Wass Albert soraival szeretném mindannyiunkat figyelmeztetni: Karácsony készül, emberek!/Szépek és tiszták legyetek!/Súroljátok föl lelketek,/csillogtassátok kedvetek,/Legyetek újra gyermekek,/hogy emberek lehessetek!
Advent heteiben talán sikerült fölsúrolni lelkünket s így tisztábban tudjuk várni Üdvözítőnket. Az örök bölcsesség elrendezte térben a nemzeteket, az időben az eseményeket s az államokat, hogy a földből az Isten fiának zsámolya váljék, melyre a magas égből lelép. Az atya fürkésző tekintete a várak, paloták, házak közül kiválasztotta a „legalkalmasabbat”, a lakást berendezte úgy, hogy minden szín és alak stílszerű legyen benne. S midőn elkészült vele, szétrebbentette az éjnek sötét függönyét, s mennyei fényben, angyalszárnyak keretében bemutatta Betlehemet az ámuló világnak és bemutatta a gyermeket, s anyját barlangban, jászolban, éjben!
Ki hitte volna, hogy az istengyermek így jön közénk? – kérdezi a lánglelkű Prohászka püspök. Emberi gondolkodás szerint könnyebben képzeltük volna el bevonulását, megjelenését villámlás és mennydörgés közepette, a legcsodálatosabb palotában. De egy elhagyatott istállóban? Állatok jászlában? Egy ökör és szamár lehelete teszi valamennyire elviselhetővé az éjszaka hidegét. Ezen az éjszakán ünnepelt évszázadokkal később Greccioban páratlan karácsonyt assisi Szent Ferenc, s prédikált a környék odasereglett népének a betlehemi kisdedről, s nem merte kimondani Jézus nevét, mert nem bírta volna ki érzelmeit.
(A legnagyobb, páratlan zeneszerző – J.S. Bach – egyik legcsodálatosabb művében, a H-moll mise Credojában az Et incarnatus est (És megtestesült…) tételt szótagolva, szinte „dadogva” írta meg, jelezve, hogy még kimondani sem merjük, hogy Krisztus megszületett, hogy az Isten emberré lett…)
Clugnyben szokásban volt a karácsony meghirdetése. E mennyei hírre mindenki a földre borult, hogy hálát adjon Istennek ezért a végtelen nagy kegyelemért. A kereszténység minden templomában, a római Santa Maria Maggiore bazilikától kezdve az utolsó kis kápolnáig, megcsendül a szentéj éneke: Cristus natus est nobis, venite adoremus – Krisztus született nekünk, jertek, imádjuk Őt!
Stille Nacht! Heilige Nacht – hogyne örvendenénk és sírnánk örömünkben! (Prohászka O.)
Az éjféli mise
Sokan nem érzik még szükségesnek, hogy rendszeresen részt vegyenek az egyház kegyelmet osztó rendezvényein, de szenteste azért megilletődve jelen vannak az éjféli misén. A ragyogóan kivilágított templom fénye körülvesz minden jelenlévőt, mint egykor a pásztorokat, és lelkünkre hull ez a fény, mely számunkra nem más, mint Isten kegyelme. A szentmisében újra megszületik az Úr és mi tanúi vagyunk. Jézus Krisztus szeretetből vállalta, hogy tanúságot tegyen Isten irántunk való szeretetéről azzal, hogy emberré lett, egy lett közülünk (a bűnt kivéve), vállalva a szenvedést és kereszthalált s kiengesztelve ezzel a mindenhatót. E szeretetet nekünk valamennyire viszonoznunk kell! Novák Péter, a Fölszállott a páva népzenei tehetségkutató műsor házigazdája nyilatkozta a napokban: „Aki nem tudja, hogy miként kell szeretni, legvégső esetben nyissa fel az Evangéliunot, és szégyellje el magát, hátha az segít!” Megszívlelhetnénk.
Szent-Gály Kata Karácsony hetében című versében így imádkozik: Uram, őrizz meg gyereknek engem, /hogy hinni tudjam a csodát: Istennek valljam Mária bepólyált kisfiát./Őrizz meg engem,/hogy elfogadjam: így szeret,/a mert Isten, Isten-módra tesz/érthetetlenségeket.
Karácsony előtt: „Mondd, vársz reám? Olyan remegve kérdem/S oly boldogan, mint szentestén kölyök./Most rajtad áll, hogy szívemet betöltsed./Csitt! Angyal jár a zárt ajtók mögött”.
Nagy István Elek
