Jubiláló házaspárok 2018

Országosan is egyedülállónak mondható az a rendezvény, ami minden évben decemberben az önkormányzat szervezésében megvalósul.

Idén a családok évében különösen nagy hangsúlyt kap az esemény, ahol a házastársi kapcsolat elismeréseként köszöntik a kerek évfordulós házaspárokat. Természetesen itt mindenki érdekelve van, hiszen minden házaspár szeretne egy ilyen közös, városi rendezvényen részt venni családjuk, szeretteik körében.

A felemelő eseménynek most a Szent Kereszt templom adott otthont. A Jókai utcai istenháza megtelt az ünnepeltekkel. Lajos Istvánné anyakönyvvezető köszöntötte a megjelenteket és bejelentette, hogy nyugdíjba vonulása miatt a későbbiekben nem tudja ellátni ezt a feladatot. Megköszönte a közel két évtized alatt kapott támogatást a polgármesterektől, a jegyzőktől, az egyházak lelkipásztoraitól és mindenkitől, aki segítette az esemény folyamatos gazdagodását. Ezt követően átadta az anyakönyvvezetői nemzeti szalagot utódjának, és az esemény további részét már Füleki Lívia vezette. Az egyházak lelkipásztorai megáldották és megújították a házaspárok évtizedekkel ezelőtt kötött esküjét, majd az anyakönyvvezető előtt megújították a polgári fogadalmukat is. A jubilánsokat köszöntötte Szlahó Csaba polgármester, majd Mohainé Jakab Anikó jegyző társaságában átadta minden évfordulósnak a köszöntő oklevelet és a virágkosarat.

25 éves házassági évfordulójukat ünnepelték:

Balogh László–Abonyi Edit, Hadamcsik Zoltán–Nagy-Zombori Judit, Vadas Tamás
–Halász Hajnalka, Vári Gyula–Fazakas Etelka, Frank József Sándor–Devecz Krisztina, Led­niczky Károly–Nyakas Gabriella, Kancsár Péter–Péteri Tímea, Peregi Pál–Vodila Terézia, Palotai Pál–Vinkó Éva, Tóth Sándor –Gyarmati Ildikó

50 éves házassági évfordulójukat ünnepelték:

Ujvári István–Mózer Terézia, Stász József–Bauer Mária, Drabek Károly–Burján Erzsébet,
Simon Ernő–Krajnyák Gyöngyi, Kovács László–Bajkai Éva, Schubert József–Brezovszky Erzsébet, Zehetmayer József–Lauter Mária, Székhelyi Sándor–Böckl Róza, Zsiga István – Zöllner Gizella, Földi József–Gris Mária, Bula Ferenc–Nagy Mária, Püspöki Gusztáv–Forgács Irén, Moór Nándor–Pum Erzsébet, Ákosi Károly–Földesi Margit, Palya Mihály–Fejes Piroska Erzsébet, Halassy József–Szűcs Irma, Mahler György Géza–Zubor Erzsébet, Klemm Mihály–Pándi Erzsébet, Simon Pál–Káincz Jusztina, Csurgó József–Barát Anna Piroska

60 éves házassági évfordulójukat ünnepelték:

Vígh Imre–Vígh Matild, Szabados József–Tófalvi Terézia, Märcz Ferenc–Karalyos Margit,
Kári Ferenc–Halgas Mária

A 65 éves házassági évfordulójukat ünneplő Farkas Sándor és Karajos Piroska

65 éves házassági évfordulójukat ünnepelték:

Farkas Sándor–Karajos Piroska, Skribek István–Takács Mária

Az ünnepség a BÁKK-ban folytatódott. Szlahó Csaba polgármester pohárköszöntője után kezdetét vette az önfeledt szórakozás. Egy Rock&Roll- show után a vendégsereg elfogyasztotta a Fütte Étterem finom vacsoráját, majd salsa-show következett, ezt követően táncra is perdülhetett a fiatalság, hiszen „nem csak a húszéveseké a világ”. A zenét Lovestyán József szolgáltatta.

A szervezők köszönetüket fejezik ki

A Karamell cukrászdának a finom süteményekért, Magócsi Benjaminnének, aki a szép emléklapokat évek óta készíti; MOZAIK-SZI-JÓ Kft.-nek a gyönyörű virágokért és a templom díszítéséért, Kortye Vilmosnak a segítő munkájukért, a BÁKK dolgozóinak a mindig segítő és lelkiismeretes munkájukért, és leginkább hálásak vagyunk az évek óta segítő lelkészek támogató munkájáért.

VT info, fotók: Katona Csaba