Hegedűs Károly: ŐSZ VAN ÚJRA
Érett gyümölcsöt ringat az ág,
Nap kószál a levelek fonákján,
már alábbhagyott az égnek tüze,
őszi fények villódznak a fecskék
szárnyán.
Már gyülekeznek a madarak, halkul
a táj, vándorbotját készíti a nyár,
indul hát a tavasz után, hajladoz
az árvalányhaj, szélbe ragad a bogáncs.
Sáros hajnalok rétegződnek lépteimen,
súlyuk visszahúz sok nyári szerelem után,
a lombokban didergőn csillagok rejtőznek,
utak mentén száraz füvek zizegnek.
Beköszöntött harsány színeivel
a szeptember, nektár zamatú
emlékeket fodroz a hűvös part,
fázósan hullámzik a Hold a víz tükrén.
Ősz van, újra forr az újbor,
áldomásra készül a világ, majd
bezárkózik a szobák félhomályán,
új szerelmek gyúlnak a kályhák
parazsán.
Benke Mária: NYÁRVÉGI LÁTOMÁS…
Ökörnyálból szövi hajnal a fátylát,
a telihold lomhán járja táncát.
Hűvösek a hajnalok, nyár vége van,
hogy elszállt a nyár, az idő rohan…
Borzong a kismadár a fákon,
Potyog a levél, barnul az ágon.
Közeleg az ősz, menthetetlen
egy látomást nézek rezzenetlen.
Szeretném marasztalni még,
Ő kérlelhetetlen, azt mondja: Elég.
A nyárból nekem sohasem elég,
vágyom rá, hogy ragyogjon az ég…
Süss rám drága Napsugár!
Mindenki még nagyon vár.
Melegíts, simogass lényeddel,
járj át, búj hozzám fényeddel…
Meg sem hallgatsz? – vége hát?
Simogatom kezemmel a diófát.
Ő kedvesen köszöni, s bólogat
oda tartom fejem, s megsimogat…
Közeleg az ősz, mely komor sötét,
későn virrad, esik, fúj, fogadom jöttét…
még el sem múlt a nyár már várom,
sok zöld levél, s virág legyen a fákon…
Varjasi Béla: TÉVÚT
Egyik helyen tűzvész pusztít
a másikon vízár rombol
mégsem vesznek észre semmit
a vészes katasztrófákból.
Emberi tevékenység szülte
mert figyelmét elkerülte,
hogy a Földet védje, óvja.
Mindent szabad; úgy gondolta.
Pedig, ez a készlet véges
nem lehet örökké rabolni.
Az ember kapzsisága vészes,
nem tud jövőre gondolni.
Elve az, hogy élj a mának,
nincsen helye az imának.
Eredményeként ezt kapta,
Istent figyelmen kívül hagyta.
Tedd azt, amit szíved diktál,
ne gondolj a Bibliára!
Eredménye előttünk áll:
várjunk több katasztrófára.
Kelemen Bata Mária: HULLÓ LEVELEK
Bágyadt levelek az őszi fákon,
szomorúan könnyeznek az ágon.
Bőszen lecsap rájuk a morcos szél,
keringve száll sok hulló falevél.
Zizegve kapaszkodnak egymásba,
maradni akarnak a családba’.
Szélparipa száguld: nincs kegyelem.
Útja során hullnak a levelek.
Szilaj paripa dühe: hevesebb,
fákon a levél egyre kevesebb.
Pörögnek tovább kétségbeesve,
rőt avarba lesznek eltemetve.
Elgondolkodom, nézem a tájat.
Szívembe zárom a kopasz fákat.
Lelkemben tanyázik az őszi szél,
olyan lettem, mint a hulló levél.
Szénási Sándor István: ŐSSZEL A BALATONNÁL
Búcsúzó szemedből az ősz
egynyári virág-szerelmét
sziromhullató lemondás
hűvös fényszele hordja szét.
Álmaim lágy hullámai
elhalnak idő-köveken:
őszülő szívvel már békénk,
a bölcsességet követem.
Mennék ma is, itt legbelül
égetnek parázsló fények:
túlpartról hív az ifjúság,
ha kitárt karomra nézek.
Különös vágy a boldogság!
Keresztem vállára vetve
minden korban jött, jön velem
zihálva, sírva, szeretve…
Mint madárszárnyak suhogtok
az égen színes levelek:
amíg így érezni tudok,
boldogan szállok veletek!
Sallay Gyula: KI LESZ VELEM?
Az élet körém tekerte a csendet,
melyben megfakult képek követnek.
A sors kristálygömbjébe állva
nézek a jövő fénytelen torkába.
Aggódva nézem, ki lesz velem,
ki a Sztüx folyónál fogja a kezem.
