Július végén kezdődik a felkészülés a kézilabdásoknál

Kézilabda

Kovács Márton

Kovács Márton szakosztályvezető:

Magunk mögött hagyva a csalódást keltő elmúlt szezont egyelőre aktív pihenéssel, új játékosok és edzők érkezésével telik a nyári szünet. Július végén indul a felkészülés a 2017/2018-as szezonra minden korosztályban, felnőtt és utánpótlás csapatainknál egyaránt. Nagy szükség van a vérfrissítésre, új arcokra a magasabb célok elérése érdekében.

Felnőtt férfi együttesünk élén szerződést hosszabbítottunk Nagy Károly vezetőedzővel. Az elmúlt hónapok tárgyalásai során olyan minőségi, NBI-es múlttal rendelkező játékosokat tudtunk igazolni az edző által kért posztokra, ami lehetővé teszi, hogy komoly célokért küzdjünk az NBI/B Nyugati csoportban. Cél az 1-5. hely valamelyike, de nem túlzás kijelenteni, hogy ezzel a játékosállománnyal elérhető a dobogó. A 14 csapatos bajnokságban komoly ellenfeleink lesznek, a feljutásért küzdő PLER-Budapest, a Pécs, a Győr vagy akár a két veszprémi csapat. Izgalmas szezon elé nézünk.

A női szakágnál Bartus Judit személyében találtuk meg azt a szakembert, aki játékosként háromszoros magyar bajnok, kétszeres magyar kupagyőztes és az edzői pályán 2013 szeptembere óta tevékenykedik sikeresen. Judit lesz az OSB, ifi és felnőtt csapatok edzője. A távozók helyére fiatal tehetségeket és az NBI/B osztályt is megjárt rutinos játékosokat igazoltunk. A 12 csapatos NBII-es bajnokság Déli csoportjában a mezőny első felébe, az 1-6. helyre várjuk a lányokat.

Utánpótláscsapatainknál komoly gondot okoz a középiskolába kerülő gyerekek „elvándorlása”, elsősorban a fővárosi csapatok irányába. Sajnos, a szülők és a fiatal játékosok sokszor engednek a csábításnak, és a kiugrás reményében magasabb osztályba igazolnak, ahol sokszor a kispadot koptatják, vagy a keretbe sem férnek be. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján sok csalódott fiatal tehetség inkább abbahagyja a kézilabdát, ezért is kérjük a szülőket, hogy felelősséggel döntsenek gyermekeik jövőjéről.

Pozitívumként mindenképp meg kell említenünk, hogy záros határidőn belül létesítménygondjaink enyhülnek. Állami beruházás keretében még ebben az évben megkezdődik egy ún. munkacsarnok építése Vecsésen. Amennyiben a Nemzeti Sportközpontok, vagyis az NSK, a magyar sportélet egyik legfontosabb szervezete elfogadja javaslatainkat, akkor az új létesítmény igazi sportcsarnokként funkcionálhat, lelátóval, kiszolgálóegységekkel, valamint alkalmas lesz NBII és NBI/B bajnoki mérkőzések megrendezésére is.