Vecsési ezüstérem a muay thai tornán

Mester és tanítványa, azaz a kilencszeres magyar bajnok Beck Jenő és a bajnoki ezüstérmes Becker Richárd

Első alkalommal rendezték meg a fővárosban a Yokkao Muay Thai Magyar Bajnokságot, melyen a vecsési Becker Richárd is harcba szállt a bajnoki címért.

Ricsi a monori GET Gym Muay Thai Club harcművészeti iskola színeiben indult a versenyen, a küzdelmekre a kilencszeres magyar bajnok, Beck Jenő készítette fel. Bár a végső győzelem nem jött össze, a vecsési sportoló a második helyet szerezte meg a tornán, de ezzel az eredménnyel is elégedett – mondta.

Becker Richárdnak nem ez volt az első komolyabb megmérettetése a ringben, 2015-ben kadet kategóriában indult a 67 kilogrammosok között, a küzdelmek végén akkor a dobogó legfelső fokára állhatott fel.

– Évekkel ezelőtt még úszóként kezdtem a sportot, de egy idő után úgy éreztem, jobb lenne inkább egy szárazföldi sportágat választani. Önvédelmet is szerettem volna tanulni, végül ezért esett a választásom a muay thai-ra, ismertebb nevén a thai bokszra – válaszolta Becker Richárd arra a kérdésünkre, miért éppen ezt a kemény küzdősportot választotta. Hozzátette, sokat köszönhet edzőjének, Beck Jenőnek, akinek a segítségével sokat fejlődött az utóbbi időben.

Becker Richárd legközelebb a monori muay thai gálán léphet ringbe, a távolabbi jövőben pedig újra kipróbálná magát a magyar bajnokságban.

V.