecsésen végezte. 1954-ben építész technikus végzettséget, 1959-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen építészmérnöki oklevelet szerzett. Vecsésen mintegy 600 családi házat tervezett, és azok kivitelezési munkáját is irányította. Társtervezője volt az 1980-as évek elején épült Petőfi téri iskolának és tornateremnek, valamint az Andrássy iskola új épületrészének és tornatermének. 1971–1990. között tanácstag volt, majd a rendszerváltás utáni első szabad önkormányzati választáson, 1990-ben választókerületi önkormányzati képviselőnek, a képviselők pedig polgármesternek választották. Négy évvel később független jelöltként már a lakosság választotta meg polgármesternek, mely tisztségét 1998-ig töltötte be. Szakmai és polgármesteri munkáját, társadalmi és közéleti tevékenységét számos oklevéllel, kitüntető éremmel ismerték el, 2002-ben Vecsés Díszpolgára címmel tüntette ki az önkormányzat.

Ravatalánál családtagjai mellett barátai, ismerősei, egykori kollégái tették tiszteletüket. Vecsés Város Önkormányzata és a polgármesteri hivatal nevében Szlahó Csaba polgármester mondott búcsúbeszédet, melyben felidézte Molnár Imre életútjának fontosabb állomásait, és méltatta a város fejlődésének előremozdításáért tett elévülhetetlen erőfeszítéseit.

A gyászmisét Huszka Mihály plébános vezette, az atya személyes hangú búcsúbeszédet is mondott. A néhai polgármestert a szertartást követően a vecsési temetőben helyezték végső nyugalomra.
VT info, fotó: varga













