Mozgalmas hónapok vannak a Vecsési Irgalmas Jézus Plébánia közössége mögött

A nyarat egy családi hittantáborral kezdtük, ahol nyolcvanan töltöttünk el kicsik és nagyok közösen három felejthetetlen napot a csodálatos Királyréten. Volt sok játék, nevetés, lelki töltődés és kirándulás.

Szent Lőrinc napján – augusztus 10-én – a mi plébániánk adott otthont az évente megrendezésre kerülő diakónus találkozónak, mely az egyházmegye területén szolgáló diakónusokat fogja össze. Családjaikkal együtt vártuk a szerpapokat. Amíg a diakónusok és feleségeik beszélgetéseken, lelki programokon vettek részt, a gyerekeknek külön készültünk mindenféle érdekességgel. A szép napot szentmise zárta, melyet Dr. Huszka Mihály atya, Vecsés-Óváros Plébánia plébánosa celebrált a diakónusokkal.

A templom belső látványterve

Szeptember óta egyre jobban érezhettük, hogy mekkora fába vágta fejszéjét a plébánia közössége. Egy pályázat segítségével belekezdhetünk az Erzsébet téri templom belsejének, (plébániánk központi imahelyének) felújításába. Egy csodálatos jótékonysági koncertnek lehettek tanúi azok, akik áldoztak céljainkra: szeptember 14-én a Száztagú Cigányzenekar nagyszerű szólistái látogattak el a plébániatemplomba és játékukkal elkápráztatták a közönséget, a befolyt összeg nagy segítséget jelent a munkálatokban.

Másnap megtartottuk hagyományos családi napunkat, ahol a „játék” volt a középpontban. Miután szokásos módon, imával és énekkel megnyitottuk a délutánt, a játék fontosságáról beszélgettünk, majd gyakorlatban is kipróbálhattuk magunkat néhány csoportos, közösségépítő játékkal. Ezután ki-ki megtalálta a szívéhez legközelebb álló elfoglaltságot: a focipályán, vagy a társasjátékok hadait felvonultató asztalok mellett, esetleg a szendvicsek és sütik közvetlen közelében. A játékos délutánt közös szentségimádással zártuk a templomban.

Szeptember 29-én – Szent Mihály, a Váci Egyházmegye védőszentjének ünnepén – Dr. Beer Miklós püspök atya lektorrá avatta négy testvérünket. Nagy szüksége van a katolikus egyháznak világi segítőkre, munkatársakra. Az új lektoroknak kívánunk állhatatos és kitartó hitet, erőt és sok örömet szolgálatukhoz.

Október 6-án a Nagymarosi Ifjúsági Találkozón gyönyörű időben töltekezhettünk. Mindig jó élmény együtt lenni egyrészt a saját közösségünk tagjaival, másrészt megtapasztalni, hogy milyen nagy és mennyire élő a magyar katolikus egyház!

Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy további támogatást kérjünk a kedves polgároktól, hogy az épület belső felújítása a tervek szerint megvalósítható legyen. Adományaikat szeretettel várjuk, akár személyesen a plébánián, akár a minket támogató alapítvány számlaszámára: Testi-Lelki Segítség Alapítvány 10701276-68982571-51100005 (CIB Bank). A megjegyzésbe írják be a „templom felújítására” szöveget! Az alapítvány közhasznú, így igazolást is ki tud állítani, valamint az 1%-os felajánlásokat is tudja fogadni!

Isten áldjon meg minden segítő szándékot!

Néhány alapinformáció plébániánkról:

Irgalmas Jézus Plébánia, 2220 Vecsés Erzsébet tér 2., tel.: 06-30/792-6986, irodaidő: h/sz/p 9.00–11.00, bankszámlaszámunk (Takarékszövetkezet): 65100091-11344964-00000000. Plébániavezető: Frics Zoltán állandó nős diakónus.

Karitászcsoportunk elérhetősége: 06-30/301-7347. Adományokat fogadunk (használható, tiszta ruhát, tartós élelmiszert) és osztunk Vecsésen az Eötvös utca 15-ben (a piacnál), minden hónap 1. és 3. szombatján, 9 és 11. óra között. Ha szeretne valamit felajánlani, kérjük, előtte telefonon egyeztessen a csoporttal! Köszönjük!

Isten bőséges áldását kérem az egész városra!

Frics Zoltán plébániavezető