November 15-én Szlahó Csaba polgármester vezetésével, nyolcfős delegációnkkal Rheinstettenbe utaztunk, ahol a 30 éves testvérvárosi kapcsolatunk jubileumát ünnepeltük.

Az immár jól bevált tradíció szerint most is mindenki családoknál lett elszállásolva, hisz a baráti kapcsolatok ápolására és új ismeretségek megszerzésére nincs is ennél jobb lehetőség. Bettina Weber és testvére, Matthias Welker a Forchheimi Vecsési Barátok Körének oszlopos tagjaként már sok éve szívvel–lélekkel segítik partnerkapcsolatunk fenntartását. Rheinstetten város vezetőségével együtt most is ők szervezték meg a kétnapos látogatásunk programjait, amelyeken örömmel vettünk részt.

Először gyalogosan bejártuk a sokunknak már ismert, ezer emléket felidéző Forchheim városrész meghitt, rendezett, csendes kis utcáit, és úgy éreztük, hogy itt szinte megállt az idő. Majd ellátogattunk Rheinstetten újonnan épülő városközpontjába, ahol egy új lakónegyedet, egy idősek otthonát és egy modern kultúrházat építenek. Az est fénypontja a testvérvárosi kapcsolatunk fennállásának 30. jubileuma tiszteletére megtartott vacsora volt, amelyet az Ufgau-Halle éttermében tartottak. Vendéglátóink magyar és német zászlókkal díszített ünnepi asztalokkal és egy fantasztikus vendégkönyvvel vártak minket. Perceken át lapozgattuk és tanulmányoztuk a testvérvárosi kapcsolatunk fontos momentumairól szóló fényképeket, bejegyzéseket és az egykori résztvevők aláírásait. Sok szép emléket őriz számomra is az a csodás könyv, hisz a Wetschescher Nachtigallen Kórussal a kezdetektől fogva aktívan ápoljuk a két város közti kulturális kapcsolatokat. Forchheimban a Szent Márton-napi búcsú alkalmából megtartott ünnepségen mindig szeretettel vártak minket a Márton-napi felvonulásra majd a vasárnapi misére, ahol Forchheim énekkarával együtt vehettünk részt az Ufgau-Halléban, délután pedig a kulturális programon is felléphettünk. A másik fontos esemény, amelyről a vendégkönyv képei is tanúskodnak, a nyári városi ünnep, a „Stadtfest” volt, ahol a vecsési fiatalok finom lángost és magyaros ételeket is készítettek.

A rheinstetteni központban egy tábla is hirdeti a település testvérvárosait. Érdekesség, hogy Vecsés mellett a francia Navarrenx és a perui Palca településsel is testvérvárosi kapcsolatot ápol Rheinstetten

Az ünnepi fogadáson Sebastian Schrempp polgármester úr köszöntötte a magyar delegáció tagjait, és kiemelte elődeinek fontos szerepét, akik az elmúlt 30 évben a testvérvárosi kapcsolatunk mozgatórugói voltak. Örömmel üdvözölte körünkben az egykori polgármester urat, Kurt Rothot, aki Rheinstetten és Vecsés testvérvárosi kapcsolatának egyik fő kezdeményezője volt. Kiemelte magyar részről Molnár Imre és Bükk László egykori polgármester urak fontos szerepét, akik sajnos már nincsenek köztünk, akárcsak Rudi Lang, Roland Stecher és Elisabeth Stecher, akik egykor Rheinstettenben nagy odaadással dolgoztak e kapcsolat fennmaradásán. Ezután pedig Frühwirth Mihály úr odaadó segítségét méltatta, aki a kezdetektől fogva segítette a testvérvárosi kapcsolat kialakulását és fennmaradását.

– Büszke vagyok a sok résztvevőre, akik az egyházközség, az egyesületek és kórusok tagjaiként önként munkálkodtak azon, hogy ez a barátság több generációkon át életben maradjon. Az évek során mindig csodálattal néztem, hogyan fejlődik Vecsés, és a két város közti infrastrukturális különbség mára teljesen megszűnt. A Bálint Ágnes Kulturális Központ építési munkálatait látva megfogadtam, hogy egyszer nekünk is lesz ilyen szép, modern épületünk, amelyet most építünk az új városközpontban. Jövőre ünnepeljük Rheinstetten város fennállásának 50. évfordulóját, amelyre szeretettel meghívjuk vecsési barátainkat is – mondta Sebastian Schrempp polgármester úr.

Ezután Szlahó Csaba polgármester ünnepi beszédében köszöntötte a vendéglátó családok megjelent tagjait. Kiemelte Bettina Weber és Tobias Welker főszervezői munkáját, és mindenkinek megköszönte a szíves vendéglátást. Örömét fejezte ki, hogy a rheinstetteni delegáció tavaly nálunk Vecsésen részt vett a 30 éves testvérvárosi jubieleumi ünnepségen és a Káposztafeszten is. A sok évtizedre visszatekintő, barátságokon alapuló partnerkapcsolatot illetően megjegyezte:

– A mi feladatunk, hogy a meglévő testvérvárosi kapcsolatot fenntartsuk, és új impulzusokkal töltsük fel. Sajnos az elmúlt évek történései miatt ritkábban került sor a partnerkapcsolati eseményekre, de reméljük, hogy a jövőben újra gyakoribb eszmecserére lesz lehetőségünk egy békés Európában.

Az ünnepi vacsora végül nagyszerű hangulatban, közös énekléssel zárult.

Sebastian Schrempp, Rheinstetten polgármestere és a vecsési delegáció: Szlahó Csaba, Szlahó-Fazekas Ágnes, Molnár Vivien, Vargyasné Bakonyi Ildikó, Brunner Krisztina, Fazekasné GombárMónika, Kovács Márton, Tófalvi Mónika

Másnap egy felejthetetlen buszkiránduláson vehettünk részt a Fekete erdőben, és még a nap is kisütött a kedvünkért. A Mummelsee fenyvesekkel ölelt sétányán körbejártuk a hableányok legendájáról híres tavat, melynek közepén egy hatalmas adventi fenyőkoszorú lebegett. A lenyűgöző látvány, a tiszta hegyi levegő és a napsütés sok turistát idecsábít egész évben. Ezután ellátogattunk Seebachba a Vollmer malomba (Vollmersmühle), amely egy mesebeli hegy lábánál található egy csörgedező patak mellett. Rheinstetteni vendéglátóink egy szórakoztató, tradicionális programmal leptek meg minket a malomban. A molnár malomtörténelmi beszámolója után érdekes feladatok vártak ránk: vajat kellett közösen köpülnünk, birkagyapjúból fonalat fontunk és fahasábokat gyalultunk gyalupadon. Végül egy pompás vacsorát fogyaszthattunk el a helyi specialitásokból, majd közösen énekeltünk szebbnél szebb német népdalokat, mint például „Es steht eine Mühle im Schwarzwäldertal”.

Nagyon gyorsan eltelt ez a két tartalmas nap, amelyet delegációnk tagjaként Rheinstettenben tölthettünk. Jó volt újra látni a régi, ismerős arcokat, a kedves rheinstetteni barátainkat. Reméljük, találkozhatunk velük jövőre, újra, ugyanitt!

Fazekasné Gombár Mónika