Március 23-án végső búcsút vettek Tábori Ferenc alpolgármestertől a vecsési temetőben. A gyászszertartáson Szlahó Csaba polgármester mondott búcsúbeszédet, melyet változtatás nélkül közlünk.

Tisztelt Gyászoló Család!

Eddig soha nem írtam Ferinek, de a nagy rendező az élet úgy alakította, hogy most egy búcsúlevelet kellett írnom.

Kedves Feri!

Itt állunk fájó szívvel és összeszoruló torokkal, hogy elbúcsúzzunk tőled, a munkatársunktól, a bajtársunktól a barátunktól.

Nem is tudom elmondani mennyire fog hiányozni, hogy begyere hozzánk-hozzám, hogy megtárgyaljuk a város ügyes-bajos dolgait, hogy elosszuk a feladatokat, hogy döntéseket hozzunk, hogy beszélgessünk, nevessünk. Hiányozni fog a gyakorlatias világlátásod, az emberismereted. Hiányozni fog az a mód, ahogy a rád háruló feladatokat megoldottad, lelkiismeretesen, de mégis könnyed eleganciával. Nyoma sem volt benned nagyképűségnek, manírnak, de hogyan is lehetett volna, hiszen egész életedben két lábbal álltál a földön és derűsen szemlélted a világot. Ebből, a személyiségedből áradó emberszeretetből és vidámságból pedig adtál mindannyiunknak és ez belőled örökké bennünk marad.

Kifinomult érzéked volt az emberekhez, nyitott voltál a problémáik iránt, mindenkit meghallgattál, mindenkivel szót értettél és ami ebben a mai világban a legfontosabb, mindannyiunkhoz volt néhány jó szavad. Emocionális lélek révén megnyíltak neked az emberek és te nagyon jól tudtad, amit oly sokan nem, mikor kell hallgatni és mikor kell beszélni. Persze, hogy tudtad, hiszen azon kevesek közé tartoztál, akiket egyszóval úriembernek neveznek. A felesleges vitáktól mindig is idegenkedtél, de a véleményedet sosem rejtetted véka alá. A közösségért való tenni akarás ösztönös dolog volt nálad, az erre való nyitottságot valószínűleg felmenőidtől örökölted.

A rendszerváltozás átformálta mindannyiunk életét, és akkor a generációdnak – és persze benne neked – lehetőséged nyílt, hogy jobbá tedd, tegyétek Magyarországot és benne a vecsésiek életét. Lelkes elszántsággal, de mégis a tőled megszokott könnyed természetességgel léptél a helyi közélet színpadára. Innentől kezdve egész életedben következetesen és fáradhatatlanul képviselted a keresztény, nemzeti, polgári Magyarország eszméjét. A KDNP Vecsési Szervezetének alapítója, 2006-tól 2019-ig a FIDESZ-KDNP-Ipartestület Szövetség egyéni képviselője és alpolgármester lettél. Csapatember lévén könnyedén beilleszkedtél bármely közösségbe, így volt ez városvezetőként is. Veled dolgozva olyan érzésem volt, mintha mindig is ezt csináltad volna. Rengeteg feladatot vettél le rólam, erőlködés és veszekedés nélkül hagytunk a hátunk mögött 15 eredményekben és izgalmakban bővelkedő esztendőt. Nem kérkedtél vagy dicsekedtél soha kimagasló választási eredményeiddel, mint ahogy néma büszkeséggel tekintettél a város feljődéséért tett erőfeszítéseidre is.

Ha Rád gondolok Feri, minden túlzás nélkül állíthatom, a köztársaság kori Róma történetének legszebb lapjai és bennük a néptribunusi intézmény jut az eszembe. Igen, Te a szememben igazi néptribunus voltál, vecsési polgár, a vecsésiekért.

Született felsőtelepiként sokan ismertek és Te magad is rengeteg embert ismertél. Ezen persze nincs mit csodálkozni, hiszen a Petőfi utcában láttad meg a napvilágot, itt gyerekeskedtél és a Petőfi térre jártál általános iskolába. Itt a katolikus templomban tartottak keresztvíz alá, itt lettél elsőáldozó és ide jártál misére életed végéig. A közeli Steinmetz Gimnáziumban érettségiztél, majd a középiskolás évek után a fogtechnikusi szakmát választottad, melyet mesteri fokon kitanultál és gyakoroltál.

Harminc esztendőt dolgoztál a Honvéd Kórházban és nem lehetett kérdés, hogy amikor a lakótelepről a Bertalan utcába költöztök, az új ház mellé labort is építened kell. Nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy ez a kis műhely intézménnyé vált Vecsésen.

A fél város megfordult nálad és Te segítettél, mert tudtad az ilyen gondok esetén, aki gyorsan segít, az kétszer segít. Mennyi, de mennyi történeted volt, az utcán, a piacon a bevásárlóközpontban és ki tudja még hány helyen kellett elsősegélyt nyújtanod. De hát ilyen voltál, szívesen tetted, humorral és fesztelenül fordultál az emberek felé.

Szeretted a jó társaságot, így életed során számos baráti hálózatot építettél ki, melyek organikusan épültek egymásra és léteztek egymás mellett évtizedekig. Legyen szó a síelős, a polgárikörös, a borász vagy a képviselő barátaidról. Szeretted a fiatalokat és a gyerekeket, nem csak azért, mert te magad is fiatalos voltál, hanem mert tudtad, hogy a jövőt nekik építjük.

