A Medjugorjei (Bosznia-Hercegovina) zarándokút során lélegzetelállítóan szép tájakban gyönyörködhettünk, megcsodáltuk többek között Mostar szépségét a Monarchia által épített és magyarok által újjáépített Öreg-híddal, de nem ezért indultunk útnak 44-en az Irgalmas Jézus Plébánia előtti Erzsébet térről, március 15-én reggel 6 órakor.
A zarándoklat, a búcsújáró helyek felkeresése több egy jól sikerült kirándulásnál, mert a kirándulásnál a testünket frissítjük fel, esetleg szellemünket „gazdagítjuk”. A zarándoklat alatt a lelkünket igyekszünk „egyenesbe tenni”. Kapcsolatainkat szándékozzuk rendezni egymással és Istennel. Ezért bizony az úttal – jelen esetben: hosszú úttal – járó kellemetlenségeket is vállaljuk, hogy lelkünkkel tudjunk foglalkozni, az otthoni, mindennapi dolgainkat félretéve.
Medjugorjében, 1981. június 24-én hat gyermeknek megjelent a Szűzanya (horvátul: „Gospa”). A gyermekeket próbálták elhallgattatni állami hatósági és egyházi részről is, de a gyermekek eskü alatt vallották, hogy a Gospa megjelent nekik és szólt hozzájuk. A Szűzanya más-más formában, de a megtérés és az imádság fontosságát hangsúlyozta és kérte a látnok-gyermekeken keresztül az emberektől. Sorozatosak voltak a megjelenések. Lassan 37 éve volt az első jelenés, de – ha ritkábban is – azóta is folytatódik. (Az egyház hivatalosan nem foglalt eddig hivatalos álláspontot a jelenések valódiságáról, mert a jelenések még nem fejeződtek be.) Ami tapasztalható: a hitélet megerősödése, mélyülése, és a zarándokok hosszú sora beszél arról, hogy valóban olyan segítséget „kaptak”, mely megváltoztatta életüket, megoldódtak problémáik, megszokott, megkopott hitük élő hitté vált, apró „csodák” részesei lettek…
A zarándokhelyet milliók és milliók keresik fel. Köztük bíborosok, püspökök, papok a híveikkel, tudósok és egyszerű emberek. Hiszen az élet, a mindennapok problémája próbára tesz bennünket, akár tanultak vagyunk vagy tanulatlanok, akár szegények vagy gazdagok.
Tulajdonképpen a zarándok azért indul útnak, mert érzi, hogy életén változtatni kellene: szeretne jobbá lenni. Jobban végezni mindennapi munkáját, készségesen, önzetlenül segíteni a rászorulónak, megérteni, elfogadni a másikat és Istennel is élővé tenni kapcsolatát.
Jelen zarándoklatot Frics Zoltán diakónus, plébánia-vezető, valamint segítői: Tóth Károly, felesége, Krisztina és Pál Annamária szervezte és vezette.
A Krizsevác-hegy lábánál volt a szállásunk. a Villa Mecaban. Reggelente gitárkíséretes énekkel, dicsőítéssel és imádsággal kezdtük a napot, majd kiadós reggeli után következtek a napi programok: a Feltámadt Jézus hatalmas bronzszobrát látogattuk meg mindkét napon, a rózsafüzér-imádságot mondtuk a gyönyörű állomásokat járva. Természetesen felmentünk az úttalan, éles kövek között a Jelenések-hegyére, a Keresztút stációit érintve, imádkozva. A legnehezebb útra, a Krizsevác csúcsán lévő hatalmas betonkereszthez, már az idősebbek nem mertek vállalkozni, illetve akik mégis, azokat a fiatalok támogatták fel is és le is, mert lefelé még nehezebb volt az út a csúszós kövek miatt. A legembert-próbálóbb ez az „út” volt. (Nem jól írtam, hiszen nem volt „út”, még a nyoma sem, hanem szinte „mászás” a meredek, elképzelhetetlenül köves talajon.)
A Cenácolois szerepelt a programban. E közösség vezetője a törékeny Elvira kedvesnővér. Drogos, szenvedélybeteg, alkoholista fiatalokat gyűjt össze Elvira. Mi a terápia, a gyógyítás? A rendszeres imádság, a kemény fizikai munka, az egymásnak nyújtott önzetlen segítés. Nincs gyógyszer, nincs pszichológus, de van testvéri közösség, van szeretet, egymás segítése és sok imádság. Nincsenek zárt kapuk, de megvan az értelmes, tartalmas élet lehetőségének felkínálása, az erősítő tanúságtevések ereje. Egy magyar és egy olasz fiú tanúságtevését csodáltuk meg. A Medjugorje Kastély – a Cenácolo közelében –már 26 éve épül. Így is csodálatos. Magyar mérnök tervezte, erdélyi munkások dolgoznak. A kanadai származású tulajdonost korábban csak a pénz és a pénz érdekelte. Jól működő autókereskedése volt Kanadában. Aztán megismerte a jelenések történetét és mindenét értékesítve Medjugorjébe költözött feleségével, aki székely asszony. Telket vásárolt és építkezni kezdett, mondván „a Szűzanya szomszédja akarok lenni”. Életvitele megváltozott és felnőtt gyermekei is rendezték életüket. Tanúságtétele megdöbbentő volt. A napot dicsőítéssel, énekkel, imával zártuk. Szinte egy lelkigyakorlat volt a négy nap. Kemény önvizsgálat és lelki gazdagodás. Hosszú órák kellenének, hogy egy szemernyit is érzékelni lehessen a „gazdagító” játékokból („a kocka körbejár”) s milyen pluszt jelentett, amikor a rózsafüzér imádkozása közben körbeadtunk egy-egy tárgyat, mely Jézus szenvedésével kapcsolatos… Összefoglalva, csak pozitívan gondolhatunk vissza az együtt töltött négy napra. Aki korábban már háromszor is járt Medjugorjéban, őszintén örült a múlt hónapi lehetőségnek, mert ezen az úton „többet kapott” mint a korábbi utakon. Jó lenne hamarosan megindigózni ezt a zarándoklatot. Sokak lelki gazdagodására szolgálna. Én lennék az első, aki ismét jelentkezne.
Kép és szöveg: Nagy István Elek
