61 mikro-, kis- és középvállalkozás nyert el összesen 3 milliárd forintot telephelyeik fejlesztésére és 53 önkormányzat összesen 4 milliárd forintot a belterületi utak felújítására.

A Nemzetgazdasági Minisztérium Pest megye célzott fejlesztését szolgáló programjának első két felhívására többszörös túligénylés történt, így a tárca az eredeti támogatási keretösszeget összesen 2 milliárd forinttal emelte meg. Vecsésen a FÖLDFÉM Gépgyártó és Javító Kft. 60 millió forintot nyert új csarnoképület építésére, a V.-CLUB Kereskedelmi Szolgáltató és Ingatlanhasznosító Kft. pedig 23,5 millió forintot kapott irodaház, szerelőüzem és raktárépület bővítésére. A korszerű infrastruktúrával felszerelt telephelyek kialakítása hozzájárul a vállalkozások versenyképességéhez, a helyi gazdaság élénkítéséhez és a foglalkoztatás növeléséhez.

kedd, 01 augusztus 2017 09:03

A kovász

Valamikor az 1980-as évek közepén, a Balt Orienten történt, hogy az előttünk lévő kocsiból fene nagy jókedv hallatszott. Átnézve a szomszédba, tapasztalhattam, hogy egy hatalmas termetű, szemüveges, mély, bariton hangú, vidám ember énekel és szórakoztatja a kocsi utasait. Látszott, hogy művészember.
Jóval később, itt, Vecsésen tőle tudtam meg, hogy akkor érkezett haza testvérétől Kanadából, ahol az ottani magyarok vendéglátását is élvezte.

Mester József, a kolozsvári magyar opera magánénekese már nyugalmazott művészként telepedett le Vecsésen a ’90-es évek elején. Az Erdélyi Kör megalakulása után sokszor találkoztunk, és művészi nyugtalansága sohasem hagyta békében. Székely keménységével azt mondta, hogy ebből az alkalomból be kell mutatni a János Vitézt. Eredeti, kolozsvári partitúrájával együtt. És ez valóra is vált 2000 nyarán, a Millennium évében. A Magyar Operaházzal is kiváló kapcsolatai voltak, ahonnan megkaptuk a János Vitéz teljes jelmeztárát. A huszárok csizmáit maga Novák Tata, a Honvéd Művészegyüttes vezetője adta kölcsön. Ám a díszletek hiányoztak. Saska István, Márkus Ferenc és Németh László vecsési asztalosok segítettek megoldásában, és ha valami hiányzott, azt Szabolcsi Hubertné oldotta meg.

Az MLSZ elkészítette az NBIII 2017-2018-as idénynek csoportbeosztását. A szisztéma szerint három 16-os mezőny alakult ki. A három 1. helyezett feljut, a három-három 14–16. helyezett és a legrosszabb 13. kiesik. Az idény augusztus 12- én rajtol, s 2018. június 3-án fejeződik be.

Vecsés együttese a KÖZÉP csoport mezőnyébe kapott besorolást.

Ellenfelei lesznek:  Dunaújváros, FC Dabas, Kozármisleny, Hódmezővásárhely, Budapest Honvéd-MFA II, Iváncsa, Makó, Mórahalom, Paksi FC II, Pécs, Rákosmente, Szekszárd, Szentlőrinc, SZEOL, Tiszakécske.

Az NBIII-ba való feljutást követően vezetőedzőváltás történt. Több egyeztetést és tárgyalást követően a Vecsési FC újonnan szerződtetett vezetőedzője Simon Antal, aki a Vasastól érkezett hozzánk. A szakember több prominens klubban is megfordult, mint vezetőedző. Többek között a ZTE, az Egri FC, a Szolnoki
MÁV FC csapatát irányította. Munkáját pályaedzőként Dzurják (Csöpi) József és kapusedzőként Gendúr László segíti.

hétfő, 12 június 2017 12:11

A Hóreben túl

Gyerekek és felnőttek konfirmáltak Vecsésen

A vecsési evangélikus gyülekezet történetének számos jelentős eseménye köthető a Szentlélek kitöltésének ünnepéhez. 1923-ban pünkösd hétfőjén alakult meg a gyülekezet, ’32-ben ekkor szentelték fel az első templomot, három évvel később pedig a harangokat. A 2017-es pünkösdön is komoly ünnepet ült a gyülekezet: hat felnőtt és tíz gyermek részesült konfirmációban, két kisgyermeket pedig megkereszteltek. Ezen felül, a közösség nagy örömére, ezekre a napokra már a templom felújított részében tudtak összegyűlni a vecsésiek.

