A képviselő-testület még januárban döntött arról, hogy ismét elindul az Aktív Magyarország Országos Bringapark Program keretében meghirdetett pályázaton. Vecsés már tavaly is pályázott, de forráshiány miatt akkor nem kapott támogatást. A jó hírt Szlahó Csaba polgármester jelentette be: a januárban benyújtott vecsési pályázat sikeres volt, az állam 25 millió forinttal támogatja a pálya megépítését. A polgármester elmondta, a pályázati támogatás 50 százalékos, a létesítmény kialakításának összköltsége 50 millió forintra tehető, ezért az elnyert összeget további 25 millió forint önerővel kell kiegészítenie a városnak.
A pumpapályát az Andrássy telephez tartozó, Göci területén építik fel, ahol vélhetően nem ez lesz az egyetlen fejlesztés, ugyanis a tervek szerint egy szabadidőparkot szeretnének kialakítani a területen. A fejlesztés több lépésben valósulhat meg, ennek az első eleme a kerékpáros ügyességi pálya kialakítása. A tervek szerint a 110 méter hosszú és 770 négyzetméter alapterületű pálya környezetében padokat, szemeteskukákat, ivókutat és kerékpár szerviz állványt is elhelyeznek.
A pumpapálya egy döntött kanyarokból és hullámokból álló ügyességi pálya, melyen kialakításának köszönhetően pedálozás nélkül, a test fel- és lefelé mozgásával létrehozott lendülettel haladhatnak a kerékpárosok, gördeszkások, futóbiciklisek. Nemcsak felkészült bringásoknak nyújt szórakozást, a gyerekek már egészen kis korukban magabiztos kerékpárossá válhatnak a pályán szerzett gyakorlatnak köszönhetően.













