Nagyboldogasszony és Szent István király ünnepére
Nagyboldogasszony ünnepe, augusztus 15.
A Katolikus Egyház augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján Szűz Mária mennybevételét ünnepli.
Tizenhat éves kora körül kezd az ember először félni a haláltól. Ha édesanyát temetünk, a fiak, gyermekek sűrű könnyek között gyakran gondolják, mondják feljajdulva: „Ne, még ne tegyék le! Várjatok!” De van egy Fiú, aki megakadályozta, hogy édesanyját „letegyék” és teste az enyészetté legyen. Ennek a Fiúnak az édesanyját nem letették (a sírba), hanem fölvették. A Fiú az Isten Fia volt, Jézus Krisztus és ő az édesanyját – halála után – fölvette az örök boldogságba. Az ősegyházig visszanyúló hagyomány úgy tartja, hogy a Megváltó édesanyjának – hite jutalmaként – nem kellett a sírban várnia Jézus világvégi eljöveteléig, hanem halála után rögtön Isten feltámasztotta és magához emelte a mennybe.
A hagyományban évszázadokon át öröklődő tanítást XII. Pius pápa emelte dogmai (hittételi) rangra 1951-ben a Fulgens corona kezdetű bullájában. Jeruzsálemben már az V. század elején ünnepelték Mária halálának napját, amelyet átmenetelnek, születésnapnak, vagy elszenderedésnek (dormitio-nak) neveztek.
Szent Anzelm a II. században így beszél Máriáról: „Nála nagyobb csak az Isten, és minden kisebb, ami nem Isten. Aki Istent Fiának mondhatja, azt az embert a teremtmények között a legnagyobb megbecsülés és tisztelet illeti meg (hyperdulia). Ő nemcsak a legkiválóbb az emberek között, de Isten angyalai és az egész teremtett világ királynője is.”
A mai szentmisében Mária hálaénekét, a Magnificat-ot imádkozzuk: „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong üdvözítő Istenemben. – Tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát: Íme, ezentúl boldognak hirdetnek az összes nemzedékek…” A „szolgálóleány alázata” kedves volt az Isten előtt, ezért „nagy dolgokat” cselekedett vele és benne. „Megáldotta az asszonyok között”, boldoggá tette, mert „hitt az Úr szavának beteljesedésében” és kiválasztotta, hogy egyszülött Fiának anyja legyen. Ezért mondjuk Máriát „Napba öltözött Asszonynak”, Holddal a lába alatt és tizenkét csillagból álló koronával a feje körül. Rendkívül gazdag a Boldogságos Szűz Mária szerepe a magyar kereszténységben. Szent István királyunk halála előtt, Nagyboldogasszony ünnepén ajánlotta fel önmagát és nemzetünket is Nagyasszonyunk oltalmába. Az év minden hónapjában eleink tartottak egy-egy Mária ünnepet. Hónapról hónapra szerettek volna találkozni vele, és odaajánlani minden dolgukat köténye védelmébe. Magyarok Anyja, Te légy oltalma nemzetünknek!
Szent István király ünnepe, augusztus 20.
922 éve augusztus 20-án ünnepeljük Szent Királyunkat, mert Szent László király Székesfehérváron, ezen a napon „emelte oltárra”, vagyis avatták szentté.
István 1038. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján halt meg, miután – megfelelő utód híján – felajánlotta koronáját, népünket, Magyarországot a Boldogasszony oltalmába. Szent István művét és tettét igazolta a történelem: itt vagyunk, pedig a tudjuk, hogy nálunk nagyobb népek tűntek el a történelem viharaiban. Igazolta őt a történelem Ura is, maga az Isten, épen maradt országot építő, népet nevelő Szent Jobbjával, szent emlékezetével. Bizonyára nagyon sokan figyeljük – már évről-évre – a budapesti Szent Jobb körmenetet a Bazilikához közeli utcákon. De a feljegyzésekből tudhatjuk, hogy 1947. augusztus 20-án (!) Mindszenty József hercegprímás vezetésével több százezres tömeg kísérte a Szent Jobbot a Hősök terére. A következő évben, 1948-ban (!) „a hatósági döntés” miatt elmaradt Budapesten a Szent Jobb körmenet. (Ugyancsak 1948-ban Máriagyűd 800 éves ünnepségén a 150.000-es zarándoksereg körmenetét trágyalét szóró vízágyúval akarták szétoszlatni Rákosiék.) Hála az Úrnak, ma ez már elképzelhetetlen.
Ha fényképen nézünk hegyet, épületet, fát vagy bármit, akkor tudjuk megsaccolni annak méretét, ha a fotón áll egy ember is. Akkor látjuk, hogy az emberhez képest mekkora mérettel van dolgunk. Az ember a lépték. Így vagyunk ezzel a történelemmel is. Hogy történelmünkben minek mekkora súlya van, akkor látjuk igazán, ha történelmi személyiségekre tekintünk. Nekünk, magyaroknak is van egy meghatározó személyiség történelmünkben. Az augusztus 20-án ünnepelt személy, nemzetünk és hazánk alapítója: Szent István király. Ő az, aki mértékül szolgált az elmúlt évezredben és méginkább mértéke lehet ennek az évezrednek is.
Szent Istvánnak köszönhető, hogy Magyarország, magyar ország maradt. „Most már rajtunk a sor. A jövő és a jelen is azon múlik, mi mit teszünk, és hogyan tesszük azt. Ma nem csak emlékezni, de tanulnunk is kell! Tanulni lelkiismeret szerinti életet, felelősséget nem csak a jelenért, de a jövőért is. Hiszen ma is kérdés: Megtartjuk-e értékeinket, hűek maradunk-e hagyományainkhoz? Végső soron: lesz-e magyar, és a magyar keresztény lesz-e nemzedékek múlva?
Amikor István élete végén nem talált megoldást az utódlás kérdésének emberi megoldására, a történelemben elsőként Isten Anyjának oltalmába ajánlotta nemzetét. Érthető, ha ma is így fohászkodik a hívő magyar:
„Hol vagy, István király, téged magyar kíván, gyászos öltözetben teelőtted sírván!”
Nagy István Elek
