(Megfigyelőnk egy cserkésztábor minden-napjait igyekezett megfigyelni. A történet július 25-én kezdődik. Olvassák figyelemmel a jelentést…)
Az ópusztaszeri, Bari-táborba gyerekcsoportok érkeztek, csomagokkal, majd sátrakat vertek fel és felvonták a zászlót. Nevetgéltek, ettek, ittak (ezt a tevékenységet a megfigyelés során napi rendszerességgel végezték). Délután a meleg ellenére ügyességi versenyen vettek részt. A hangulat fergeteges volt. Kik lehettek ezek a gyerekek és felnőttek, akik a fáradság jele nélkül csendben elindultak este az erdőbe portyázni, és sötétben a terepet felderíteni? Lámpa nélkül fegyelmezetten jártak. A fenti információk kapcsán rájöttem, hogy nem lehetnek mások, csak CSERKÉSZEK. Biztos forrásból tudomásomra jutott, hogy ennek a tábornak a keretmeséje Fekete István: Vuk című műve, tehát ők lehetnek a kis rókák, akik tanulnak a nagyoktól. A táborba visszaérkezés után levonták a zászlót és tisztálkodtak (fürdenek is?). Takaródó, csend és nyugalom. A hajnali órákban a sátrakat támadás érte. A helyi lakók (mókusok) reggel dióval dobálták meg a sátrakat, próbálták elűzni a betolakodókat, de ez hamvába holt kísérlet maradt, mert a napirend folytatódott: ébresztő, torna, tisztálkodás, rendrakás, étkezés, sátorszemle, zászlófelvonás, ének, ima, feladatok kiosztása, program kihirdetése (az előzőek napi rutinná váltak). A „kis rókák” a fenti programok után indultak az erdőbe a nagyokhoz. A megfigyelésem során észleltem, hogy az erdőben egy kisebb sátorváros található. Itt képzik a jövő Cserkész Őrsvezetőit és a kis rókák az őrsi tagok. A szoros megfigyelés ellenére az itt történtekről csak kevés információ jutott a tudomásomra. A hallottak alapján az időt játékokkal, ügyességi feladatokkal, énekekkel töltötték el.
Ami feltűnt, hogy volt olyan nap is, amikor semmi mást nem csináltak „csak” kreatív feladatokat oldottak meg: karkötőt, nyakláncot készíttek, papírból könyvjelzőt hajtogattak, fizikai kísérleteket figyeltek meg, énekeket, játékokat tanultak. Olyan gyorsan teltek a napok, hogy a megfigyelésem során csak kapkodtam a fejem, mikor hol és mi történik?
Az esti tábortüzet a sátrak előtt gyújtották meg. Itt az őrsök szórakoztatták egymást kis jelenetek előadásával. Másnap meséket játszottak el bábokkal, közben készítették a díszletet, rajzoltak, festettek, vágtak, ragasztottak, és már megint eltelt egy nap.
Az esti zivatar sem rontott a hangulatukon, fedett helyen verseny kezdődött. Ki tud többet Vuk-ról, a kis rókáról, barátairól és a könyv szereplőiről? Eljött az a nap is, amikor vendégek érkeztek a táborba. Szülők, rokonok, akiknek bemutatták a tábori életet, előadást tartottak. Megfigyelésem során folyamatosan az az érzésem, hogy az itt levő CSERKÉSZEK energiája, leleményessége kifogyhatatlan. Gyakorlott megfigyelőként csodálatos élménynek voltam a részese. Még soha nem láttam és nem vettem részt olyan istentiszteleten, amely egy erdő mélyén zajlik. A madarak énekelnek, a fák, a természet alkotja a templomot és a résztvevők áhítattal figyelik dr. Laurinyecz Mihályt, Misi atyát. Ha még lehet fokozni a fenti történéseket, hát, akkor az a búcsútábortűz: az erdőben, a „nagyoknál”. Az előadás, amelynek mindenki aktív részese lehetett, a tábortűz fénye, a leszálló este, a hangulat, a kacagás, „a mindenkit szeretek”, a „minden rendben van a világon”, és a „nekünk, most itt a helyünk” érzése járt át mindenkit.
Hazafelé a táborhelyre az utat szentjánosbogarak fénye mutatta. A sátrakból sokáig suttogás hallatszott, mindent meg kellett beszélni, hiszen holnap indultak hazafelé.
A reggel kicsit csendesebben kezdődött. A kis rókák az erdőbe indultak a nagyokhoz elbúcsúzni és még egy utolsót játszani. Közben a sátrakból eltűntek a bőröndök és a táskák. Nótaszóval érkeztek vissza szokás szerint az ebédre. Úgy vettem észre, hogy most lettek először szomorúak. Levonták a zászlót, búcsúzkodtak, elköszöntek az új barátoktól, testvérektől. Sírás, puszilkodás és „remélem, jövőre újra találkozunk” felkiáltások után elindultak haza.
Úgymond öreg róka vagyok a megfigyelő szakmában, de a fentiek nagy hatással voltak rám. Azt gondolom, aki ilyen „unalmasan” szeretné eltölteni a nyári szünetet, az LEGYEN CSERKÉSZ. Erre biztatok is mindenkit!
A megfigyelés befejezve: 2018. 07. 29. 14 óra.
A jelentést készítette: Limbóczki Ferencné Marcsi (Az 1044. Róder Imre Cserkészcsapat – Vecsés Fő utca 49. – nevében köszönjük a segítséget azoknak, akik lehetővé tették a csapat részére a táborozást: Vecsési Önkormányzat, dr. Laurinyecz Mihály, Endreffy Zsolt, Molnár Gábor)
Fotók: cserkészek
