Nyiri-Szabó Lázár 14 esztendős para asztaliteniszező. Tehetségéről és eredményeiről mindent e mond, hogy idén januárban első lett a Gödöllői Országos Para Diákolimpián a 15-16 évesek között. És ez csak egy verseny volt a sok közül, melyet győztesként hagyott el.

Lázár hármasikrek egyik tagja. Méhen belül történtek miatt agyvérzéssel született, a jobboldala izombénult – mondta Lázár édesanyja, Csilla arról, miért is paralimpián indul a fiatal tehetség, aki júniusban Vecsés városi ünnepségén az Év Fiatal Sportolója kitüntetést kapta.

Kisgyermekkora óta sokféle terápiára, tornára, mozgásfejlesztésre járt, és jár a mai napig is. Mivel édesapja sportolt, már ekkor arra gondoltak, hogy a sport is lehet egyfajta mozgásterápia.

Lázár focival kezdte, de nem érzete igazán a magáénak, a gyors futásban nem volt annyira eredményes. „Tud futni, de nem annyira, mint önmaga is elvárná” – mondta az édesanya a kezdetekről.

Mivel Lázár a Petőfi iskolába jár, ott kezdett el érdeklődni, és rátalált a Vecsés SE ott tréningező asztaliteniszezőire. Elkezdett járni az edzésekre, ahol felfigyeltek a tehetségére, hogy jobban megy neki, mint a többieknek.

– Talán a szorgalma, a kitartása miatt, de nagyon szereti a sportágat – mondta Csilla a gyermekéről. Elárulta, a parasportolóknál különböző fokozatok vannak, attól függően, ki mennyire sérült. Lázár itthon a kilences kategóriába (enyhén sérült) tartozik, ami a nemzetközi mezőnyben a nyolcast jelenti.

Bármilyen furcsán is hangzik, Lázár eddigi legnagyobb sikeréről majdnem lemaradt.

– Majdnem lecsúsztunk a diákolimpiáról, mivel az iskola nem értesült erről, így Lázár nem lett nevezve a saját korosztályában. Felhívtam a FODISZ-t (Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége), de ott azt mondták, hogy a 14 éveseknek már meg volt a versenye. Így csak a 15-16 évesek között tud indulni – mondta az édesanya.

Elárulta, ő maga is ott volt a versenyen, de azon szülők közé tartozik, aki nagyon izgul, így nem mindig tudja nézni a fia meccseit. Igazából csak akkor nyugodott meg, amikor Vígh Zsolt, a magyar para-asztaliteniszcsapat szövetségi kapitánya a főtáblára kerülés után nem sokkal annyit mondott Lázárnak: „Nyugi, megnyered kisfiam!”, és így is lett.

Készülnek a külföldi megmérettetésekre is, ahol a parasportolók kvótákat gyűjtenek a világversenyeken való kvalifikációhoz, de az édesanya nem titkolja, ha Lázár ilyen ütemben fejlődik, előbb-utóbb a paralimpia is cél lehet.

A sikeres sport azonban nem megy a tanulás rovására, hiszen Lázár 4.2-es átlaggal zárta az elmúlt tanévet.

– Teljes mértékben el tudja látni magát, de mint az anyukája, ha látom, hogy nehezen megy neki – mondjuk a vajas kenyér megkenése – inkább segítek. Fürödni egyedül tud, miként cipőt bekötni is, de előfordul, hogy sietünk, és ha gyorsan kell, akkor megcsinálom én neki – mondta Csilla.

A hármas ikrek másik két tagja is sportol, lánytestvére lovagol, míg fiútestvére bokszol, bár most kisebb sérülés miatt szüneteltetni kénytelen az edzéseket. Addig is járhat szurkolni Lázárnak.

SzgY