Immár negyedik éve rendezték meg a Petőfi Sándor Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium szalagavatóját Vecsés szívében, a Bálint Ágnes Kulturális Központban.

A végzősök nagy napját december 15-ére tűzték ki, az azt megelőző főpróbát pedig 13-án, csütörtökön tartották, ami már szintén a család és barátok előtt zajlott.

Az idei ünnepséget is családias atmoszféra vette körül, a rendezvény három fő részből állt, számos gyönyörű ének, szavalás és zongoradal részét képezte a műsornak, hogy az iskola, a tanárok és az alsóbb évesek méltó és szerető módon búcsúztathassák el a két végzős osztályt. Ahogy minden évben, Sztyehlikné Hegyi Krisztina igazgató asszony és Mihály atya idén is inspiráló beszédekkel mondtak búcsút a diákoknak, mielőtt pedig az utolsó évesek elfoglalták a színpadot, előtte levetítették a két osztály nosztalgikus, ugyanakkor humoros osztályvideóit.

A szalagavatón a végzősöké a főszerep, egy-egy énekléssel, búcsúbeszéddel és meglepetéstánccal köszönték meg tanáraiknak a sokéves támogatást. Míg a 12.a osztály egy végtelenül kreatív Hollywood-filmes összeállítástánccal szórakoztatta a nézőket, melyben többek között olyan filmlegendák is helyet foglaltak, mint a Star Wars, James Bond és a Karib-tenger kalózai; addig a 12.b osztály az ABBA és a Mamma Mia! slágereivel robbantotta fel a színpadot.

A megannyi szórakoztató és megható műsorelem után a szalagavató legmegindítóbb része következett, a keringő. Mindkét végzős osztály és a koreográfusok – Eltscher-Falvai Anett és Fekete Part Gabriella – is büszkék lehetnek munkájukra, ugyanis az osztálytáncok színes és boldog felhőtlensége után a két osztály keringője tökéletes csillagot képezett a Petőfi gimnázium 2018-as szalagavató-karácsonyfájának legtetején.