1848. december 25-én Bem József csapatai felszabadították Kolozsvárt a császári uralom alól. A szabadságot hozó honvédek között a vecsési Andrássy-telep névadója, Andrássy Aladár is ott volt. Sőt, ő szerzett szállást a sereg főparancsnokának, Bem apónak.
A szabadságharc ügye 1848 decemberének elején teljesen veszni látszott. A magyar fősereg visszavonulóban volt, a magyar király, V. Ferdinánd lemondatva, Erdély pedig az osztrákok és a román szabadcsapatok kezén. Ferenc József, osztrák császár magát magyar királlyá nem koronáztatva a végső csapásra készült Magyarország ellen. És ekkor megjelent Erdélyben egy apró termetű, veterán lengyel, Bem József, aki megfordította a szabadságharc menetét.
December 5-én érkezett Nagyváradra, hogy átvegye az erdélyi magyar honvédsereg vezetését. Egyik fő embere, a mindössze 21 éves Andrássy Aladár lett, aki századosi minőségben látott el tanácsadói, szervezési és tolmácsolási feladatokat Bem apó mellett. Ez ugyanaz a munka, amelyet Petőfi Sándor is ellát majd, mikor januárban csatlakozik az erdélyi sereghez. Andrássy szervezi be ugyanilyen munkakörbe a „vad grófot”, Teleki Sándort, akinek a koltói birtokán Petőfi és Szendrey Júlia a mézesheteiket töltötték. Bem apónak és kis csapatának irányításával megkezdődik Erdély felszabadítása.
Egymás után került magyar zászló Szilágysomlyó, Csucsa, Zsibó, Nagybánya, Dés és Szamosújvár templomának tornyára. A sereg -15 °C-os hidegben nyolc nap alatt 190 km-t tett meg, teljesen meglepve ezzel az ellenséget. Bem József a katonái körében Bem apóvá és legyőzhetetlen hadvezérré vált. Mikor Kolozsvár alá érkezett, megelőzte a híre, az osztrák seregek futva menekültek előle. Erdély fővárosa 1848. december 25-én újra magyar kézre került.
„Közben a Vilmos-huszárokat is levette a nép lovukról, vállukon éljen szó mellett kísérték őket a városházáig, melyre azonnal a trikolor zászlót tűzték ki. Nem tapasztaltam odáig, el se tudtam képzelni, csak költeménynek hittem, hogy valóban lehessen örömben is sírni. De örömünk oly nagy volt, hogy zokogva sírtam. Az ablakokat nénémmel felrántottuk, és kendőkkel integettük fel az utcán jövő huszárokat” – írta Bethlen Johanna, erdélyi grófnő a naplójában.
Azt is ő írta le, hogy az ünnepség közben megjelent náluk a fiatal Andrássy Aladár, hogy szállást kérjen Bem tábornoknak. Mi sem volt természetesebb, mint hogy aznap éjjel mind Bem, mind Andrássy a ház vendégei lettek, sőt a karácsony másnapját is itt töltötték. „Katica és én vittünk terített tálcákon számára teát és hideg ételeket, bort. Felajánlottunk ezen felül bármit, mire kedve volna, de az öreg generális legnagyobb bámulatunkra visszautasított mindent, mosolyogva kért csak »eine Kümmelsuppe«-t, köménymaglevest. Katica azt részére azonnal megkészítette, és mi aznap többé nem láttuk, írószobájában leült és dolgozott. Este Katicánál negyvenöt ember, a magyar sereg tisztjei vígan vacsoráltak, várva a holnapot, hogy terv szerint Bemmel tovább üldözzék az ellenséget…”
Miközben a város karácsonyt és a magyar honvédeket ünnepelte, Bem apóék már a háromnyelvű kiáltványt készítették, amely a magyar, román és szász népek közötti összefogásra szólított fel a Habsburg hatalom kétszínű játéka ellen.
Nyugodtabban dolgozhatott Kossuth és környezete is. Bem és az erdélyi hadsereg megmentették a szabadság ügyét, lelket ráztak a csüggedőkbe. És ebben a mi Andrássyinknak is volt szerepe.
Kiss Gábor, Vecsési Honismereti Kör
