Kiállítással és taggyűléssel ünnepelte fennállásának 110. évfordulóját a Vecsési Ipartestület. A város egyik legnagyobb múltú szervezete egy könyvet is kiadott a jeles évfordulóra, amely a testület elmúlt tíz évének változásait, fontosabb eseményeit foglalja össze.

Az ünnepi taggyűlésen Végerné Skribek Éva, az ipartestület ügyvezetője köszöntötte a megjelenteket, majd Skribek Pál mondott beszédet. Az ipartestület elnöke felidézte a szervezet megalakulása óta eltelt fontosabb mérföldköveket, kiemelve, hogy a szervezet nem csak a helyi iparosok érdekében tevékenykedett, a város gazdasági- és településfejlesztési kérdéseiben is rendszeresen szót emelt, amikor arra szükség volt. Skribek Pál beszéde végén a 110. évforduló apropóján kiadott kötetet is bemutatta a megjelenteknek. Az ünnepség egyik megható pillanata volt, amikor a szervezet elnöke virággal köszöntötte feleségét, aki hosszú évtizedek óta segíti az Ipartestület munkáját. A taggyűlésen részt vett Szlahó Csaba polgármester, valamint Szűcs Lajos országgyűlési képviselő és Vereczkey Zoltán, a Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is
Az ünnepség keretében régi dokumentumokból, oklevelekből álló kiállítást is megtekinthettek az érdeklődők, továbbá az ipartestület két tagja, Dezső Ildikó és Viha Lajos kézművesek termékeiből is ízelítőt kaphattak a megjelentek. Érdekesség, hogy a kiállított darabok között látható volt egy hímzett blúz is, melyet a Burda magazin 1994-es országos varróversenyére készített Dezső Ildikó, aki a ruhadarabbal harmadik helyezést ért el több mint 700 induló között.
varga













