Gondolatok… A szociális munkások napja alkalmából

A Szociális Munkások Nemzetközi Szövet­sége 1997-ben kezdeményezte az emléknap bevezetését.

Magyarországon először 1998-ban tartottak ünnepségeket. 2016-ban a Magyar Országgyűlés a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvénybe emelte november 12-ét, mint a szociális munka napját, amely a személyes gondoskodást nyújtó intézményeknél, szolgáltatóknál munkaviszonyban vagy közalkalmazotti jogviszonyban álló dolgozókra kiterjedően munkaszüneti nap lett. A szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatások területén jelenleg mintegy 93 ezren dolgoznak. A kormány kiemelt célja, hogy erkölcsileg és anyagilag is támogassa az ágazatban dolgozókat. Vecsésen november 14-én, a szociális munkások napja alkalmából a polgármesteri hivatal dísztermébe hívták az ágazatban dolgozókat. Ezen a napon a figyelem azokra a szakemberekre irányul, akik az év minden napján segítik, gondozzák a segítségre szoruló honfitársainkat.

A szociális munkások védőszentje: Assisi Szent Ferenc, aki a ferences rend alapítója, a szegénység alázatos szerelmese, az egyházi élet nagy reformátora volt. (+1226-ban). Francesco, vagyis a „Kis Francia”, ahogy gyermekkorában nevezték, francia földön látta meg a napvilágot, de szinte egész életét Assisiben töltötte, mégpedig Mennyei Ura meghívása után a város és környéke szegényei, betegei és az élet perifériájára szorultjai között. Vagyonát szétosztotta s egész életét feláldozta a rászorulókért. Sokan követték, s követik ma is. Gondoljunk az elsők között, egyik legcsodálatosabb követőjére, Árpád-házi Szent Erzsébetre (1208–1231), akiről a lánglelkű Prohászka püspök azt írta, hogy „Erzsébet, a kereszténység öröme és dicsősége, a keresztény asszony-ideál”. Őt férje halála után elűzték a wartburgi várából, Martburgba menekült és ott hozományából ispotályt (kórházat) alapított és ott szolgált a ferences harmadrend szürke ruhájában, mint betegápoló. Vagy Kalkuttai Teréz Anyára, akivel személyesen is találkozhattunk a Városmajorban, és a napjainkban is köztünk élő és tevékenykedő ferences Csaba testvérre… Ilyen pártfogók, példaképek vannak előttünk.

Az idei ünnepségen Tábori Ferenc alpolgármester és Halápiné Borbás Ágnes aljegyző köszöntötte az ünnepelteket. Ezután Saska Istvánné, a Szociális Bizottság elnöke szólt a jelenlévőkhöz. Feltette a kérdést: mi is a szociális munka? S precízen, pontosan válaszolt is rá azonnal: „A szociális munka az alkalmazott társadalomtudományok közé sorolt segítő tevékenység, mely elősegíti a társadalmi fejlődést, az egyének, a csoportok, a közösségek működésének javítását, helyreállítását, problémáinak megoldását.”

Kifejtette az elnök asszony, hogy „szociális munkásnak lenni jóval több mint ha valaki elvégzi napi 8-10 órai munkáját, hiszen ők bepillantanak a családok életébe, egyéni problémáikkal szembesülnek. Tevékenységük közben olyan tapasztalatokat szereznek, ami a konkrét, azonnali, olykor nélkülözhetetlen segítésen túl, konfliktuskezelést, válságmegoldást kínál a mindennapi életben való boldoguláshoz. Munkájukat minden körülmény között lelkiismeretesen elvégzik, akár a család otthonában, az utcán, a hajléktalan-szállón és munkásszálláson vagy egyéb szociális intézményben.

Ezért ünnepeljük, köszöntjük őket és mondunk köszönetet minden évben, tiszteletünket és megbecsülésünket kifejezve.

A mostani alkalommal ketten kaptak kitüntető köszönőoklevelet: a Vecsési Központi Konyha alkalmazottja, Bíróné Dobrovitz Katalin és a Bölcsőde helyettes vezetője, Pálmai Anikó. Köszönjük példamutató munkájukat!

Zárszavában Tábori Ferenc alpolgármester azt mondta: tulajdonképpen minden szociális munkásnak szívesen adna egy-egy csokor virágot, meleg, köszönő szavak mellett. Köszönjük mindenki áldozatos munkáját!

Az ünnepség végén kitűnő, szemet is gyönyörködtető szendvicsek és üdítők várták az ünnepelteket.

Fotó és szöveg: Nagy István Elek