2018. július
Kelemen Bata Mária
Női lélek
A női lélek csupa rejtelem.
Hogy mi zajlik benne?- csak sejtelem.
Az ész, s a szív harca nagy küzdelem.
Nem tudni melyiké a győzelem.
Megbántani vétek és helytelen.
Ha mégis: nyoma lesz egy életen.
Nők lélek útja, néha fénytelen.
Járni rajta, rögös és végtelen.
Néha komoly, vagy bohón szertelen.
Olykor pimasz és bántón szemtelen.
Jellemét elviselni kénytelen.
Változtatni rajta már képtelen.
Sallay Gyula
Akkor nekem való vagy
Emlékezem, mily kacéran mondtad,
ha lábaimmal átkarollak,
akkor nekem való vagy!
Kamaszkorom hajnalán,vad
gondolatok közt botladoztam
szavaid nyomán.
Az álmaimban játszadozó vágy
magával rántott, mint cukrászt a zsák.
Gondolataim a jövőbe törve
szaladtak, mint hegy a völgybe.
Már léptem volna, de ott volt
a mondat: akkor nekem való vagy!
Kelemen Bata Mária
Hajnal csendje
Hosszúra nyújtja az éj a kezét.
Álom zárja le a környék szemét.
A Nap is szuszog kék felhőágyán,
őrzője a Hold, nem hagyja árván.
Lomhán zizeg, ásít, a fa lombja,
ágán ülő madárkát ringatja.
Harmatcseppje úszik a fűszálon,
hűs hajnal csendje szundít a tájon.
Felcsillan távol néhány napsugár,
nyújtózkodik az ébredő határ.
Víg madárdallal pirkad a hajnal.
Bíborvörösen, kibontott hajjal.
Szunnyadó csendet váltja a zsongás,
napkeltével feltör a ragyogás.
Fényes napra vált a hajnal csendje.
Ez a létünk változási rendje.
Varjasi Béla
Gondjaink
Tapasztaljuk az élet milyen kemény.
Sok területen nehéz boldogulni.
Javulásra oly kevés a remény.
A gondoktól nem lehet szabadulni.
Megélhetés, bizonytalan jövő, baleset.
A sok rossz példából lehetne tanulni.
Hibáztunk mi már nem is keveset.
Felelősség alól nem lehet kibújni.
Bajok gyökerét meglelni nehéz.
A hibát mindenki másokban találja.
Beismerés, szócséplés oly kevés.
Hiába beszél, ha szavát nem állja.
Ígéret annyit ér, mi betartva belőle.
Egy döntés sorsot, életeket jelent.
Egy jó sakkozó következtet előre.
Dilettáns nem nézi mire mondott igent.
Csak magára gondol, nem a jövőre.
Benke Mária
Nincstelenül, avagy egy hajléktalan panasza…
Telefonfülkében hajtom álomra a fejem,
szomorú vagyok, elhagyott a nejem…
Sorstársaimmal álmatlanul forgolódom,
rossz pokróccal, kabáttal takarózom.
A lelkem telve jéggé dermedt emlékekkel,
számtalanul sok megoldatlan kérdésekkel…
Fekszem, nem hagynak aludni a gondolatok,
nem vagyok egyedül – mégis egyedül vagyok!
Lassan álomba merülök, s álmodok,
szárnyalok boldogan, újra otthon vagyok.
Meleg étel illata árad otthonomban szét,
házam, otthonom, családom, csodaszép…
A boldogság emlékekből táplálkozik,
korgó gyomrom finom ételekről ábrándozik…
Hangos zajra ébredek hirtelen riadtan,
hajnal van, fázom, mégis leizzadtam…
Mozdulatlan gondolkodom különös álmomról,
jó volt, kár, hogy a valóság nem szól az álmokról…
Szénási Sándor István
Ahogy múlik az ifjúság
A múlt termő gyümölcsfáját
ne vágd ki díszcserjék miatt!
Ifjúságom mézillatát
érzem virágzás idején
a zümmögő lombok alatt.
Egykor a holnapot vártam,
mint fényre érkező csodát,
most, hogy már sokan elmentek
köröttem, kiket szerettem,
köszöntöm létem alkonyát.
Bölcsesség nyugalma által,
ahogy múlik az ifjúság,
elveszti emberi voltunk
ellentétek viharából
fölszabadult energiánk.
Tudatos jótett áldását
érzem az önérdek fölött,
isteni erkölcs illatát,
megbecsülést hozó szélben.
Mosollyal ébredni vágyom
itt, ahol semmi sem örök.
Nem pattanok ki az ágyból,
mint rég világmegváltásra,
örömmel fogadom mégis
létem árvuló alkonyát,
mert teremtőm adománya.
