Karácsonyi cipősdoboz-akció

„A jótékonyságról és az adakozásról pedig el ne feledkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik az Isten” (Zsidókhoz írt levél 13:16)

A Vecsési Bárka Baptista Gyülekezet és a Bálint Ágnes Kulturális Központ a Baptista Szeretetszolgálattal együttműködve idén is részt vesz a KARÁCSONYI CIPŐS- DOBOZ-AKCIÓBAN. A kulturális központban hivatalos gyűjtőpontot alakítunk ki, ahová minden jó szándékú, segíteni akaró ember elhozhatja a maga ajándékát, amit aztán a Bárka gyülekezet továbbít majd vajdasági és kárpátaljai és helybéli rászorulóknak.

A program célja, hogy ezeken a cipősdoboz-ajándékokon keresztül olyan élményhez juttassuk a gyermekeket, amelyben amúgy másként – önhibájukon kívül – nem lehetne részük. Amennyiben szeretnél ebben részt venni, kérünk, hogy egy cipős dobozban helyezd el azokat az ajándékokat (játék, édesség, ruha, kozmetikum), aminek te magad is örülnél, és juttasd el a kulturális központ gyűjtőpontjára. Kérünk tüntesd fel a dobozon, hogy fiúnak vagy lánynak szánod-e az ajándékot, és milyen korosztálynak (2-4; 5-7; 9-11; 12-15)! Akár egy kedves, személyre szóló üzenetet, köszöntést is tehetsz bele.

A programban NOVEMBER 12. ÉS DECEMBER 9. KÖZÖTT várjuk az ajándékaidat, hogy még az ünnep előtt el tudjuk juttatni a gyermekekhez!

Kérdés esetén, az alábbi telefonszámon és e-mail címen lehet érdeklődni: Téglási Lajos 06-20/886-1771; lajos.teglasi@gmail.com

Köszönettel: szervezők