Egy 15 éves fiú életét vesztette az interneten terjedő fojtogatós játékban, ami valójában a játékoktól igen messze áll, sokkal inkább egy gyilkos kihívásról van szó, amit jellemzően a kíváncsiság és az elismerések hajszolása miatt próbálnak ki a fiatalok.

A fojtogatós kihívás – nevezik még fulladási vagy ájulási kihívásnak is – lényege, hogy a fiatalok (jellemzően kamaszok) valamilyen módszerrel oxigénhiányos állapotot idéznek elő, ezáltal zsibbadásszerű eufórikus állapotot élnek át. Ez történhet egyedül, párban vagy akár csoportosan is. Amennyire egyszerű a kivitelezése, annyira veszélyes, akár halálos kimenetelű is lehet a vége – hívja fel a figyelmet a Monori Rendőrkapitányság.

A zsaruk közleményéből kiderül, hogy az oxigénhiányos állapot eléréséhez a módszerek változatos tárháza áll a fiatalok rendelkezésére. „Előszeretettel használnak kötelet, zsineget, övet, elektromos kábelt a nyaki verőér leszorítására, nejlontasakot a légzőnyílások lefedésére, és különböző módon érik el, hogy a mellkas lenyomásával a tüdő oxigénellátását korlátozni tudják.” – írják felhívásukban.

Miért próbálják ki a fiatalok?

Az elsődleges céljuk az oxigénhiány következtében fellépő euforikus állapot elérése. Az okok között szóba jöhet: egyféle csoportnyomás, bátorságpróba vagy beavatási rítus. Lehet azonban egyszerű kíváncsiság is, mert kalandosnak érzik a halálközeli élmény megtapasztalását, vagy egy különleges tudatállapotot. De az is elképzelhető, hogy a drága, és a gyerekek számára nehezen hozzáférhető drogot helyettesítheti az „ingyenes” oxigénmegvonás.

Mire figyeljen, mit tehet a szülő?

Furcsa, szokatlan nyomok jelennek meg a nyakon – horzsolások, vörös vagy lila foltok, véraláfutás, előfordulhatnak bevérzett szemek, tűszerű véraláfutások az arcon, megmagyarázhatatlan nyaktakargatás, sál, kendő, garbó viselése kánikulában is.

Árulkodó eszközök: pórázok, csomókba kötött ruhák, sálak, bogok, különösen, ha azok egy-egy bútorhoz vagy gerendához vannak erősítve. Gyakori lehet a fejfájás, a zavartság, az ingerültség és a hárító, ellenséges magatartás. Az internetes böngészőben ijesztő keresések – fojtogatós játékkal kapcsolatos infók utáni kutatások nyomai.

Vigyázzunk a gyermekekre, beszélgessünk velük őszintén az interneten hódító veszélyes kihívásokról és azok veszélyeiről!!

VT infó