Az emberi kapcsolataid a különböző fesztiválokon, bálokon, borversenyeken csak tovább mélyültek. Persze kevesen tudják, hogy e rendezvények megszervezése és lebonyolítása kemény munkával járt és másnap bizony pakolni kell, ahol rád mindig számíthattunk. De kedveltek téged, bárhol is képviselted a várost, partner találkozókon, munkaértekezleteken vagy sorsdöntő tárgyalásokon…. Mennyi közös élmény, mennyi közös munka, nem is tudom, hogyan csináltad…

Sokszor gondolkoztam rajtad, hogy mi a titkod, hogy miért szeretnek ennyien. Sok válasz van erre a kérdésre, de az egyik ok biztos az, hogy nálad a közösség volt az első, amit te szívvel-lélekkel szerettél. Mindig a megegyezést kerested a közös célt, a közös érdeket láttad; Vecsés felemelkedését, és ezt a másképpen gondolkodók, a más platformon állók is elismerték, tapasztalták.

A sport igen közel állt hozzád, ezért tudtál olyan lelkesen drukkolni a vecsési sportolóknak, csapatoknak, a kéziseknek, akiknek hosszú évekig elnöke voltál és a focistáknak. És ilyenkor eszembe jutnak a meccsek, amiket közösen izgultunk végig, és megfájdul a szívem, ha eszembe jut, hogy ha véget ér ez a pusztító járvány, nekünk itt Vecsésen akkor sem lesz már ugyanaz. Nélküled más lesz.

Kedves Feri!

Mint a századokat látott tölgyfa, mely minden erőt abból a földből nyer, amiben megfogant, te is itt Vecsésen kaptál minden fontos útravalót. A társadat, Margitkát is innen választottad, családot alapítottatok és 52 esztendő harmonikus és kiegyensúlyozott házasság adatott meg nektek. Szerteágazó tevékenységeid mellett mindig jutott idő a családodra, a magánéletedre, hiszen Margitkával, gyermekeiddel és az unokáiddal együtt és külön-külön is sok időt töltöttél. Milyen szeretettel tudtál beszélni gyerekeidről, Juditról aki, három csodaszép unokával ajándékozott meg benneteket. És Vince, Viri és Vera majd nagyon büszkék lesznek a nagypapájukra nekik csak napszira, ha felnőnek és megtudják mi mindent tett a családjáért és a városáért.  És mennyit meséltél a fiadról, Andrásról, a család művészlelkületű tagjáról, akivel többször szerveztetek apa – fia napot, amit közös mozi vagy egy – egy beszélgetős ebéd tett felejthetetlenné. És végül az a szomszéd lány, akibe már gimnazistaként beleszerettél, aki a feleséged lett és társad vidámságban és bánatban egy életen át, nemcsak egy gyönyörű családdal ajándékozott meg, hanem ápolt és fogta a kezed az utolsó pillanatig.

Említettem már, hogy te mindenki gondját meghallgattad, ha módod volt rá segítettél, de a hallgatóid közül csak keveseknek tűnt fel, hogy saját gondjaidról nem beszéltél.

A másokról való gondoskodás közepette sajnos nem foglalkoztál magaddal, az egészségeddel. 2016 karácsonyán villámcsapásként ért a hír bennünket, hogy megműtöttek és megkezdődött az évekig tartó kezelés. Kevesen tudták volna ilyen méltósággal elhordozni az elmúlás naponta visszatérő gondolatát. Nem roppantál össze, nem futottál el a problémák elől, de legfőképpen nem vágytál az áldozatot megillető együtérzésre és sajnálatra. A jó kedvedet is csak ritkán árnyékolta be ez a nehéz teher és betegen is az utoló napokig aktív maradtál.

Egy mozdulatunk, egy mosolyunk, egy cselekedetünk sok mindent elárul rólunk, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk és merrefelé tartunk. Amikor az itthoni infúziós kezeléseket végző nővér azt mondta, hogy sok embert látott elmenni, de ilyen békében még senkit, nem csodálkoztam. Büszke voltam és felnéztem rád, ahogy olyan sokszor az életemben. Mert nekem nemcsak barátom, hanem segítőm és mentorom is voltál.

És most itt állunk közös fájdalmunkkal és búcsúzunk tőled,  valamennyi képviselőtársad, barátaid, kollégáid és a korábbi és jelenlegi országgyűlési képviselőink. És ezekben a nehéz napokban legfeljebb az nyújthat vígaszt mindannyiunk számára, hogy szép teljes életed volt.

Kedves Feri!

Így ötven felé, az ember már tudja, hogy a Mindenható láthatatlan szálakkal köt össze életeket, sorsokat, amik aztán hosszabb-rövidebb ideig velünk maradnak. Vannak szálak, amik felemelnek és vannak, amik lehúznak. Én köszönöm a jó Istennek, hogy a mi életünk szálait majd 20 év erejéig egymás mellé rendezte. Nagyon sokat, kaptam és tanultam tőled.

Hiányozni fogsz. Nyugodj békében barátom.

(Fotó: Varga Norbert)