Hat felnőtt, akik közül többen a gyülekezet aktív, szolgáló tagjai – énekkari tagok, a gyermekmunkát segítő, a templomépítést végző emberek – egyszer csak úgy érezték, hogy el akarják kötelezni magukat, többet szeretnének foglalkozni az Isten dolgaival és megerősítést kérnek hitükben. Ők maguk így vallottak a konfirmációra felkészítő oktatásról és magáról a döntésről:

„Az Istenhez való közeledés útján eljött az a pillanat, amikor már nem elég a tudat, hogy Isten mindig velem van. Fontos, hogy én is nyúljak Isten keze felé, megragadjam azt, és el nem engedve – immáron elkötelezve – Isten eszközeként éljem tovább életemet.”

„Az oktatás során sokat változott az istenképem. Imáim során a viszonyunk elég egyoldalú volt. Szigorú, büntető, atyai istenképem volt. Sokat szelídült bennem ez az elképzelés.”

A Budapest–Vác–Szob, illetve a Budapest–Monor–Cegléd–Szolnok vonalon járnak majd 2019-től a MÁV új, emeletes vonatai. Ez a két legforgalmasabb vonala a MÁV-nak, ezért itt van a legnagyobb szükség az emeletes vonatokra – jelentették be az állami vasúttársaság sajtótájékoztatóján kedden. A MÁV azért koncentrálja fejlesztéseit a főváros környékére, mert minden második utasa a budapesti elővárosi forgalomból származik. A két legnépszerűbb vonalon, a váci és monori vonalakon évente 8-8 millió utas utazik, de egyelőre ez a két szakasz nem rendelkezik korszerű vonatokkal. 2019-től 40 darab, egyenként 600 ülőhelyes Stadler KISS emeletes vonat közlekedik majd itt, amelyek a vállalat szerint az évi tízmilliós utasszámot is elbírják. A budapesti elővárosban 58 millió utast szállítottak tavaly, az idén az első negyedévben 4 százalékkal nőtt az utaslétszám a budapesti elővárosban a tavalyi év első negyedévéhez képest - közölte a MÁV.

Kelemen Bata Mária: MÁJUSI ROMANTIKA

Május a szerelmesek hónapja.

Minden szerelmes szív ezt dobogja.

A tavaszi szél is elsusogja,

míg lenge ruhában táncát ropja.

Ifjúpár összebújik a padon.

Pattog a szikra, boldogok nagyon.

kedd, 16 május 2017 20:35

Járdaépítés

Megkezdődött az új járda kiépítése a Zrínyi utcában. A Toldy Ferenc - Áchim András utcától a Kertekalja vasútállomás felé eső szakasz páratlan számú oldala készül el önkormányzati forrásból. Képünkön a járdakövek lerakása előtt az alapozási munkálatokat végzik.

Fekete József

kedd, 16 május 2017 20:30

Épületszigetelés

Az Épületenergetikai pályázat keretén belül a Polgármesteri Hivatal és az Andrássy iskola korszerűsítése folyik. Az iskolában a gépészeti felújítás, a fűtésrendszer és a kazán cseréje november elejéig önkormányzati forrásból megtörtént. Hasonló felújítást végeznek a polgármesteri hivatalban is, szintén önkormányzati költségből. Jó ütemben halad a közel 90 éves alma materen a nyílászárók cseréje és a külső szigetelési munka – ez már pályázati forrásból. Hasonló módon fog megszépülni a Városháza épülete.

Képek és szöveg: Fekete József

Aktuális szám letöltése:

cimlap

« November 2017 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      
« November 2017 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      
© 2017 Bartim honlap