„Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség!/Magyarnak lenni: nagy s szent akarat,/Mely itt reszket a Kárpátok alatt.” (Sajó Sándor: Magyarnak lenni)

A Labdarózsa Népdalkör és Citerazenekar művészeti vezetője Pavella Krisztina, aki 21 éve vezeti sikeresen a csoportot. Segítségével visszük országszerte Vecsés jó hírnevét, de mondhatjuk, hogy szép Itáliába is, ahová idén negyedszerre utazik csapatunk.

Hála Istennek idén sem szűkölködött fellépésekben a Labdarózsa Népdalkör és Citerazenekar. Januárban meghívást kaptunk a VII. Hartai Kolbászfesztiválra, ahol a gasztronómiai élvezeteket egészítettük ki, valamint a fesztivált színesíttettük kulturális programunkkal.

Március 19-én népdalkörünk néhány tagja az Erdélyi Gyülekezet Reménység Szigetén fogadta moldvai csángó testvéreinket, akik a „Moldvai Tavaszi szél vizet áraszt” együttesével „A tőke” című ősrégi csángó darabját adták elő. Születéstől az elmúlásig mutatták be népi szokásaikat. Csodálatos volt látni, ahogy évszakról évszakra élik meg kincses hagyományaikat. Utána az Erdélyi Gyülekezettel és a Moldvai Tavaszi szél vizet áraszt Együttessel Németh Géza református lelkész emlékművét koszorúztuk meg, aki a 90-es években nagyon sokat segített a sorsüldözött székely, vajdasági, kárpátaljai testvéreinknek.

Április 23-án a Bálint Ágnes Kulturális Központban megtartottuk az immár hagyományos VII. Kerek a káposzta, csipkés a levele… Népzenei Találkozót. Fellépett a Bem Folklór Egyesület Nefelejcs Népdalköre, Bugyi Népdalkör, Czövek Olivér Református Óvoda, Duna Népdalkör és Napraforgó Citerazenekar, Hévízgyörki Asszonykórus, Inárcsi Férfi Népdalkör és Citeraegyüttes, Rosmarein Tánccsoport és Széles András népzenész, citeraművész, valamint a Labdarózsa Népdalkör és Citerazenekar. A műsor után – akinek kedve volt –
táncra perdülhetett rögtönzött táncházunkban.

Április 29-én baráti népzenei csoportokkal találkoztunk a Szőnyi Petőfi Művelődési Házban. A 27. alkalommal szervezett Zene-Barátság Fesztiválra Dunaalmásról, Vecsésről, Lepsényről és a Felvidékről is érkeztek együttesek, népdalkörök. A műsort a Komáromi Televízió is bemutatta.

Május 14-én Alsópáhokon jártunk. A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége – KÓTA által szervezett Aranypáva Nagydíjas Gálán vettünk részt, ahol Olsvai Imre díjban részesültünk. Itt újra megragadom az alkalmat, hogy megköszönjük Pavella Krisztina művészeti vezetőnknek és a Labdarózsa Népdalkör és Citerazenekar minden tagjának áldozatos munkáját!

„A gála szintű minősítésen többszörös Aranypáva Nagydíjas együttesek vagy szólisták Olsvai Imre-díjban részesülhetnek. Az Olsvai Imre-díjat azon legkiemelkedőbb színvonalú népzenei együttesek/szólisták kaphatják meg, akik a tiszta forrásból merítve éltetik, ápolják népi hagyományaikat. Nem sok népdalkör részesül ilyen kiváltságos díjban.” Olsvai Imre (Budapest, 1931. április 2. – 2014. február 19.) népzenekutató, zeneszerző, Kodály Zoltán legfiatalabb tanítványa volt. Mi személyesen ismertük őt.

Május 27-én „Hagyományos Régiók – Régiók Hagyománya” XIV. Vass Lajos Népzenei Verseny Középdöntőjén, Szolnok, Szandaszőlősön vettünk részt, ahol Kiemelt Arany fokozattal továbbjutottunk a döntőbe, immár sokadjára, mivel már két Vass Lajos Nagydíjjal rendelkezünk, és több Vass Lajos Kiemelt Nívó díjjal.

Június 2-4. között Népdalkörünk Kalotaszentkirály–Válaszút–Szék–Méra–Magyar Palatka, Vajdakamarás mezőségi útra indul nagy érdeklődéssel Kallós Zoltán Kossuth-díjas néprajzkutató hagyatékának megtekintésére, akinek szállóigévé vált mondása: ,,Addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk és magyarul táncolunk”

(Az egyesületről további információk olvashatók a www.facebook.com/labdarozsanepdalkor oldalon.)

Orbán Éva a Megmaradunk 3000 Vecsés MKÁ Alapítvány elnöke