Vecsés természeti és történelmi értékeit bemutató útvonallal bővülhet a már meglévő Kispatak Tanösvény.
A Kispatak Tanösvény a Budai Nagy Antal utcai nagyhíd és az Arany János utca között húzódik a Gyáli-csatorna, elegánsabb nevén a Kispatak mentén. A nagyjából egy kilométer hosszú útvonalon nagyméretű táblák mutatják be a környék növény- és állatvilágát. A tanösvényt a Kispatak Természetvédő Egyesülettel kezdeményezésére több évvel ezelőtt alakította ki az önkormányzat. A közeljövőben – várhatóan ősszel – bővülhet a bemutató útvonal, de ezúttal némileg más elgondolás mentén tervezték meg a két kilométer hosszúságú új ösvényt.
– Hét új táblával szeretnénk bővíteni a tanösvényt Vecsés és Gyál között, a Budai Nagy Antal utcától az M0-ás bekötőút irányába. A földmérő rövidesen kitűzi az ösvény új szakaszára tervezett ismertető táblák helyét, folyamatban van a kivitelezéshez szükséges árajánlatok beszerzése is. A tervek szerint hét tábla lesz az új ösvényen, amely önkormányzati tulajdonú útvonalon halad végig. Az állomások egyrészt a környék élővilágát mutatják be a Vecsési Madárles csoport ismertetése alapján, másrészt a Vecsési Honismereti Kör által összeállított helytörténeti, történelmi információk is olvashatók lesznek a táblákon – mondta Várszegi Csaba, a környezetvédelmi bizottság elnöke.
A tanösvény a Vecsési Madárles és a Vecsési Honismereti Kör javaslatai alapján valósulhat meg. Az útvonal kialakítására vonatkozó tervből sok érdekesség kiolvasható, az egyik ilyen például, hogy Vecsés délnyugati határa természetföldrajzi szempontból hasonló az Ócsai Tájvédelmi Körzethez és a Dabasi-Turjános Természetvédelmi Területhez, azaz környezeti szempontból értékes terület.
„Adottságai miatt a tervezett tanösvény környéke igen gazdag élővilággal rendelkezik, fontos pihenő- és telelőhely a vonuló- és partimadarak számára. Az összetettebb, változatos felszín növeli a fajgazdagságot, ezáltal kiváló példa a táji biodiverzitásra. A növények és állatok sokféleségének megőrzése kiemelkedően fontos az emberi élet feltételeinek, illetve jólétünk biztosítása érdekében. Helytörténeti szempontból megemlítendő, hogy a kiépítendő tanösvény helyén feküdt a középkorban Halom falu. A 19. században itt álltak a felső-, közép- és alsóhalomi gazdaságok. Ezen a területen volt birtokos az Andrássy és a Halmy Deutsch család. Utóbbi birtokosoknak köszönhető két településrész, az Andrássy- és a Halmy-telepek kialakulása.” – olvasható a tervben.
varga













